Amerikai csillagászok, Michael Brown és Konstantin Batygin idén januárban jelentették be, hogy meggyőző bizonyítékokat találtak egy, a Naprendszer szélén megbúvó kilencedik bolygó létezésére.
A bolygók csillagok körül keringenek, mivel azok gravitációs ereje befolyásolja őket. Mikor azonban a csillagok közel kerülnek egymáshoz megeshet, hogy az egyik „ellopja” egy vagy több bolygóját valamelyik csillagnak. Valószínűnek tartják, hogy ez történhetett a kilencedik bolygóval is. Mikor a planéta egy, a saját csillagától távolabbi pályán keringett, a mi Napunk gravitációs vonzásába kerülhetett, ezzel eltérítve a azt eredeti pályájáról. Később, mikor kilépett a Nap ebből a csoportból, „vihette magával” a kilencedik bolygót is, mint ”zsákmányt”. A Nap „tolvajlása” eddig azonban nem derülhetett ki, hiszen a kilencedik bolygó a mi csillagrendszerünkben is olyan messze van, hogy azt sem teleszkópok, sem a NASA infravörös csillagászati távcsöve, a WISE sem érzékelhették. A bolygóról továbbra sincs semmilyen felvétel sem, azonban ha a csillagászok legújabb felfedezése igaznak bizonyul, akkor a földrajz könyvekből jó pár, eddig biztos tényként kezelt adatot törölni kell. A kutatók több tényezőt figyelembe véve vizsgálták az égitestet és készítettek róla számítógépes modelleket, keringési szimulációkat. Az utolsó hírek szerint arra jutottak: a kilencedik planéta egy exobolygó. Ezek a bolygók a naprendszerünkön kívül egy másik csillag körül keringenek. Ha valóban igaz, hogy a kilencedik bolygó egy, a Naprendszer szélén, de még mindig abban található exobolygó, akkor ez a definíció az extra szoláris bolygókról ebben a formában többé már nem lesz érvényes. Alexander Mustill szerint, ha az elméletük valóban beigazolódik, akkor mind az űrkutatás, mind pedig a Nap és Föld megértése hatalmas lépést haladna előre. Mindeközben csillagászok megdöbbenve állnak a hír előtt, hogy több száz fényévnyire innen más naprendszerekben gyakorta találnak exobolygókat, s közben lehet, hogy a mi naprendszerünk csücskében is van egy megbújva.
Sok embert érdekel a Nibiru legenda. Azért a múltunkról ami több korszakot is már ismer, anno más és más területeken élőkét, elég izgalmasak. A Perui Inkák napistenei, az Egyiptomiaké szintén, és a Mayák is, de említhetjük az Ázsiaiak régmúlt kultúráit is. A Sumér írásokat is kielemeztek, talán ezek a legrégebbről fennmaradt kordokumentumok. Azért nem mellékes az se, hogy ismerhette például az ázsiai nép a csakra, akupunktúra, fengsuji tudományokat is meg? Aki például kételkedik az ilyen ősi gyógymódokban is, az ellenőrizze le a mai kor ismereteivel is mire képesek? Gyaníthatóan olyan fejlett lehettek a természetet is kellően ismerő kultúrák anno, ,ami a csi és más energiákat is ismerő népek közül alkalmazhatták is különböző más célokra is. A mai világ kezdi belátni azt is, hogy a múlt olyan titkokat is tudott, ami ma felfoghatatlan a mi számunkra. A Nibiru ősi legendája ha igaz, és létezhetett, komolyan át kellene értékelni az eddigi ismereteinket is. Ma nem látjuk mi ezt a bolygót a fejlettnek hitt eszközökkel, ők pedig a régmúlt népei meghagyták nekünk leírásokban erről a bolygóról, amit tudni kell. Az hogy ennek mi lehet a jövője, valóban képes a Földre is mint éghajlati eseményekkel is ráhatni, nem fogja a tudomány sokáig mi nekünk hitelessé tenni,és igazolni. Lehet, hogy ezekért is, de az X bolygóból X akta is lesz.Látni is fogjuk,szabad szemmel az X bolygót, ezt a jövő lehet megválaszolja hamarosan.