A Harvard tudósai szerint az éjszakai gyereksírás és a szoptatásra való igény az evolúciós előnyök szerzése érdekében történik,

mert a csecsemők így próbálják megakadályozni, hogy édesanyjuk újra teherbe essen. Kimerült szülők milliói ősidők óta igyekeznek kitalálni, mi miatt sírnak fel éjszaka a kisbabák. Éhesek? Fáznak? Félnek? Tiszta pelenkára van szükségük? Az evolúciós biológia szakértője, David Haig most egy új elmélettel állt elő. Az éjszakánként szülőket felébresztő gyerekek egy kistestvér túl korai érkezését igyekeznek megakadályozni. A tanulmány szerint annak érdekében, hogy senkivel ne kelljen osztozniuk az anyukájukon, a kicsik bevetik az egyetlen fogamzásgátló módszert, amit ismernek. Egyrészt, igyekeznek annyira kifárasztani szüleiket, hogy csak az alvásra legyen energiájuk (a hangulat megöléséről nem is beszélve). Másrészt, ha hosszabb ideig szoptatnak, az befolyásolja a nők termékenységét is, mivel a hormonszint megváltoztatásával elodázhatja a peteérést (igaz, önmagában a szoptatás nem számít hatékony fogamzásgátló módszernek).

Haig szerint a múltban az újszülötteknek annál nagyobb esélye volt a túlélésre, minél később születtek testvéreik.

„Az éjszakai sírás időzítése is ezt a teóriát támogatja – mondja Haig. – Az anyatejjel táplált babák hat hónapos kora környékén, pontosan akkor, amikor már lehetséges lenne, hogy az édesanya újra teherbe essen, megszaporodnak az éjszakai felriadások, és csak ezután kezd lassan javulni a helyzet.” A genetika szintén bizonyítja az elmélet igazságát. Azok a kicsik, akik bizonyos géneket örökölnek az édesanyjuktól, nyugodtabban alszanak éjszaka, mivel így támogatják a nők biológiai érdekét – hogy újra teherbe essenek. Ezzel szemben azok az újszülöttek, akik ugyanazt a gént az édesapjuktól kapják meg, gyakrabban felébrednek, így odázva el a peteérést. Haig ezt azzal magyarázza, hogy a férfiak nem rendelkeznek egyértelmű evolúciós garanciával, hogy a következő magzat is az övék lesz, ezért nem fűződik akkora érdekük az újbóli megtermékenyítéshez.

Haig tanulmánya egy 1987-es munkából (Jones – De Costa: A suggested adaptive value of toddler night waking: Delaying the birth of the next sibling) indul ki, amelynek fő állítása szerint a szoptatott babák, akik sokat sírtak éjszakánként, később komolyabb testvéri versengésről tettek tanúbizonyságot, mint akik nyugodtan aludtak. Nem meglepő módon Haig kutatása meglehetősen nagy figyelmet kapott a tudósközösségtől. James McKenna antropológus (University of Notre Dame) például rámutat, hogy a gyerekeknek számos más oka is lehet a felébredésre: melegük lehet, fázhatnak, éhesek lehetnek, vagy megijedhetnek. Ráadásul McKenna és a kollégái kimutatták, hogy az éjszakai felriadások 40 százalékát az édesanyák okozzák valamilyen zaj keltésével. Az ilyen felébredések megakadályozzák, hogy a csecsemők túl mély álomba merüljenek (és esetleg megfulladjanak), így olyan előnnyel járnak, ami legyőzi a fogamzásgátlással kapcsolatos érvelést.

Ha viszont mégis Haignek van igaza, és az éjszakai sírás legfőbb célja tényleg a kistestvér érkezésének elodázása, a gyerekek érdeke konfliktusban áll az anya evolúciós céljával, ami az lenne, hogy minél több utódon keresztül továbbörökítse a génjeit.

Haig szerint ez a szülő-gyerek kapcsolatok egy eddig figyelmen kívül hagyott elemére hívja fel a figyelmet.

„Az anyák biológiai célja, hogy maximalizálják a túlélő gyermekeik számát, nem az, hogy maximalizálják minden egyes gyermek esélyeit a túlélésre.” Arra nincs mód, hogy megvizsgáljuk, hogy a korábbi történelmi korokban mekkora jelentősége volt az éjszakai sírásnak a csecsemők túlélése szempontjából, a mai körülmények pedig meglehetősen eltérőek. A fogamzásgátlás, a bébiételek széles skálája, és az egészségügyi ellátottság fejlődése miatt a modern kori babák kevésbé motiváltak, hogy egykék maradjanak. Attól függetlenül, hogy Haig elmélete helytálló-e vagy sem, a tanulmánynak egy másik üzenete is van: a szülőknek nem kell görcsösen ragaszkodniuk ahhoz, hogy mindent jól csináljanak.

„Népszerű elképzelés, hogy az újszülöttek törékeny kis lények, akiket örökre tönkretehetünk, ha egyetlen dolgot is rosszul csinálunk. Evolúciós szempontból e mögött nincs semmiféle logika – a gyerekek az etetési és alvási napirend elég széles skáláját meglehetősen jól kezelik. Emiatt például nem kell feltétlenül minden éjszakai felsírást etetéssel megoldani.”