Budapesti biotechnológiai tudáspark


Egészségipari-biotechnológiai tudáspark jön létre a főváros VIII. kerületében.
Olvasási idő: 2 perc

Egészségipari-biotechnológiai tudáspark jön létre a főváros VIII. kerületében.

Ma az egészségipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia és az orvostechnika az egyik leggyorsabban fejlődő kutatási terület a világon. A változások megkövetelik az egyetemek vezetőitől, hogy intézményeiket közelítsék az iparhoz, a piacgazdaság igényeihez, és egyre szélesebb körű ipari együttműködéseket alakítsanak ki. Az új központ a piaci igényeknek megfelelő, a betegellátásban gyorsan hasznosítható kutatásokat végez majd. Illetve az egészségipari igényekhez illeszkedő szolgáltatásokat nyújt.

A Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint Józsefváros egy hónappal ezelőtt írt alá szándéknyilatkozatot a tudáspark létrehozásáról. A tervek szerint az idén elkészül a megvalósíthatósági tanulmány. Jövőre pedig elindulhat az építkezés első üteme, 2021-ben a második ütem, és várhatóan 2022-ben teljes üzemben működik majd a tudáspark.

A három egyetem azért kötött stratégiai együttműködést, hogy egy olyan egészségipari-biotechnológiai tudásparkot hozzanak létre, amely meghatározó szerepet vállal az orvos- és egészségtudományokhoz kapcsolódó mindennapi gyógyításban, betegellátásban, a gyorsan hasznosítható kutatások, tudásanyag megújításában. A három egyetem egymást kiegészítő háttértudással rendelkezik. A tudáspark létrehozását ipari partnerekkel együtt képzelik el, és a piaci igényeknek megfelelő szolgáltatásokat kívánnak nyújtani az egészségipari cégeknek. A VIII. kerületi önkormányzat a telekkel segít.

A tudáspark szoros, de egyben rugalmas együttműködést alakít ki az egészségipari, gyógyszeripari, orvostechnológiai és biotechnológiai piac szereplőivel. Valamint a kutatás-fejlesztés-innováció területén kiemelten támogatja a nemzetstratégiai szempontból fontos hazai egészségipari szektor és az egyetemek együttműködését.

A törekvések egybevágnak azzal a kormányzati céllal, amelynek eredménye a felsőoktatás versenyképességének növelése, valamint a kutatás-fejlesztés-innováció megújítása. A kormány ugyanis Magyarország versenyképességének növelése, a kutatás-fejlesztési tevékenység fokozása, a kapcsolódó kutatási infrastruktúra fejlesztése érdekében háromszintű hálózati struktúráról döntött.

Az egészségipari-biotechnológiai tudáspark olyan tudományos és innovációs park, amely nemcsak megerősíti a felsőoktatás gyakorlati, iparközeli kutatásait, hanem az egészségipari, gyógyszeripari szereplőkkel együttműködve hoz majd létre. A várakozások szerint nemzetközi sikereket is elérő innovációkat.

A tudáspark profitorientált szemléletű, szeretnék 5-6 éven belül fenntartható módon működtetni.

 



Previous Egy polgár vallomásai
Next A foltos hajhullás háttere

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × öt =