Beszámoló a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról


Beszámoló a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról

Örvendetes, hogy egy olyan esemény került Magyarországon megrendezésre, aminek a nevében benne van a nemzetközi jelző.

Jóleső érzés, amikor valami nem csak a saját megszokott közönségnek van megtartva, hanem a külföld is idelátogat. Mi több, hozza magával a saját alkotásokat, hogy eszmét cserélhessünk róluk és együtt gondolkodhassunk. Külön öröm, hogy a dokumentumfilm, mint műfaj került terítékre.

Valószínűleg a filmek terén sokunk – köztük én sem –, nem ezért a műfajért van oda leginkább. Nem is csoda, hiszen legtöbbször ezeket unalmas, Wikipédia-szócikkek felmondásának tartjuk. Persze egy-egy természetfilm, történelmi beszámoló, vagy helységtörténet alatt kaphatunk igazán szépen fényképezett tájat, állatokat, vagy történelmi figurákat, de ez önmagában kevés. Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy ezeknek a filmeknek a többségével valamelyik tematikus csatorna műsorkínálatában találkozunk, így a játékidő – reklámokkal együtt is – mindössze 50-60 perc.

A Dokumentumfilm Fesztivál kapcsán azonban ezeket a prejudikációkat nyugodtan elfelejthetjük.

Itt ugyanis nem áldoztak fel a készítők mindent a szórakoztatásba csomagolt ismeretterjesztés, vagyis az infotainment oltárán. A rendezők és a producerek többsége már régi motoros volt a szakmában, ezért ebben a műfajban tanultak meg kiteljesedni, valami maradandót alkotni. Mivel egész estés mozikat kell elképzelni, ezért a játékidő is 90-120 perc között mozgott, ami bátrabbá tette a témaválasztást és jótékony hatással volt a történet kibontására. Nem volt szükség eleve beállított és megrendezett jelenetekre, hogy sűrítsék a cselekményt, vagy negligálják a valós időt. Így a kreativitás a vágások és jelenetek utólagos beválogatásán is érződött.

Mindezt a saját szememmel is megtapasztalhattam, hiszen részt vettem vetítéseken és az azt követő ,,kibeszéléseken”. Ez utóbbit rendkívül fontos résznek tartottam, mivel nem csak a dokumentumfilm körülményeiről, szereplőiről lehetett többet megtudni, hanem magáról a felvázolt történetről, a hősök utóéletéről is lehetett kérdezni. További plusz pont, hogy nem csak a készítők maradtak a film végén, hanem olyanok is jelen voltak, akik szakértői a témának, vagy átélték azt, amiről a filmek szóltak. Ez különleges beavatásélményt adott és végleg elmosta a határt Magyarország és külföld között.

Amikor rájövünk, hogy az adott ország társadalma is ugyanolyan problémákkal, kihívásokkal küzd, esetleg küszködik, mint ami nálunk is előfordul, megnyitja bennünk a részvét, a megértés csatornáit és együttműködésre ösztönöz. Ezek számomra igazán értékes emóciók, mert hiszem, hogy a Földünk és népeink jövője ebben (is) rejlik.

Maga a fesztivál is erősen nyitott. ,,Arcául” egy lábprotézises, futó hölgyet választottak, akinek a (csonka) történetét minden film előtt láthatjuk, mint egyfajta kisfilmet. A jelenet azzal nyit, hogy a kamera megmutatja egy fiatal, csinos nő felsőtestét, amint éppen edzeni készül. El is kezd futni, viszont a mozgásában tetten érhető valami ,,természetellenes”. Ekkor mutatja meg a kamera, hogy ennek a lábprotézis az oka, de mire realizálnánk bármit magunkban, a nő már be is fut a célba, ami átalakul egy szobor talapzatává, így jelölve, hogy a díjnak üzenete van. A legmeglepőbb, hogy ez egyáltalán nem arról szól, hogy szánakozzunk a futó sorsa felett, amire bőven lenne okunk, tekintve, hogy fiatal és csinos. A jelenet pont annyit mutat, hogy valaki – akárki – egyszerűen fut, mint akárki más, nincs különbség.

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Pontosan ezt támasztja alá a meztelen valóság felirat, ami az egész fesztivál tulajdonképpeni alcíme volt.

A rendezvény a meztelen szóval reflektál a fentebbiekre és tudatosan végigviszi a filmek és a zsűri esetében is. Ugyanis a filmek témái ma is jelenlévő problémák, még ha a bolygó túloldaláról is származnak. De a mély témák, amik a meztelen valóságot mutatják be egy kamera lencséjén át, nem csak közelebb hozzák hozzánk az emberi sorsokat, hanem nyersen be is mutatják azokat. A motívum megismétlődik a zsűri neveiben is, így lesz minden szekció neve meztelen: remény, üzenet, igazság, szenvedély és rövidség.

A szívem apáé című norvég dokumentumfilmben egy család, jobban mondva egy lány és az apja történetét követhetjük végig.Én személy szerint három alkotást láttam, amiből kettőt emelnék most itt ki. Ezek ,,A szívem apáé” és a ,,Jewish underground” (Zsidó földalatti mozgalom). A választásom azért rájuk esett, mert mindenben különböznek egymástól, mégis mindkettő szerves része volt a dokumentumfilm fesztiválnak, ráadásul a kontrasztjuk miatt nagyon tetszettek.

A szívem apáé című norvég dokumentumfilmben egy család, jobban mondva egy lány és az apja történetét követhetjük végig. Nem csak a kapcsolatuk teljesen diszfunkcionális, de az apa teljes élete is az. Hol kisebb stiklikből fedezi a drogját, hol éppen börtönben ül. Persze csak rövid ideig, hiszen a jóléti rendszer hamar kiengedi és megpróbálja visszaterelni őt az életbe. Éppen ez történik, amikor megjelenik a 26 éves lánya, akit négyéves kora óta nem látott. Az apa fejéből kipattan, hogy a filmművészetis lány forgasson róla, így talán közel kerülhetnek egymáshoz és a lány vizsgafilmje is készen lesz. A páros egy éven keresztül rögzített folyamatosan szinte mindent. Ez az ő küzdelme arról, hogy rehabra küldje apját és visszakaphassa őt.

A Jewish underground pedig a terrorizmusról szól az arab tengerben lévő kis zsidó államban. A téma, ami számunkra már megszokott, náluk maga a rögvalóság: a terrorizmus. Ezúttal azonban nem a muszlimokról van szó, csak áttételesen. Ugyanis a film azt mutatja be, hogy szélsőjobboldali (ortodox vallásos) zsidók megpróbálják felrobbantani a templomuk romjain magasodó Szikla-mecsetet, véget vetve a világi Izraelnek és a muszlim együttélésnek. Számukra a küldetés szent, hiszen ha tettüket siker koronázza, felépülhet a zsidók harmadik temploma és (talán) eljön a Messiás. Mint minden szélsőséges mozgalom, ez is tévútra kerül és piti robbantásos merényletekkel írja be magát a történelem fekete lapjaira. Bár a büntetésük csak jelképes, a fennálló hatalom megpróbál tenni ellenük. Ez utóbbiaknak nincs sok idejük, hiszen a terroristák már a kormányban vannak és egyre inkább sikeresen formálják saját képükre Izraelt, illetve annak politikáját.

 

Jewish underground” (Zsidó földalatti mozgalom)

Szerencsére egyik film  sem szájbarágós. Hagyja, hogy a néző vonja le a végső konklúziókat és ítélkezzen.

Stílusban nagyon más a két film. Mintha az első Gorkij Éjjeli menedékhelyéből lenne egy fejezet, míg második Dosztojevszkij Ördögökből való. Az első személyes és megindító, a második távolságtartó és rideg. Az egyik happy end-del zárul, a másik borúsan. A moziban ülve végig azon gondolkodtam, hogy milyen jó játékfilmeket lehetne ezekből írni és forgatni, bár a vetítés végén megváltozott a véleményem. Egy játékfilm sohasem tudna ennyire a valóság erejével operálni. Talán azért, mert hozzászoktunk már, hogy ezeket a témákat a dokumentumfilm műfaja tudja elénk hozni a maga tömörségében, a játékfilm pedig elvenné ennek az élét, mert erre vagyunk trenírozva.

Bár a dokumentumfilm fesztivál rövid volt – mindössze 6 napos –, a szervezők évközi vetítésekről is gondoskodtak. Jóllehet a többség inkább ebben a szűk hat napban ült be filmet nézni, ezért is volt mindegyik teltházas.

Az eseményt díjátadó zárta, ahova szintén sokan eljöttek. Bár sok díjazott és zsűritag nem tudott már részt venni, mindig volt valaki, aki átvette a díjat és intézett pár szót a közönséghez. Minden díjazott alkotás előtt levetítették a film előzetesét, így láthattuk, ki miről maradt le. Ami ezesetben egyáltalán nem baj, hiszen nem egy olyan címem van, amit meg fogok majd nézni odahaza.

A művészeti élet, a közélet és a sajtó elismert szereplőiből álló rangos, magyar és nemzetközi zsűri öt kategóriában döntött a díjakról. Külön értékelte a filmeket, díjakat osztott a diák és nyugdíjas zsűri és a fesztivál közönsége is szavazhatott a legjobb filmre.

Fődíjas lett meztelen remény szekcióban: Marta Prus Túl minden határon. Meztelen üzenet szekcióban: Leon Lee Segélykiáltás a Kínai munkatáborból. Meztelen igazság szekcióban: Christian Frei Genezis 2.0. Meztelen szenvedély szekcióban: Erick Stoll & Chase Whiteside America. Meztelen rövidség szekcióban: Oláh Kata, Csukás Sándor: Mignon. Ez utóbbit az átadón mindenki megtekinthette.

Oláh Kata filmje viszont kiábrándító volt. Bár az is lehet, hogy csak én nem értettem, hiszen amikor csendben ültem, mellettem kedélyesen vihorásztak a többiek, holott én nem tapasztaltam semmi vicceset. Talán csak belemagyarázás a részemről, hogy az idős főhősnő monológja a gyermeki kilátástalanságról és elviselhetetlen sorsról az igazi üzenet a történetben. De ez nem számít, hiszen a feldolgozás mindig a néző privilégiuma. Mi ezzel járulunk hozzá a műalkotáshoz, és ez nem csak a posztmodern értelmezésben van így, hanem mindenhol.

A zsűri időnként megnevezte második kedvencét is, bátorítva a készítőket.

Továbbá különdíjak is születtek: Cyril Aris A hinta. Simon Lereng Wilmont Ugatás a távolból, Hans Block & Moritz Riesewieck Tisztogatók. Jean Libon, Yves Hinant Isten engem úgy segéljen. A nemzetközi diákzsűri díját Hogir Hirori A hatástalanító című filmje kapta.

A nyugdíjas zsűri Hans Block & Moritz Riesewieck Tisztogatók című filmjét díjazta. A közönség a díjával: Daniel McCabe Ez Kongó című alkotását jutalmazta.

A filmhét és az átadó nem volt ugyan bakiktól mentes, de így volt családias is egy kicsit. Ezután jobban értékelem a dokumentumfilmeket, és ezt ajánlom mindenkinek. Szemezgessen bátran bárki a honlapon levő kínálatból, nézzen előzeteseket és gondolkodjon el a történetek szinopszisán.

Bár a BIDF nem ért fel Cannes-hez, vagy Velencéhez, nem is szabad így tekintenünk rá. De nem azért mert a ,,mienk”, hanem mert nekünk/rólunk szólt!

 



Previous Képességvizsgáló munkaszimulátor a PTE-n
Next Imádod az évezredek történelmét, különösen az érdekességeket? Akkor ez a kvíz rád vár!

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.