A Föld mágneses pajzsának kilyukadásáról rögzítettek adatokat indiai csillagászok, akik eredményeikről a Physical Review Letters című szaklapban számoltak be.
A mágneses pajzs csak két órán át volt nyitva, majd visszatért a normális állapotába. Ereje csak két százalékkal csökkent –közölte Szunil Gupta, a CRL vezető tudósa a BBC-vel. A 2015-ös koronakidobódás miatt a Föld mágneses pajzsa erősen összenyomódott, komoly geomágneses vihar keletkezett. Ez okozta az északi fény megjelenését és a nagy földrajzi magasságokon elterülő országok rádiójeleinek zavarát.
A GRAPES-3 kutatócsoportja elvégezte az esemény számítógépes modellezését, ennek alapján a Föld mágneses pajzsa egy időre kinyílt a plazmafelhő hatására, a nyílás pedig lehetővé tette, hogy a kisebb energiájú kozmikus sugárrészecskék a légkörbe jussanak.
A tudósok az úgynevezett űridőjárás előrejelzéseinek tökéletesítését tervezik, mert bármikor bekövetkezhet hasonló, de nagyobb horderejű űresemény, amely károsíthatja a földi infrastruktúrát – zavart okozhat az áramszolgáltatásban, az internetes és a mobiltelefonos kommunikációban –, tönkreteheti a műholdakat, veszélyeztetheti az űrhajókat és az űrben tartózkodó asztronautákat – mondta Richard Harrison, a brit Rutherford Appleton laboratórium vezető asztrofizikusa.
No Comment