A gamma oszcilláció újabb funkciója
Tudósok egy csoportja a gamma oszcilláció újabb funkcióját fedezte fel a neurális kódolásban. Sikerült bizonyítani, hogy agyunk idegsejtjei erre a ritmusra hangolódva kódolják a teret és navigálnak minket. Ez megerősíti azt a feltevést, miszerint a gyors ritmus a szükséges előfeltétele minden magasabb rendű agyi funkciónak. Az eredményhez Nádasdy Zoltánt és kutatótársait a fáziskódolás elmélete segítette. …
Egyénre szabott poszt-COVID rehabilitációs program
Több mint hatvan, súlyos koronavírus-megbetegedésen átesett (poszt-COVID) páciens rehabilitációja valósult meg eddig a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján. Az egyénre szabott elemeket tartalmazó poszt-COVID rehabilitációs program résztvevői jelentős életminőség-javulásról számoltak be, valamint korábban térhettek vissza munkájukhoz, megszokott tevékenységeikhez is. A 2021. májusi indulása óta eddig több mint hatvan, kéthetes váltásban pedig 8-10 beteg vesz részt a …
Genetikai háttér és a koronavírus-betegség lefolyása
Az SZTE kutatónői szerint a genetikai háttér adhat választ a koronavírus-betegség súlyos vagy kevésbé súlyos lefolyására. Prof. Dr. Széll Márta, molekuláris biológus, az SZTE SZAOK Orvosi Genetikai Intézetének vezetője, aki egyben az SZTE stratégiai rektorhelyettese és Dr. Buzás Krisztina, az SZTE SZAOK és TTIK közös Immunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a Szabadegyetemen mutatták be a …
Mikroműanyagok hatása az emberi szervezetre
Manapság már nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk a Földünket beterítő műanyagszennyezésről. A probléma mára már nem csak a nagy vállalatokat érinti, hanem minket, kisembereket is. A műanyag egy viszonylag olcsón előállítható anyag, amit már a 20. század elején alkalmaztak különböző célokra. Sokoldalúsága miatt felhasználása az 1960-as évektől kezdve évről évre közel 10 …
Biológiai kor és kognitív képességek serdülőkori összefüggései
A biológiai kor és a kognitív képességek serdülőkori összefüggéseit mutatták ki magyar kutatók. Az ELKH-hoz tartozó MTA-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport Kovács Ilona akadémikus vezetésével a kamaszok fejlődésének eddig feltáratlan területével, a biológiai kor és a kognitív képességek összefüggésével foglalkozik. Legújabb tanulmányukban rámutattak arra, hogy a serdülők kognitív képességeinek szintje nemcsak életkorukkal, hanem az ultrahangos csontkormérés …
RNS-módosító mechanizmus
A magyar kutatók által most feltérképezett RNS-módosító mechanizmus az RNS terápiás célú szerkesztésére is lehetőséget nyújt. A nukleinsavak különböző módosulásai jelentős szerepet játszanak a genetikai információ dekódolásában. A DNS epigenetikai, vagyis a genetikai szekvenciát nem érintő módosulásainak szerepe évtizedek óta széleskörűen tanulmányozott területnek számít. Ugyanakkor az elmúlt évek rávilágítottak arra, hogy az RNS-nek is számos …
A futás pszichológiája, flow-élmény elérése
A flow, más szóval áramlatélmény egy komplex dolog, amely során az emberben olyan pozitív érzések alakulnak ki, hogy a maximum teljesítményt tudja nyújtani. Sokan vizsgálták már ezt a jelenséget, hiszen ki ne szeretné tudni, hogyan tudjuk önmagunkat a legproduktívabb állapotba hozni? Mert egy olyan tudatállapotot kialakítani, melyben a koncentráció és az élvezet egyesül, nem egyszerű. …
A zene tudat nélküli élő anyagokra gyakorolt hatása
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói elsőként alakítottak zenét oszcilláló elektromos mezővé. Majd sikeresen mutatták ki annak egy natív enzim aktivitására gyakorolt hatását. A zene tudat nélküli élő anyagokra gyakorolt hatása régóta a tudományos és általános érdeklődés tárgya. Az SZBK Biofizikai Intézete Membrán Biofizika csoportjának kutatói a szakirodalom első ilyen kísérletében 18 különböző műfajú zenei …
Növekszik a vakok és gyengénlátók száma
A lakosság átlagéletkorának növekedésével a vakok és gyengénlátók száma is folyamatosan emelkedik. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Szemészeti Klinika Makula Ambulanciájának szakemberei azért dolgoznak, hogy társadalmunkban minél kevesebb legyen a látássérült beteg. Teszik mindezt azért is, mert a vakok és gyengénlátók száma, lakosság átlagéletkorának növekedésével, folyamatosan emelkedik. Napjainkra a hagyományos Braille írás mellett számos, …
Amit tudunk és, amit nem tudunk az omikron koronavírus-változatról
Újabb koronavírus-változat jelent meg és ezzel a bizonytalanság és a megválaszolatlan kérdések új hulláma jött. Alig tudunk valamit az omikron koronavírus-változatról. Hetekkel a hír kirobbanása után továbbra is információs vákuumban vagyunk, és egy előrejelzett víruscunamiban, ahol még az oltóanyag-gyártók is ellentmondanak egymásnak. Időbe telik annak megválaszolása, vajon az oltások megállíthatják-e az új változatokat. Az egész …