
A Krampusz a Mikulás árnyékában
Meg lennénk lepve, ha valaki nem tudná, hogy mikor és miért érkezik december 6-án reggelre a Mikulás. Vajon patás segítőjével, a Krampusszal is ugyanez a helyzet? A Krampusz, akinek a neve is már érdes, a durva hangzású német nyelvterületről érkezett közénk. Érdekes, hogy neve a régies Krampen, esetleg Krameln szóból ered, melyek jelentése karom. Pedig …

HORIZON 2020 projekt
Először nyert el konzorciumvezetőként ELTE-s kutatókból álló csapat HORIZON 2020 projektet. Az ELTE Természettudományi Karán 2018. november 27-29. között tartották az Európai Unió által támogatott ENeRAG projekt hivatalos nyitórendezvényét. Az ELTE kutatócsoportja a Finn Földtani Intézettel és a Milánói Egyetemmel együttműködve, igen szoros versenyben 2018 áprilisában 481 másik benyújtott pályázattal, maximális pontszámot elérve, egyetlen magyarként került …

Advent mikor és miért?
Az advent vagy más néven úrjövet a keresztény kultúrkör egyik kiemelkedő időszaka. Ha mélyen magunkba nézünk, kinek miről szól manapság az advent, felmerül az a kérdés is, miről szól az advent a most élő emberek vagy az ifjabb generáció számára. A karácsony előtti őrült bevásárlásról? A karácsonyi időszak kezdetéről? Bronz-, ezüst- és aranyvasárnapokról? Utolsó nagy …

Zárójelek felbontása bonyodalom nélkül
A matematikai képletekben a jó megoldás érdekében alkalmazkodni kell a matematikai műveletek sorrendiségének szabályához. Tehát csak abban az esetben haladhatunk a számolással folyamatosan balról jobbra, ha egy műveletsorban kizárólag összeadás és kivonás, vagy kizárólag szorzás és osztás van. Ha egy műveletsorban vegyesen vannak az alapműveletek, akkor először a szorzásokat és osztásokat, majd az összevonásokat és …

Díszdoktorok az ELTE-n
Az ELTE közreműködését méltatta a Nobel-díjas asztrofizikus a gravitációs hullámok kutatásában. Az ELTE Szenátusa ünnepi közgyűlésén „professor et doctor honoris causa” címet adományozott Rainer Weiss Nobel-díjas asztrofizikusnak. Rainer Weiss a gravitációs hullámokat első ízben, ELTE-s közreműködéssel észlelő LIGO Scientific Collaboration alapító vezetője. A professzor beszédében hangsúlyozta: „a jövőben az a LIGO-kutatás egyik fő célja, hogy …

Taekwon-do kvíz. Te tudod, mit takar ez a furcsa szó?
Teszteld tudásod! Chuck Norris 3 másodperc alatt kitöltötte. Természetesen 10-ből 10 pontos lett neki. Alázd le Chuck Norris-t!

Hatékonyabb ‘zöld’ hidrogén-elektrolízis
Az Enapter bemutatta a ‘zöld’ hidrogén-elektrolizáló berendezéseinek új generációját képviselő EL 2.0 verziójú berendezését. A hidrogén-elektrolízis lehetőségét biztosító berendezések a vizet oxigénre és hidrogénre választják szét, mely technológia alkalmas arra, hogy használatával jelentős mértékben csökkenthető legyen a globális energiatermelő rendszerek környezetterhelése. Sebastian-Justus Schmidt a cég egyéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az Enapter pisai Kutatási és …

Macska és ember kapcsolata
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói újabb érdekes eredményeket értek el a macska-ember kapcsolat vizsgálata során. Kimutatták, hogy az ember-állat interakció hatása egy olyan, alapvetően nem társas múlttal és őssel rendelkező faj esetében is, mint a macska, rendkívül erős. Az emberi kommunikáció során számos olyan jelzéstípust ismerünk, amelyek ismeretek megosztását szolgálják. A gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett gesztusokkal a …

Jönnek a százdolláros ultrahanggépek?
Új típusú ultrahang transzducert fejlesztettek a British Columbia Egyetemen, amelyről a Radiológia Világa számolt be. A British Columbia Egyetem áttörése ajtót nyithat a százdolláros ultrahanggépek felé. Az egyetem mérnökei által kifejlesztett új ultrahang transzducer ára akár mindössze csak 100 amerikai dollár – azaz körülbelül 29-30 000 Ft – is lehet. A szabadalmaztatás alatt álló eszköz nem nagyobb …

A kutyák célirányos cselekvése
Az ELTE Családi Kutya Program kutatói az utánzás módszerének segítségével vizsgálták a kutyák célirányos cselekvésekre irányuló viselkedését. Az emberekkel egy családban élve a kutyák számos viselkedésünket megfigyelhetik. De felmerül a kérdés, hogy értik-e mit és miért csinálunk? Értik-e, milyen céllal teszünk valamit? A Családi Kutya Program kutatói kifejlesztettek egy módszert, ami választ adhat ezekre a …