2018-ban is elindul az NHKV Zrt. szakmai támogatásával létrejött hulladékkezelési- és hasznosítási szakmérnök képzés.
Az Európai Unió elkötelezte magát a körforgásos gazdaságra való átállás mellett, amelynek egyik sarokköve a hulladék keletkezésének megelőzése. Ennek érdekében, rövid idő alatt, a tagállamok hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereinek egyre szigorodó elvárásoknak kell megfelelniük és mind több újdonsággal, technológiai fejlesztéssel kell megismerkedniük.
Az NHKV Zrt. ennek megkönnyítésére ismét szakmailag támogatja a 2 féléves hulladékkezelési- és hasznosítási szakmérnök képzését. A 2018 szeptemberében induló 10 hónapos képzést a tavalyi évhez hasonlóan a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Környezettudományi Intézetével és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetével közösen szervezi.
A szakmérnök képzés célja, hogy a hulladékfeldolgozó üzemek, szaktanácsadó intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, szakigazgatási intézmények hulladékgazdálkodással foglalkozó munkatársai feladataikat jobb, szakszerűbb módon láthassák el. Különös tekintettel azokra a hulladékgazdálkodási közszolgáltatókra, amelyeknél KEHOP forrásból várhatóan 2018. év végére új hulladékkezelő létesítmény vagy technológia kerül átadásra.
Azon közszolgáltatók számára, akik hosszú távon saját maguk érintettek a hulladékkezelést szolgáló rendszerelemek üzemeltetésében, az NHKV Zrt. 50-100%-os tandíj költség átvállalási – nem kötelező érvényű – felajánlást tett.
A második alkalommal meghirdetett hiánypótló szakmérnök-képzés biztosítja azon – műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági – ismeretek megszerzését, amelyek a hulladékkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos feladatok szakszerű ellátásához szükségesek és amelyekkel biztosítható a hulladékok minél nagyobb arányú lerakótól való eltérítése, valamint a magas minőségű másodnyersanyagként való hasznosulás.
A képzés során megszerzett korszerű ismereteken alapuló tudás alkalmazható lesz a hulladékgazdálkodási iparban akár közép- és felsővezetői szinten, az önkormányzati és hatósági munkában, valamint az innovációs tevékenységben is.
No Comment