A mesés Kelet megidézése


Aya Sofia Múzeum - a mesés kelet
Aya Sofia Múzeum
Olvasási idő: 2 perc

Konstantinápoly Budapesten – A mesés Kelet megidézése a 19. század végi Budapesten, a Duna öblében címmel nyílt kiállítás az Isztambuli Magyar Intézetben.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke, illetve az intézet közös kiállítása a Budapest Lágymányos területén, a Műegyetem helyén 1896-1897 közt állt „Konstantinápoly Budapesten” elnevezésű szórakozónegyed épületeit és a korszakot meghatározó orientalizmus magyarországi építészetre gyakorolt hatását mutatja be.

A kiállítást komplex építészettörténeti elemzések és alapos kutatások előzték meg. A Műegyetem és ezen belül Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének Rajz és Tervtárának anyagát is felhasználták. A tárlat keretében a közönség először láthatja az épületegyüttes Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található, eddig ismeretlen terveit, az épületegyüttessel kapcsolatos – főként a Budapest Főváros Levéltárában található iratokat. Továbbá a korabeli folyóiratokban megjelent hírek átfogó bemutatását.

A mesés Kelet tárlaton a BME Építészmérnöki Karán elsajátítható tudásbázis széles spektrumának hatása érezhető. Az építészettörténeti kutatástól kiindulva az egyedi belsőépítészeti és múzeumtechnikai megoldások és komplex téri világ kialakításáig. Ezek pedig kiegészülnek a hallgatók által készített makettekkel is. Kovács Máté Gergő, Kiss Zsuzsanna Emília és Rabb Péter a kiállítás kurátorai mindhárman a Műegyetem munkatársai, kiemelték, hogy a kiállítási tér belsőépítészeti tervezése során az egykori épületegyüttes minél egyedibb, élményszerűbb megismertetése volt a céljuk.

A látogatók a terület helyszínrajzán lépkedve „bebarangolhatják” az épületeket. Miközben megismerhetik a korszak magyar-török kapcsolatainak kereteit, átfogó építészettörténeti elemzését, korabeli párhuzamait. Illetve az épületeken használt motívumokat és azok eredetét. Az egyedi élmény részét képezi, hogy megcsodálható az a ma már ritkaságnak számító eredeti emlékérem is, amelyet az épületegyüttes XIX. századi megnyitásakor osztogattak.

A kiállítás alkotói célul tűzték ki, hogy az épületegyüttesre vonatkozó valamennyi, Magyarországon fellelhető anyagot bemutassák.

Egyúttal a századforduló építészettörténetének orientalista hatásairól átfogó képet adjanak közre az alkalmazott építészeti jegyek eredetének vizsgálatával és hatásuk komplex elemzésével magyar és török nyelven. Az egyedülálló interdiszciplináris együttműködés eredményéhez számos tudományterület képviselői járultak hozzá.

A kiállítás az Isztambuli Magyar Intézet „Diversity in Unitiy: Intercultural Dialogue Through the Waves of Danube” című Európai Unió által támogatott programjának keretében valósult meg. 2020. január 12-ig ingyenesen látogatható. A kurátorok és a kiállítás szervezőinek reményei szerint a tárlat 2020-ban Budapesten is bemutatásra kerülhet.



Previous Legyen Önnek is madárbarát kertje!
Next Nemzetközi avantgárd kiállítás nyílik Pécsett 

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 3 =