Alacsony költséggel előállítható, viselője testét hűvösen tartó műanyagalapú textil ruhaanyagot fejlesztettek ki a Stanford Egyetem mérnökei.
A hűtőruha anyaga alternatívát jelenthet az egyre több energiát felemésztő légkondicionálással szemben, hiszen a fejlesztők azt vallják, hogy az embert kell lehűteni ahelyett, hogy a helyet hűtenék le, ahol él vagy dolgozik. Ezzel pedig energiát lehet megspórolni.
Yi Cui, az egyetem munkatársa szerint az új szövet a jelenleg ismert szintetikus vagy természetes ruhaanyagoknál jóval hatékonyabban képes viselője testének hűsítésére. Ráadásul, amellett, hogy nem akadályozza az izzadság elpárolgását a ruhán keresztül, képes az emberi test által infravörös sugárzás formájában kibocsátott hőt is átengedni. Mindezzel az anyag viselője 2,2 Celsius-fokkal érzi hűvösebbnek a levegőt. Egy pamutruhával ellentétben.
Az emberi test hőt ad le az emberi szem számára nem érzékelhető infravörös sugárzás formájában. A takarók azért melegítik az embert, mert a test közelében ejtik csapdába a hősugárzást, amely egyébként láthatóvá tesz bennünket a sötétben az infravörös fénytartományt érzékelő éjjellátó készülékek számára. Amikor irodában ülünk, a test hőjének 40-60 százalékát infravörös sugárzásként adjuk le. A láthatatlan fénnyel foglalkozó, fotonika területére specializálódott tudós, Shanhui Fan szerint mindeddig nagyon kevés vagy semmilyen kutatás nem foglalkozott azzal, miként lehetne befolyásolni a különféle ruhaanyagok hősugárzási tulajdonságait.
A hűsítő textil kifejlesztéséhez
a Stanford Egyetem kutatói nanotechnológiát, fotonikát és kémiát ötvöztek, hogy a csomagolóanyagként is használt polietilént egy ruhaanyag esetében kívánatos tulajdonságokkal ruházzák fel. Többek között el akarták érni, hogy a szövet ne csupán a hősugárzást engedje át, de a levegőt és vízpárát is, valamint ne legyen áttetsző a látható fényben. Mindezt úgy oldották meg, hogy egy, az akkumulátorgyártásban széles körben használt, speciális nanostruktúrával bíró, ezért a látható fényben nem átlátszó, de az infravörös sugárzást átengedő polietiléntípust különféle vegyszerekkel kezelve alakították át. Po-Chun Hsu, a kutatócsapat tagja szerint a kezelés hatására a vízgőzmolekulák az anyag nanopórusain keresztül el tudtak párologni, engedve a szövetnek, hogy a természetes fonálhoz hasonlóan lélegezzen.
Az új matériából végül egy háromrétegű szövetet készítettek,
ahol a két polietilén réteget egy pamutháló választotta el, tartást és vastagságot adva a szövetnek. A hűtőruha, összehasonlítva egy hasonló vastagságú pamutanyaggal a műanyag szövet a kísérletek szerint mintegy 2 Celsius fokkal hidegebben tartotta a bőrt. A kutatók szerint ez a különbség elég arra, hogy a különleges ruhaanyag, azaz a hűtőruha viselője kevésbé érezze szükségesnek a légkondicionáló bekapcsolását.
A csapat a jövőben arra helyezi a hangsúlyt, hogy az anyagot többféle színben, textúráját tekintve is változatosabb formában lehessen előállítani. Reményeik szerint az, hogy egy az akkumulátorgyártásban már bevált anyagot használnak alapnak, könnyítheti a különleges szövetből készült termékek előállítását.
No Comment