Mégis lehet nyelvvizsga nélkül egyetemre jelentkezni


Mégis lehet nyelvvizsga nélkül egyetemre jelentkezni
Olvasási idő: 2 perc

Egy-két hónapja még arról harsogott a média, hogy 2020-tól legalább egy B2 szintű komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat szükséges a felsőoktatásba való bejutáshoz.

De most eltörölte a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét a kormány. Ha nem törlik el az azt jelentette volna, hogy a 2020-as februári felvételi időszakban már csak ezzel a feltétellel nyújthatják volna be jelentkezésüket a diákok. Egy felmérés szerint a szülők 36 százaléka tartott attól, hogy a gyermekük kiszorult volna a felsőoktatásból a középfokú nyelvvizsga követelményének 2020-as bevezetése miatt. A többiek közül ugyanakkor csak 8 százalék bízta volna egyedül az iskolára a felkészítést, 36 százalékuk különórákat fizet a gyermekének. A szülők 65 százaléka szerint az ország számára a jelenlegi helyzetben káros lett volna a középfokú nyelvvizsga felvételihez kötése.

Tehát megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek alapján jövőre még nem lesz követelmény a középfokú nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, de a kormány továbbra is fontosnak tartja, hogy a diplomás fiatalok beszéljenek idegen nyelveket. Ám a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének adatai szerint az utóbbi években csak a felsőoktatásba jelentkezők 45 százaléka rendelkezett nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, és a felvételt nyert diákok esetében is csak 55 százalékos volt ez az arány.

A hétvégén megjelent tájékoztatás szerint, nem lesznek hátrányban azok, akik a 2020-as nyelvvizsgát már letették.

Ugyanis a mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd.

A kormányrendelet a kötelező emelt szintű érettségi vizsgát írja elő bemeneti követelményként azzal, hogy e feltétel teljesítése alól mentesülnek azok a képzések, amelyek esetén a felvételi pontszámot nem az érettségi vizsgák eredményéből, hanem a gyakorlati vizsga eredménye alapján számítják ki. Ide tartoznak többek között a művészet, művészetközvetítés képzési terület szakjai, az edző alapképzési szak, és a művésztanár szakok.

A középfokú angol és/vagy német nyelvtudás ma már szinte minden munkakörben nélkülözhetetlen. A magabiztos nyelvismeret az egyik legfontosabb munkáltatói elvárások között szerepel. Akár itthon, akár külföldön szeretne képesítésének megfelelő munkát találni valaki az alapos szakmai felkészültséggel rendelkező diplomás fiatal sem versenyképes nyelvtudás nélkül.



Previous Algainvázió a Balatonon
Next Mert vannak kiemelkedő női kutatók

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 + tíz =