Holdhal, a hét tenger réveteg óriása


Holdhal, a hét tenger réveteg óriása
Olvasási idő: 4 perc

A holdhal (Mola mola) a nyílt tengerek hatalmas és lenyűgöző élőlénye.

Annak ellenére kevesen ismerik, hogy számos példányt kaptak már lencsevégre halászhajók tatjain. Olykor pedig uszadékfa-szerű tetemeiket mosta tengerpartra a víz. A Mola mola nevének eredete spanyol: jelentése nagy kerek szikla, ,,malomkő”. Az európai kontinensen holdhalként híresült el, szintén az alakja miatt; ezesetben a német Mondfischre visszavezethetően. Az angolok viszont egyszerűen naphalként (Ocean sunfish) utalnak rá, mivel az állat szívesen napozik felszínközelben, így melegítve fel magát. Hogy a kép még bonyolultabb legyen, a holdhal rokona az Atlanti-óceán északi részéről elterjedő naphalnak, csak utóbbi a sügéralakúak rendjébe tartozik, míg cikkünk szereplője a gömbhalakéba.

Ahogy a nagy halaknál általában lenni szokott, a holdhal is csúcstartó! Ez a faj büszkélkedhetett a világ legnehezebb csontos hala előkelő címmel. Erre tényleg rászolgált, hiszen tömege, a kifejlett példányok esetében, eléri akár az egy tonnát. A csúcstartó példányt a múlt század elején fotózták le, amely 1600 kg-ot nyomott és mindeddig ő számított az igazoltan legnehezebbnek. A trónról csak a szintén a holdhalfélék családjába tartozó Mola tecta tudta letaszítani a maga két tonnájával.

Átlagos holdhal-méret. Forrás: Scientific American Blogs
Átlagos holdhal-méret. Forrás: Scientific American Blogs

A roppant súlyához tekintélyes méret is tartozik, ahogy azt minden nagy hal esetében megszokhattuk: átlagos testhossza 1,8 méter, de olykor 3,3 méteres rekordhosszt is elérhet egy idősebb, kifejlett példány. A nőstények nagyobbak a hímeknél. A holdhal, latin nevén Mola mola, a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának gömbhalalakúak (Tetraodontiformes) rendjébe, ezen belül a holdhalfélék (Molidae) családjába tartozó halfaj. A Mola mola számít a faj típushalának, vagyis ez a legjellemzőbb! A családjába tartozó, Mola nemből, rajta kívül még öt fajról tudunk: a Masturus nemzetségbe tartozó Masterus lanceolatus, a Ranzania nemzetségbe tartozó Ranzania laevis, valamint a Mola nemzetségbe tartozó Mola alexandrini, Mola ramsayi és Mola tecta. Sajnos már kihalt a Mola pileata és egy másik fosszíliafajt is többen idesorolnak.

A holdhalaknak nem csak mérete és tömege egyedülálló, hanem megjelenése is!

A csontvázon jól látszik az összenövés. Forrás: oceansunfish.org
A csontvázon jól látszik az összenövés. Forrás: oceansunfish.org

Az elképesztő méreteket egy ,,biológiai trükk” miatt érheti el! A Mola halfajok hátgerince kevés csigolyából áll, ezért méretéhez képest a csigolyái igen rövidek. Egy közel 2 méteres példánynak, alig van 25 milliméteres gerincvelője. Bár taxonómiailag a holdhal egyértelműen a csontos halak közé tartozik, vázrendszerét főleg porcszövet alkotja. Ez teszi lehetővé, hogy olyan nagy méreteket érjen el, amire a valódi csontokkal rendelkező halak nem képesek.

Mivel a porcszövet rugalmas, ezért az egyedfejlődés kezdeti szakaszaiban mind ezzel rendelkezünk, ez adja a későbbi növekedés potenciálját. A porcszövetek vérér nélküliek; rásimuló, tömött rostos kötőszövetek táplálják. Emiatt lelassul a hal anyagcseréje és méteres hosszúságúra nő! Ezt az is alátámasztja, hogy a világ egyik legnagyobb hala a cetcápa is a porcos halak osztályába tartozik.

Gömbölyded, középen erősen lapított teste a gömbhalhoz hasonló. Oldalról nézve osztrigához hasonló, nagy szemekkel, valamint kisebb, oldalkormányzó melluszonyokkal rendelkezik. A fő úszói sugarasak és a farokrész tetején, illetve alján helyezkednek el. A 20-25 évig élő hal érdekessége, hogy az evolúció során elveszítette a többi halra jellemző, fokozatosan vékonyodó farokúszóját. Helyette ezek összenőttek a további hasi, illetve hátúszókkal és megcsontosodtak. Színe a barna, a szürke és a fehér között változik. Kültakaróján a sötét és világos részek dominálnak, színe élőhelyétől függ, de általában aljzatszínű, de van olyan, amelyeknek még foltja sincs.

Más halaktól eltérően, nem rendelkezik úszóhólyaggal, így képtelen a tartós lebegésre!

Egyes mélytengeri biológusok szerint, a többi gömbhalhoz hasonlóan, a holdhal bőre is kiválaszt egyfajta neurotoxint, a tetrodotoxint, ami miatt fogyasztása mérgező. Ez a feltételezés azonban nem bizonyított. Ugyanakkor az állat bőre, körülbelül negyven különféle élősködő állandó otthona. Ezektől időről időre megszabadul szegény pára úgy, hogy odadörgöli az oldalát a korallokhoz vagy kivárja a sorát a tisztító halaknál.

Pennella filosa és Lepeoptherius sp., a Molák gyakori parazitái. Forrás: oceansunfish.org
Pennella filosa és Lepeoptherius sp., a Molák gyakori parazitái. Forrás: oceansunfish.org

Ami a táplálkozását illeti, fő célpontját a medúzák alkotják. Természetesen ezek nagyon kevés tápanyagot biztosítanak számára, ezért menüjét zooplanktonokkal, kalmárokkal, tengerifűvel, illetve egyéb űrbeles zsákállatokkal, például salpideákkal egészíti ki. Tulajdonképpen mindent felfal, ami az aljzat közelében elé kerül. A csőrszerű képződménybe összeforrt fogai elég erősek ahhoz, hogy a keményebb héjú állatokat is feltörje. Az áldozatokat eztán a belső garatfogak dolgozzák fel, majd következhet az emésztés. A holdhalnak nem kell különösebben megerőltetnie magát a vadászathoz: a Hold fénye visszaverődik róla, így a kíváncsibb élőlényeket magához tudja csalogatni!

Mégsem ez az egyetlen olyan tulajdonsága, ami alapján a nevét kapta ez a tengeri gerinces. Tűréshatára 10 Celsius fok, ennél hidegebb közegben egyszerűen elájulna és meghalna. Éppen ezért, ha számára az idő elkezd lehűlni, akkor felúszik a víz felsőbb rétegeibe, akár a felszín közelébe is. Erre éjszaka, teliholdkor is sor szokott kerülni, ekkor a holdfény ezüsthídja a felső uszonytól rajzol létrát a fellegekbe. Annak ellenére, hogy az állat a meleget kedveli, szinte az egész világon előfordul, továbbá gyakran felúszik a kedvelt trópusi vizekből a mérsékelt éghajlati részen fekvő tenger-részekre is.

A holdhal lárvája és a tüskék. Forrás: Australian Museum
A holdhal lárvája és a tüskék. Forrás: Australian Museum

A „túraútvonalát” annak ellenére minden egyed megteszi, hogy nem válik el az ívóhelye a tartózkodási helyétől, mint megannyi más halfajnak a világóceánban. Szaporodása kapcsán is csúcstartó: a Mola mola rakja a legtöbb ikrát az összes állat közül. A nőstények egy alkalommal 300 millió ikrát is képesek termelni. A lárvák mindössze 2,5 milliméter hosszúságúak, milliószor kisebbek, mint szüleik. A ragadozóktól nem annyira az ikrák nagy száma, inkább a tüskéik védelmezik, amiket felnőtt korukra elvesztenek. De hát ki is akarna bántani egy ilyen, ekkora és alapvetően békés jószágot?

Ellensége nem nagyon akad, bár a kaliforniai oroszlánfókák gyakran megtámadják játékból, amelynek néha tragikus vége van.

A holdhal természetvédelmi státusza sebezhető; ezért alapvetően védett fajról van szó. Azonban a tradicionális halászatot és gasztronómiát vegyítő, tengerparti országok, például Japán, előszeretettel fogyasztja ínyencségként. Szerencsére halászatuk ma már minimális, főleg a század elejéhez képest. A velük való kapcsolat mára a hálóba szorulásra minimalizálódott. Manapság talán az veszélyezteti leginkább, hogy a felszínre úszásakor az uszonya a cápáéra emlékeztet, ezért biztonsági okokból meg is támadhatják. Bár az emberre minden szempontból ártalmatlan, ha csónakkal vagy hajóval ütközik, képes a jelentős károkozásra; ezért a megelőzés ebben az esetben is a halálát okozhatja.

Szerencsére előfordulnak olyan esetek is, amikor az emberekre a túlaggódás volt jellemző! Történt egyszer, 2020 októberében, az amerikai Massachussets partjainál, hogy járókelők egy holdhalat láttak lebegni a víz tetején. Az értesített rendőrök hamar kiérkeztek, majd később több környezetvédelmi szervezettel egyeztetve a következő kommünikét adták ki: ,,csak úszkál, nem sodródott ki és nem szenved. A holdhal remekül érzi magát!” Tulajdonképpen csak napozott egyet.



Previous Milyen egy magyarországi banánérlelő?
Next Új COVID-19 elleni gyógyszer PTE közreműködéssel

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − 13 =