Te is lehetsz csillagász! Eljött az idő az életedben egy kvantumugrásra!

Kezdjük azzal, hogy a csillagászatban benne van a cool faktor. Ha már nem királylány vagy vadakat terelő juhász, hanem űrlord szeretnél lenni, illetve álmaid állása olyan, amikor a főnök kifejezetten örül annak is, ha fekszel és bámulod a csillagokat, akkor mindenképpen tudnod kell az Athletica Galactica Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyről. Lehet, hogy benned …

0 100
Share
A Gaia Kollaboráció elnyerte a 2023. évi Berkeley-díjat

A CSFK kutatóit is a tagjai között számon tartó Gaia Kollaboráció a Tejútrendszer forradalmian új háromdimenziós térképének elkészítéséért elnyerte a 2023. évi Berkeley-díjat. Számos magyar kutató képviseli hazánkat abban a konzorciumban, amelynek a 2023-as Lancelot M. Berkeley − New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban” díjat odaítélték. Az elismerést a Gaia-projekt megvalósításáért felelős konzorcium …

0 208
Share
Az űridőjárást vizsgálják az ELTE kutatói

Többek között a Nap mágneses aktivitásának és a napkitörések előrejelzésének vizsgálatára nyert csaknem 3,2 millió eurós támogatást a Space Weather Awareness Training Network projekt (SWATNET). Ebben a projektben az Eötvös Loránd Tudományegyetem is részt vesz. Az űridőjárás fizikai folyamatait vizsgáló, fiatal kutatók bevonásával zajló nemzetközi program négy évig tart majd. Az ELTE Természettudományi Karának Csillagászati …

0 241
Share
Az óraátállítás érdekességei, téli-nyári időszámítás

Az óraátállítás története egészen az 1700-as évekre vezethető vissza. Az óraátállítás gondolata először Benjamin Franklin fejében született meg 1784-ben. Majd 100 év elteltével George Vernon Hudson arra is rájött, hogy az óraátállítással pénzt, valamint energiát is meglehetne spórolni. Az ő elképzeléseik szerint van egy évben kétszer óraátállítás. Eszerint megkülönböztetünk nyári, illetve téli időszámítást. George Vernon …

4 2.5k
Share
Két robottávcső épül Magyarországon - TUDOMÁNYPLÁZA

Csillagászati jelenségek megfigyelésére két új, 80 centiméter tükörátmérőjű automatizált távcső épül Magyarországon. A távcső többek között alkalmas lesz szupernóva-robbanások, gammakitörések és fekete lyukak okozta csillagpusztulások vizsgálatához a Magyar Tudományos Akadémia közleménye szerint. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által meghirdetett Stratégiai kutatási-fejlesztési műhelyek kiválósága című pályázati felhívásban az MTA …

0 289
Share
Korszakalkotó égi mechanikai eredmény született az ELTE-n

Az ELTE kutatói, Newton és Lagrange kétszáz esztendőnél is régebbi eredményei után, először találtak új egzakt megoldást a csillagászat és az űrkutatás egyik, központi jelentőségű kérdésére. Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Csillagászati Tanszékének kutatói – Érdi Bálint professor emeritus és Czirják Zalán doktorandusz – először találtak explicit, egzakt analitikus megoldást az égi mechanikai …

0 776
Share
Tolvaj lenne a Nap? – avagy a kilencedik bolygó történetének folytatása

Amerikai csillagászok, Michael Brown és Konstantin Batygin idén januárban jelentették be, hogy meggyőző bizonyítékokat találtak egy, a Naprendszer szélén megbúvó kilencedik bolygó létezésére. A meggyőző érvek után több tudós és csillagász is kapcsolódott a projekthez, így láttak napvilágot a legújabb feltételezések is. A svédországi Lund Obszervatórium egyik kutatója, Alexander Mustill és munkatársai úgy vélik, sőt …

1 1.4k
Share
Az évszázad egyik tudományos világszenzációjában, a gravitációs hullámok februári felfedezésében részt vevő, és ezzel világhírűvé vált magyar tudósok (Márka Szabolcs, Mára Zsuzsa, Bartos Imre) Magyarországon építenék fel az újabb nagy jelentőségű érzékelőt, az úgynevezett kozmikus fület.

Ez a terve a gravitációs hullámok felfedezésén dolgozó magyar tudósoknak. Az évszázad egyik tudományos világszenzációjában, a gravitációs hullámok februári felfedezésében részt vevő, és ezzel világhírűvé vált magyar tudósok (Márka Szabolcs, Mára Zsuzsa, Bartos Imre) Magyarországon építenék fel az újabb nagy jelentőségű érzékelőt, az úgynevezett kozmikus fület. Bartos Imre arról beszélt, hogy ez az eredmény csak a …

1 305
Share
Agóra – Tudományos élményközpont Debrecenben

Éppen ideje volt, hogy valami elkezdődjön. Bár soha nem volt probléma a debreceni tudományos élettel, de egy ekkora város igenis tudatosan kell, hogy figyeljen a tudományos utánpótlásra a legkisebbek, a fiatalok körében is. A debreceni Agóra Tudományos Élményközpont megépítéséhez 1 milliárd 637 millió forintot nyert az önkormányzat, amihez 195 millió forint önrészt kellett még hozzátennie …

0 2.4k
Share
A Nap a Tejútrendszer gyermeke

A Nap a Tejútrendszer kései gyermeke mondják a Texasi A&M Egyetem csillagászai, akik csaknem kétezer, a mi galaxisunkhoz hasonló csillagvárost térképeztek fel. A kutatásról a The Astrophysical Journal legújabb számában jelent meg egy tanulmány, amely arról számol be, hogy a projekt keretében egyaránt végeztek vizsgálatokat a látható fény, az ibolyántúli és az infravörös tartományban, a felvételeket …

0 994
Share