Luxembourg bányászná a világűr nyersanyagkészletét


Luxembourg bányászná a világűr nyersanyagkészletét
Olvasási idő: < 1 perc

Aszteroidák és az azokból kinyert nyersanyagok kereskedelmi hasznosítását tenné lehetővé elsőként Európában egy most készülő törvény segítségével Luxembourg.

Luxembourg bányászná a világűr nyersanyagkészletétAz aszteroidák nagy mennyiségű nemesfémet és ritka alkáli földfémeket tartalmaznak, amik a Földön igen értékesnek bizonyulnának, ezért is lenne fontos a kitermelésük. Ezt a tervet már tavaly novemberben felvetette Luxembourgban Etienne Schneider gazdasági miniszter. A miniszter szerint az idei év végéig elkészül az a törvény, amely Luxembourgot a „világűr európai bányászati központjává” teszi.

Ez hosszú távon az űrben található nyersanyagok földi hasznosításához vezethet, pótolva ezzel a Föld egyre csökkenő forrásait, de egyben segíti a világűr további felfedezését is – tette hozzá a miniszter. Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség (ESA) korábbi főigazgatója, aki tanácsadóként segíti a luxemburgi programot elmondta, hogy a világűr felfedezése az ott található nyersanyagok használatát igényli, mert „az nem vezetne messzire”, ha a Földről kellene vinni minden csepp vizet, élelmiszert és a gépek működéséhez szükséges hajtóanyagot. A vitatott 1967-ben kimondott, de jelenleg érvényben lévő nemzetközi szabályozás értelmében a világűrben található, nehezen hozzáférhető és kitermelhető nyersanyagokat a Föld minden országának hasznára kell fordítani. Ugyanakkor az Egyesült Államok 2015 novemberében elfogadott egy olyan törvényt, amely kimondja, hogy az aszteroidákból és más égitestekről származó nyersanyag a kitermelőjét illeti meg.

Dordain szerint azt már tudjuk, hogyan lehet eljutni az aszteroidákra, hogyan kell fúrni és hogyan lehet a bányászott kincseket visszajuttatni a Földre, ezért nagy gazdasági potenciál van Luxembourg elképzelésében. „Célunk, hogy bekapcsolódjunk a korábban ismeretlen ásványi erőforrások feltárásába anélkül, hogy károsítanánk a természetes élőhelyeket.” Jelenleg az aszteroidabányászatnak kevés lehetséges kategóriája van. Az egyik ilyen a legértékesebb anyagok, például nehézfémek, a platina-csoport, amit akkor hoznának vissza a Földre, miután az előzetes feldolgozás megtörtént az űrben.

De a terv komoly pénzügyi tőkét (több tízmilliárd dollár) igényelne, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Ezért Schneider megerősítette, hogy a luxemburgi közvetlen cél előzetes kutatások végzése, mielőtt megvalósítanák a tényleges műveleteket az űrben is.

 



Previous Mit tanítanak a romantikus komédiák?
Next Újra rátaláltak egy 137 éve kihaltnak hitt békafajra

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 + három =