Egy orangután utánozza az emberi beszédet


Egy orangután utánozza az emberi beszédet
Rocky - Fotó: Mark Kaser
Olvasási idő: < 1 perc

A tudósok szerint az, ahogy egy orangután utánozza a kutatók által kiadott hangokat új magyarázatokat ad arra, hogyan fejlődött ki az emberi nyelv.

Egy orangután utánozza az emberi beszédet
Rocky – Fotó: Mark Kaser

Rocky több mint 500 magánhangzószerű hangot utánzott, ami azt jelezte, hogy képes kontrollálni a hangját és új hangokat képezni. Eddig úgy hitték, ezek a majmok nem képesek erre, és mivel az emberi beszéd egy tanult viselkedés, ezért nem a majmoktól ered.

A kutatás az állítja, hogy eddigi elképzeléseinket egyenesen dobhatjuk a kukába. Dr. Adriano Lameira mielőtt a Durham Egyetemre ment az Amsterdam Egyetemen vezette a kutatásait. Azt mondja Rocky reakciói „rendkívül pontosak” voltak. A kutatócsapat biztos szeretett volna lenni abban, hogy a majom egy új kiáltást hallatott a „megszokott, egyedien rá jellemző orangután kiáltás” helyett és nem pedig véletlenszerűen hasonlító hangokat.

Az új bizonyíték megalapozza egy magasabb szinten történő tudományos kutatás kezdetét. Végül is most egy jobb helyzetből gondolhatjuk végig, hogyan állnak össze a beszéd fejlődésének különböző darabkái. A kiáltások, amelyeket Rocky hallatott, különbözőek voltak azoktól, amelyeket a nagyszámú hangfelvételeken gyűjtöttek össze. Ez azt mutatta, hogy a majom képes volt új hangokat megtanulni és produkálni, s nem csak összeilleszteni azokat a meglévő „szótárával”.

Dr. Lameira egy korábbi kutatásában talált egy nőstény orangutánt a Kölni Állatkertben, amelyik képes volt az emberi beszéd üteméhez és ritmusához hasonló hangokat kiadni. A kutatókat lenyűgözték Tilda hangadási képességei, de nem tudták bizonyítani azt, amit tapasztaltak. Mindenesetre az, hogy „más orangutánok is képesnek látszanak hasonló hangok kiadására azt mutatja, hogy Rocky nem valami bizarr, abnormális lény”  – szögezte le Dr. Lameira.



Previous Bioszimiler gyógyszerek – előnyök és hátrányok
Next 75 ezer hallgató került be felsőoktatási intézményekbe

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy − 7 =