Funkcionális retina laboratóriumi körülmények között

Érik az a Nobel-díj. A dr. Roska Botond vezette kutatócsoportnak sikerült mesterségesen olyan retinát létrehoznia, mely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál. Az úgynevezett retina organoid segítségével a későbbiekben személyre szabott, látást érintő terápiák is elérhetővé válhatnak. A szemben található retina a fény érzékeléséért és a vizuális információk feldolgozásának kezdeti lépéseiért felelős idegszövet. Bár …

0 232
Share
Idén Roska Botond neurobiológus kapja a Körber-díjat

A Svájcban kutató magyar neurobiológus, Roska Botond kapja az idén a Körber Európai Tudományos Díjat, a hamburgi székhelyű Körber Alapítvány díját. A díjjal minden évben egyetlen európai tudóst ismernek el az összes tudományterületről. Az elismeréssel egymillió euró jár. Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. A vakság gyógyításán dolgozó tudóst …

0 139
Share
UV-sugárzás és szembetegségek kapcsolata

Az UV-sugárzásnak nemcsak a bőrünkre, de szemünkre nézve is nagyon káros hatásai lehetnek. Egyértelműen összefüggésbe hozható a szürke hályog és a pterygium vagy más néven kúszóhályog kialakulásával. Egyes kutatások szerint növelheti a vakság vezető okaként emlegetett makuladegeneráció (AMD) előfordulásának esélyét is – figyelmeztetett Dr. Schneider Miklós. A Szemészeti Klinika adjunktusa arra hívta fel a figyelmet, …

0 356
Share
Az emberi színlátást javító, a színek helyes felismerését biztosító szemüvegek kutatása és fejlesztése a cél.

Az emberi színlátást javító, a színek helyes felismerését biztosító szemüvegek kutatása és fejlesztése a cél. Legalábbis a magyar Medicontur Kft. már 28 éve a beültethető szemlencséi segítségével a látás javítása mellett kötelezte el magát. Tevékenységével több mint 70 országban segíti a szürkehályoggal és egyéb refraktív látáshibákkal küzdők látásának javítását, hogy ismét élesen lássák a világot. …

0 688
Share