
Egyedülálló mobilkommunikációs képzés
Az országban egyedülálló, négy féléves, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést (mobilkommunikációs képzés) indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár szerdán a Tisza-parti városban. A több mint húszéves szegedi kommunikációszakos oktatás akkor nyújthat a jövőben is jól konvertálható, széles körben alkalmazható tudást, ha folyamatosan lépést …

Átfogó megoldás kell a vidéki főiskolák helyzetére
Nem az intézményrendszer összetételén kell változtatni, hanem a vidéki főiskolák helyzetére kell átfogó megoldást találni – egyebek mellett ezt tartalmazza a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatási Központjának stratégiai helyzetértékelése, amely kitér arra is, hogy tudatos stratégiával lényegesen növelni lehetne a nálunk tanuló ázsiai és afrikai diákok számát is. Az elemzés szerint érdemes számításba venni …

A férfiak többet interneteznek?
Az eNET kutatása alapján a számítógép hamarabb része lett a férfiak életének, mint a nőkének. Míg a rendszeresen internetező férfiak harmada (34%) több mint 15 éve használja a számítógépet, addig a nőknél ez az arány 27 százalék. A nők között az utóbbi néhány évtől eltekintve a számítógép-használat egyenletesen terjedt, a másik nemnél a növekedés üteme fokozatosan …

Magiszter rendszer használata a köznevelésben
Nem kötelező, ugyanakkor ingyenes a köznevelési intézményeknek a 2013/2014-es tanévben a Magiszter rendszer használata az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése szerint. Az intézmények így modern technológiára épülő, internet alapú rendszerben láthatják el a tanügy-igazgatási feladataikat – olvasható közleményükben. A Magiszter részét képező e-napló segítségével regisztrálhatják a tanórákat, illetve rögzíthetik a tanulók érdemjegyeit, hiányzásait, késéseit. A rendszerben …

Kiállítóteremmel bővül idén a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum
Balogh Tamás, a Vasvári Pál Múzeum közművelődési munkatársa és sajtóreferense elmondta, hogy az 500 négyzetméter alapterületű kiállítóhelyet a kisváros központjában álló egyik műemléképület földszintjén alakítják ki. A beruházás költségeihez a múzeum 1,5 millió forint összegű pályázati támogatást kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. Az új kiállítótermet márciusban nyitják meg, és állandó, valamint időszaki tárlatok helyszíne lesz. A sajtóreferens …

A világ legnehezebb nyelve
Rengeteg vélemény létezik vajon melyik a legnehezebben megtanulható nyelv a világon. Sok újság, tanulmány és szakértő foglalkozik ezzel a kérdéssel, ám az első helyezettben a legtöbben egyetértenek: a legbonyolultabb a kínai nyelv. A világ legnehezebb nyelve a kínai-tibeti nyelvcsalád része, és több mint 1 milliárd ember nevezheti anyanyelvének. A különböző nyelvjárásokban fellelhető eltérések alapján nem …

A kerettanterv és az új tankönyvek korrekciója várható
A Történelemtanárok Egylete (TTE) azt szorgalmazza, hogy a tanév végén szakmai szervezetek bevonásával vizsgálják felül és korrigálják a kerettantervet és az új tankönyveket. A szervezet az MTI-hez ma eljuttatott állásfoglalásában azt írta: meg kell vizsgálni, helyesnek bizonyul-e az, hogy a hangsúly a képességfejlesztésről a lexikális ismeretek felé, a széles értelemben vett társadalomtörténet helyett a politikatörténet …

Ukrajna és Kína amerikai dollár helyett nemzeti valutában számol el
Ukrajna és Kína, az egymás közötti kereskedelemben még idén át kíván térni az amerikai dollár helyett a nemzeti valutában, azaz hrivnyában és jüanban való elszámolásra – közölte a hírt az amerikai dollár cseréjéről Szerhij Arbuzov az ukrán miniszterelnök-helyettes pénteken. Az ukrán kormánytag ezen a héten Kínában folytatott tárgyalásainak eredményeiről az újságírók előtt kijelentette, hogy a valutacseréről …

Bőrre permetezhető koffein helyettesítheti a kávét
Egy amerikai vegyész feltalálta a csésze kávé gyors alternatíváját: a bőrre permetezhető „energiát”, a koffeint. Benjamin Yu, a Harvard Egyetemen frissen végzett vegyésze azt állítja honlapján, hogy kifejlesztette a világ első koffein alapú energiapermetét – idézi a The Daily Mail online kiadása. A „sprayable energy” Yu szerint a reggeli ébredéshez és a munka közben az emberre …

Egyre több kutatási publikáció tekinthető meg szabadon
Világszerte egyre több kutatási anyagot tesznek szabadon hozzáférhetővé a kutatók az érdeklődők számára. Ez hatékonyabbá teheti a tudományos és innovációs tevékenységeket – mutatott rá a publikált tudományos dokumentumok nyílt hozzáférését vizsgáló, szerdán közzétett tanulmány. Az Európai Bizottság támogatásával készült új kutatás szerint a 2011-ben publikált tudományos dokumentumok már mintegy 50 százaléka ingyenesen rendelkezésre áll. Ez arra …