A sinka az egyetlen magyar kutyafajta, amely semelyik más őshonos terelőkutyafajtára sem hasonlít.
A honfoglaló magyarság döntő többségben az állattenyésztéssel, legeltető pásztorkodással foglalkozott. A legeltetés fénykorában Magyarország tájain különböző pásztorkodási módok és hagyományok voltak jelen. Ezek közül a hortobágyi, a kiskunsági, a bakonyi, a palóc, a somogyi és a székely pásztorkodás volt a legismertebb. Bár a pásztorkodással foglalkozó népek mára már elvesztették ismeretségüket és népszerűségüket, hazánk bizonyos tájain továbbra is találunk olyan közösségeket, ahol a mindennapok része a pásztorkodás. A Hungarikum Bizottság 2017. március 21-én Egerben jelentette be, hogy hazánk mind a 9 kutyafajtája hungarikum. Közöttük sok a pásztorok munkáját segítő terelőkutya. De most a mudi, a pumi és a puli után megjelent a sinka, mely hazánk legújabb szenzációjaként vált ismertté.
Az Alföld kiemelkedően jó minőségű legelőin viszonylag új kutyafajtának számít a sinka, mivel tenyésztése körülbelül 50 éve kezdődött (egyesek szerint Berettyóújfalu környékén). A sinka, a magyar dingónak is nevezett terelőkutya elsőként a Hortobágyon jelent meg, ahol az ott élő gulyások és juhászok szürkemarha és rackajuh terelésére alkalmazták. Azóta, a tereléshez kiváló képességekkel rendelkező kutya, a Nyírségben, a Tiszántúlon és a Kiskunságban is elterjedt. Erdélyben és a Felvidéken is egyre nő az érdeklődés iránta. Sőt, néhány példány Skandináviába is került már.
Az úgynevezett magyar terelőstílus ismérve, hogy a kutyák hangosan ugatva és testközelből dolgoznak. Ez a viselkedés más népek terelőkutyáiról tényleg nem mondható el, de a sinkánál ezek a jellemzők még dominánsabbak.
Nevét külső megjelenéséhez kötik, melyet a bundájáról kapott.
Ugyanis a Hortobágyon a sima helyett a sinka szót használják, amivel a terelőkutya sima szőrzetére utaltak. A pásztorok, ezt a fajta munkakutyát, egymás között tenyésztik és szelektálják még ma is, hogy az a számukra leginkább megfelelő legyen. Éppen ezért a sinka kutyafajták fejlődése nem a nyilvánosság előtt zajlott, de törzskönyvük és származási papírjaik a standard magyar terelőkutyákéval azonos. Ennek ellenére a jól teljesítő egyedeket kiemelten számon tartották. A szelektálás eredményeként létrejött egy homogén, jellemző fajtajegyekkel rendelkező állomány. A sinka már rendelkezik csak rá jellemző fajtabélyegekkel és az egyedszáma is 2000 fölött van. A magyar kutyafajták fajtagondozó egyesületei és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) azon dolgoznak, hogy a sinkát nemzeti szinten is elismerjék új fajtaként.
A pásztorok mellett dolgozó kutyákat tudatosan keresztezték németjuhászokkal, boxer és bull típusú kutyákkal. A sinka esetében végül a tereléshez szükséges kompetenciákra helyezték a hangsúlyt. A kutyákat azonban nemcsak a pásztorok szelektálták szigorúan, hanem a marhák is. Amelyik terelőkutya nem dolgozott jól, egyszerűen felöklelték vagy eltaposták. Tenyésztése még nem tekinthető befejezettnek, tulajdonságai a mai napig változnak.
A sinka nagyobb termetű, rövidebb szőrzetű, felálló és hegyes fülű terelőkutya.
Bundája általában egyszínű, de számos változatban is fellelhető. Színe lehet fekete, fehér, csokoládébarna (amit veresnek is neveznek), ordas, tigriscsíkos (más néven cirkás), zsemlesárga vagy hamvaskék. Erős aljszőrzetük van, ami védi őket az időjárás viszontagságaitól. Hátsó lábain farkaskarom található és a legtöbb egyed nyelvén tízforintos nagyságú folt van, ami egyes szakértők szerint fajtajellegnek is tekinthető. Farka rövid sima szőrzetű, badáros, azaz balra vagy jobbra visszakunkorodik a keresztcsont tájékára. (A tenyésztők úgy tartják, hogy a balra tekeredő farokkal rendelkező sinkák jobb munkaképességekkel bírnak.) Az ismertebb magyar terelőkutyák közül leginkább a mudira hasonlít, de fejformájában felfedezhetőek a németjuhászok jegyei.
Testalkata szálkás és izmos, aminek köszönhetően kivételesen gyors. Fogazatuk jól záródó. A terelőkutyák közül hazánkban ez a fajta a legtermetesebb, viszont az őrző pásztorkutyák méreteit közel sem éri el. Temperamentumának és mozgékonyságának köszönhetően a haszonállatok felügyeletét és terelését is hatékonyan elvégzi. A sinka már kölyökkorában is érdeklődést mutathat az állathajtás iránt. Betegségekkel szemben ellenállóak, az örökletes betegségektől mentesek.
Nem javasolt olyanoknak, akik nem munkakutyaként tartják.
A sinka ösztönerős, értelmes, jól motiválható, teljesen munkamániás fajta. Következetes, határozott nevelést igényel. Sokan úgy tartják, egygazdás, konok fajta, csak a gazdájának fogad szót. A kutyasportokban a sinka még nem fordul elő, képességeit még nem mutatta meg, de fajtájának jellegzetességei alapján alkalmas lenne erre. Házi kedvencként nem ajánlatos tartani, természetéből fakadóan szabad szellemű kutya. Lételeme a szabadság és a munka, melyre minden nap szüksége van. A mindennapos kutyasétáltatás számukra nem kielégítő. Továbbá azok a juhászok, akik sinkát tartanak, nem rajonganak az ötletért, hogy nemzetközileg elismert fajta váljon belőle. Úgy gondolják, hogy a népszerűséggel másodlagos tenyésztési szemponttá válhat a munkaképesség.
A MEOESZ kérdőíves felmérést végez annak érdekében, hogy a sinka populáció nagyságát, eloszlását, minőségét és használatát érintő kérdésekben elegendő információt kapjon. Amennyiben a felmérés bizonyítja, hogy megfelelő egyedszám áll rendelkezésre, úgy az országban több helyen méretfelvételezést és genetikai vizsgálatok céljából vérvételt végeznek. A begyűjtött adatok alapján kerül sor a fajtaleírás előkészítésére, fajtaelismerés céljából.
2021. május 20-23. között az Európa Kutyakiállítás Budapesten, a Hungexpo-n lesz (az időpont a járvány miatt változhat), ahol idén talán találkozhatunk a nevezetes sinka terelőkutyával.
Források:
No Comment