A tudatos gyógyszerhasználat fontossága


A tudatos gyógyszerhasználat fontossága
Olvasási idő: 4 perc

Digitális társadalmunk világában semmi sincs két kattintásnál messzebb. Így van ez a gyógyszerek esetében is.

Ráadásul a világjárvány miatt felpörgő e-kereskedelem katalizátorként hatott a szektorra és a gyógyszerhasználat lehetőségére. De a készítmények gyors és egyszerű elérhetősége számos veszélyforrást hordoz. Miért nem hozható egy lapra egy gyógyszer és egy telefontok vásárlása, mitől gyógyszer egy gyógyszer, illetve miért gondolhatjuk, hogy egy állatoknak szánt féreghajtó COVID elleni csodaszer? Dr. Fittler Andrással, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészettudományi Karának dékánhelyettesével beszélgettünk.

Az internethozzáférés olyan alapvetővé vált mostanra, mint az elektromosság, a közművek vagy a tömegközlekedés használata. Egyre kevesebb az olyan ember, aki ne vásárolt volna már valamit az interneten, a vásárolt termékek palettája pedig egyre bővül. Az e-kereskedelem az elmúlt években begyűrűzött a gyógyszerek piacára is, a pandémia pedig felélénkítette az internetes gyógyszerértékesítést. A keresleti és a kínálati oldal is egyaránt változatos és magas. A tévéből ömlenek a gyógyszerreklámok, az egyik tablettától elmúlik a fejfájás, a másik a napi stresszt csökkenti, van olyan, amitől jobban alszunk, erőre kapunk, vagy éppen fittyet hányunk az izomhúzódásra.

z e-kereskedelem az elmúlt években begyűrűzött a gyógyszerek piacára is, a pandémia pedig felélénkítette az internetes gyógyszerértékesítést.

„A neten láttam, biztos jó”

Magyarországon is tucatszámra találni online patikákat, ahonnan házhoz szállítják a kívánt terméket. Az online gyógyszerforgalmazás ugyan gyors, kényelmes, és járványügyi szempontból is biztonságosabb, mint a személyes vásárlás, de a valóságban azonban számos rizikófaktort hordoz.

„A gyógyszer kiemelkedő minőségű, szigorú szakmai elvárásrendszernek megfelelően előállított, bevizsgált termék, melynek biztonságosan alkalmazhatóságát, pontos hatását, valamint az  az alkalmazás várható előnyeit és potenciális kockázatait ismerjük” – mondta el dr. Fittler András gyógyszerész, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánhelyettese, egyetemi docens, aki hosszú évek óta kutatja az online gyógyszerforgalmazást, az internetes gyógyszertárak és a hamis gyógyszerek egészségügyi és gazdasági aspektusaival, valamint a tudatos gyógyszerhasználat kérdéskörével foglalkozik.

Dr. Fittler András szerint a gyógyszer az azt felíró orvostól, a kiadó patikustól érkező hasznos információhalmazzal együtt alkot egészet, azzal együtt válik ténylegesen gyógyszerré. Ha pusztán termékként tekintünk rá, és nem vagyunk tisztában azzal, hogyan, meddig szedjük, esetleg tényleg arra van-e szükségünk, az említett információcsomag nélkül érkezik, elveszíti a „gyógyszerségét”, nem lesz több egyszerű terméknél, holott nem szabad így tekinteni rá.

„A gyógyszerek vásárlása terén egyszerűen nem rendelkezünk olyan információkkal, hogy eldöntsük, jó-e az nekünk, kell-e az egyáltalán nekünk, segít-e a bajunkon. Szeretünk hinni csodaszerekben, de olyat egyelőre még nem találtak fel, a szaktudás, a szakmai segítség viszont elérhető. A reklámok sem tesznek éppen jót! A gyógyszer speciális jellegét veszik el, egy szintre teszik a hétköznapi termékekkel, az emberek pedig így is kezdenek rájuk nézni, ami hiba. Fontos a tudatos gyógyszervásárlás és a tudatos gyógyszerhasználat! Kérjünk szakmai segítséget, tanácsot, hogy azt kapjuk, amire tényleg szükségünk van!” – hívja fel a figyelmet a veszélyekre dr. Fittler András egyetemi docens.

Gyógyszer- és betegbiztonság – szigorú standardok, nem véletlenül

A gyógyszer egy szigorúan kontrollált, zárt ellátási láncon belül mozog. A gyógyszergyártóktól a gyógyszertárakig monitorozható az útja, egészen addig, míg a gyógyszerész a megfelelő felhasználási információk kíséretében ki nem adja. A gyógyszerbiztonság lényege, hogy a szert kiváltó személy minden esetben a forgalombahozatali-engedélyben meghatározott készítményt kapja. A gyógyszerbiztonsághoz társul a betegbiztonság, mely azt jelenti, hogy a beteg megfelelő gyógyszert kap, megfelelő dózisban, időben, megfelelő tanácsokkal, a szedést illetően. Amennyiben elkezdünk ad-hoc módon gyógyszereket venni, miután esetleg – vitatható sikerességgel – öndiagnosztizáltuk magunkat, a „megfelelő gyógyszert a megfelelő betegnek-elv” veszik el.

„Az öngyógyszerezés, öngyógyítás mindig is jelen volt, de sokan nem gondolnak bele annak káros hatásaiba. Hiába veszünk bevizsgált, eredeti készítményt, ha nem arra van szükségünk, jobb esetben nem érünk el vele semmit, rosszabb esetben ártunk magunkat. Emellett hamis illúzióba ringathatjuk magunkat, késleltetjük az orvoshoz menést, mire pedig eljutunk hozzá, a baj a halogatás miatt nagyobb lehet, mintha időben segítséget kértünk volna” – figyelmeztet dr. Fittler.

Feltekerte az illegális gyógyszerpiacot a világjárvány

A gyógyszerpiac hatalmas, kortól függetlenül mindenkit érinthet, és ezt az illegális szereplők is próbálják kiaknázni. Számos olyan készítmény van, melyhez korlátozott a hozzáférés, azaz vényköteles, azért, mert olyan hatóanyagot tartalmaz, melyet orvos írhat fel konzultációt követően. Vannak olyan fogyasztók, akik „alternatív” utakat keresve – mert például nem akar orvoshoz menni, anonimitásba burkolózna – kiköt egy olyan kétes forgalmazónál, aki a vényköteles szert vény nélkül kínálja. Akár a rendes ár sokszorosáért. Jelen szakértői ismeretek szerint több tízezer illegális gyógyszerforgalmazó van a világon, de ennél magasabb lehet a tényleges számuk.

Jelen szakértői ismeretek szerint több tízezer illegális gyógyszerforgalmazó van a világon, de ennél magasabb lehet a tényleges számuk.

A koronavírus-járvány sok embert mozdított el az online és vélelmezhetően akár illegális gyógyszerpiac felé. Részben a bizonytalanság, részben pedig a viharos sebességgel keringő valós és vélt információk hatására. Tovább fokozódott az öngyógyítás iránti igény, bizonyos termékkategóriák iránt pedig megnőtt a kereslet. A fokozott keresletre, az emelhető árakra és a közhangulatra számos illegális szereplő reagált. Erre kiváló példa az ivermectin nevezetű hatóanyag iránt hirtelen felfutott érdeklődés, melyet elsősorban az állatgyógyászatban használnak féreghajtóként. Azaz egyáltalán nem koronavírus ellen hozták létre és alkalmazhatósága COVID-19 esetén nem is igazolt. Miután 2020-ban megjelentek olyan híradások, melyek azt feszegették, hogy ezen hatóanyag alkalmazható-e koronavírus-fertőzés esetén, megugrott az ezzel kapcsolatos magyarországi internetes keresések száma. A félelem felülírta a tudatos gyógyszerhasználat lehetőségét.

A szakmai szervezetek természetesen reagáltak:

az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleményben szögezte le, hogy az ivermectin nem rendelkezik a koronavírus-fertőzés kezelésére vonatkozó terápiás javaslattal. Az Amerikai Gyógyszerészeti Szövetség is figyelmeztetett a honlapján, hogy egyszerűen nem támasztható alá a szer hatékonysága a COVID-os megbetegedéseket illetően.

Ennek ellenére 2020 decemberében számos, az ivermectin vásárlására irányuló magyar és angol keresést lehetett találni a Google keresési listájában. Az angol keresés során, jó pár illegális online forgalmazóba lehetett botlani. Ezek különféle kiszerelésben és hatóanyagtartalommal kínálták a tabletták, sok esetben azt is hangsúlyozták, hogy vény nélkül kapható. Dr. Fittler András rámutatott, hogy a fenti jelenség eddig sem volt ismeretlen. Gondoljunk csak a különféle misztikus étrendkiegészítők, potencianövelők, fogyasztószerek, nyugtatók esetére, ahol valahogy fel sem merül a tudatos gyógyszerhasználat!

Szemléletmódváltásban lehet a megoldás

A docens szerint az internetes gyógyszerforgalmazás nem rossz, amennyiben megfelelő, lekövethető és kontrollált csatornákon történik. Akkor rossz, ha ezt a tevékenységet olyan szereplők végzik, akik nem gyógyszerészek, motivációjuk a haszonszerzés, akár olyan áron, hogy „munkájuk” másoknak anyagi vagy egészségügyi kockázatot jelent. Ha valaki teljesen eredeti, bevizsgált gyógyszert vásárol orvosi konzultáció nélkül egy weboldalról, melyet nem gyógyszerész üzemeltet, akkor is kockáztat. Kellenek az egészségügyi szakemberek ahhoz, hogy a vásárolt termékből, megfelelő diagnózis felállítását és gyógyszerinformációs tanácsadást követően, gyógyszer legyen.

„A gyógyszerész a gyógyszer- és betegbiztonság garanciája az egészségügyi értékláncban, ő van ott az utolsó pillanatban, mielőtt a kezünkbe kapjuk a készítményt” – hangsúlyozta dr. Fittler András. 

A megoldás a szemléletváltásban rejlik: ne tekintsünk úgy a gyógyszerekre  mint egy ruhadarabra, mint egy eldobható használati tárgyra. Nem véletlenül szabályozott és felügyelt a készítésük, forgalmazásuk, és nem véletlenül adja ki azokat gyógyszerész, tőle kérhetünk tanácsokat, mielőtt megkezdjük a szedését. A tudatos gyógyszerhasználat első lépése, hogy pletykák, közösségi médiás, fórumos híresztelések helyett mindig hagyatkozzunk szakértő segítségre! Az egészségünk és a pénztárcánk is hálás lesz érte.

Források: GYTK PTE



Previous Tölgyes élőhelyeket érintő erdőkezelési kísérlet
Next Méhlegelő? Beszéljünk róla szakszerűen!

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük