Tudományvásár a debreceni Fórum Bevásárlóközpontban

2024. november 4. és 10. között a Fórum Debrecen Bevásárlóközpontban, a Tudományvásár elnevezésű rendezvény keretében várja az érdeklődőket az Agóra csapata. Az Agóra Tudományos Élményközpont Interaktív terében csaknem negyven különleges játék próbálható ki, amelyek szorosan kapcsolódnak valamilyen tudományos jelenséghez. Emellett az élményközpontban naponta többször kísérleti bemutatókon és ismeretterjesztő előadásokon is részt vehetnek a látogatók. De …

0 131
Share
Szűcs József által megtalált falumaradványok - Forrás: A rendezvény szervezői, Kiss Béla: A mohácsi csata

Kerekasztal-beszélgetés Szűcs József emlékére. Szűcs József, a mohácsi csatatér legelkötelezettebb és legelszántabb kutatójának emlékére a Kanizsai Dorottya Múzeum és a Janus Pannonius Múzeum november 14-én kerekasztal-beszélgetést szervez Mohácson. A mohácsi csatatér kutatásában Szűcs József autodidakta helytörténet-kutató elévülhetetlen érdemeket szerzett. Józsi bácsi – ahogyan őt a legtöbben szülővárosában, Mohácson szólították – kutatási eredményeit ugyan sosem publikálta, …

0 119
Share
A Magyar Tudomány Ünnepe, idén is lesz

Adjon egy estét, egy napot, vagy akár egy egész hónapot a tudománynak! Az MTA egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várja a tudomány legújabb vívmányai iránt érdeklődőket. A Magyar Tudomány Ünnepe minden programján és előadásán ingyenes a részvétel, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztráció szükséges. Maga a programsorozat november 4-én …

0 114
Share
A nárcisztikus fiatalok népszerűbbek

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar kutatói azt vizsgálták, van-e kapcsolat az úgynevezett sötét triád – nárcizmus, pszichopátia, machiavellizmus – és a társas elfogadás között serdülőkorban. Az eredmények azt mutatják, hogy a nárcisztikus fiatalok rokonszenvesebbek és népszerűbbek kortársaik körében. Az evolúció során a társas kapcsolatok értékes erőforrásként szolgáltak az ember számára. Fenyegetések esetén biztosították a …

0 119
Share
Kutatók éjszakája 2024

2024-ben is lesz Kutatók éjszakája Európa-szerte és hazánkban is. Tudományos szemmel mérve is repül az idő, hiszen Magyarországon először 19 évvel ezelőtt rendezték meg az eseményt. Igaz, akkor a mostani program töredékével. Azóta viszont hagyománnyá vált, hogy szeptember utolsó péntekén (néhány éve szombatján is) a kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, hatósági laboratóriumok nyitják meg kapujukat …

0 206
Share
Monster High babák és más népszerű játékfigurák - A gyerekszobák új kedvencei

A játékbabák és figurák világa folyamatosan bővül és változik, hogy lépést tartson a gyerekek érdeklődési köreivel és a popkultúra új irányaival. A Monster High baba az egyik legnépszerűbb tematikus játékbaba, amely számos gyerekszobában megtalálható világszerte. Monster High babák A Monster High baba, illetve ezek a figurák az elmúlt években hatalmas népszerűségre tettek szert. A babák …

0 142
Share
Foci-vb tudományosan, igazságosabban?

Magyar kutatók módszere segíthetne abban, hogy könnyebben ott leegyen Magyarország a 2026-os foci-vébén. A 2026-os labdarúgó-világbajnokság új lehetőségeket adna számunkra és az amerikai szövetségek is több helyet érdemelnének. Ha azzal az igazságosabb módszerrel osztanák ki a foci vb-részvételi kvótákat, amelyet Csató László, a HUN-REN SZTAKI tudományos munkatársa szerzőtársaival közösen dolgozott ki. Lassan már fél szemmel …

0 203
Share
Figyelmi vakság

Magyar kutatók megfejtették, miért nem látja az agyunk, ami zavar bennünket. Ha egy adott dolog nem releváns a pillanatnyi céljaink szempontjából, akkor az agyunk hajlamos a legszembetűnőbb dolgokat is figyelmen kívül hagyni környezetünk megfigyelésekor. Magyar kutatók amerikai kollégáikkal vizsgálták, hogyan zárja ki az agy (figyelmi vakság) a zavaró ingereket. Illetve miként váltogat aszerint, hogy mit …

0 190
Share
Különleges halmazállapotú ferroelektromos nematikus folyadékkristályok

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (HUN-REN Wigner FK) tudományos főmunkatársa, Salamon Péter vezetésével ferroikus folyadék-alapú, multifunkcionális anyagok tanulmányozását kezdik meg a kutatók. A hároméves projekt keretében a folyékony anyagok nemrégiben felfedezett új állapotát, a ferroelektromos nematikus folyadékkristályok vizsgálatát kezdik meg a kutatók. A ferroelektromos nematikus folyadékkristályok arról nevezetesek, hogy bennük a molekulák sokasága folyadékszerű mozgékonysággal …

0 164
Share
Négy jól csengő szakma, de mit takarnak az elnevezések?

Az angol szakmai nyelv egyre inkább átszövi a magyar munkaerőpiacot is, különösen az informatika és a menedzsment területén. Az új foglalkozások gyakran angol elnevezésekkel jelennek meg, amelyek nem mindig egyértelműek mindenki számára. Íme, négy angol névvel emlegetett szakma, foglalkozás, amelyekkel könnyen találkozhatunk egy-egy álláshirdetésben. Nézzük, mit takarnak az elnevezések! Scrum Master A Scrum Master szerepe …

0 111
Share