Bővül a CERN nagy hadronütköztetőjének kapacitása

Megkezdődtek az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) bővítési munkálatai. A nagy hadronütköztetőben 2010 óta ütköztetnek részecskéket. A francia-svájci határon 100 méter mélységben, 27 kilométer hosszúságú, 3 méter átmérőjű alagútban működik az LHC. Kísérleteiben a csaknem fénysebességre felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat ütköztetnek, aminek eredményeként új elemi részecskék keletkeznek. A mostani bővítés célja, …

0 1.2k
Share
abra 3

Első alkalommal mérték meg a két legnehezebb ismert elemi részecske közti kölcsönhatás erősségét. A CERN-ben működő CMS-kísérlet a Physical Review Letters folyóiratban 2018. június 4-én tette közzé erre utaló eredményeit. Magyarországról az MTA-ELTE Lendület CMS Részecske- és Magfizikai Kutatócsoport, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a debreceni MTA Atommagkutató Intézet, valamint a Debreceni …

0 852
Share
Miért földrengésálló a pisai ferde torony?

Olasz és brit mérnökök arra a következtetésre jutottak, hogy annak a laza talajnak tulajdonítható a pisai ferde torony földrengésállósága, amelyik a torony süllyedését és dőlését idézte elő több száz évvel ezelőtt. A világhírű műemlék nem sokkal építése kezdete után, 1173-tól kezdett el dőlni a laza talajréteg és a rosszul lefektetett alapok miatt, dőlésszöge elérte az …

0 2.1k
Share
Richard Feynman Magyarországon

Richard Phillips Feynman száz éve, 1918. május 11-én született, ez az apropója annak a megemlékezésnek, melyet az MTA Atomki nagyelőadójában tartanak. A Richard P. Feynman szóló irodalom a Gutenberg galaxisban és az interneten is bőséges. Éppen ezért számtalan témát, érdekes részterületet lehet találni, választani akár kutatás, akár előadás témának. Dr. Radnai Gyula (ELTE Fizikai Intézet) …

0 2.3k
Share

Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőművi blokk a kis teljesítményű, energiatermelést szolgáló szállítható atomerőművi blokkok prototípusa. A majdani úszó atomerőműbe két KLT-40C típusú reaktort építettek be 70 MW összteljesítménnyel. Az úszó atomerőmű egy 100 ezres lakosságú várost képes villamos árammal és hőenergiával ellátni. Az úszó atomerőmű élettartama 40 év, amely meghosszabbítható 50 évre. A megbízó Roszatom …

1 970
Share
3D családi ház nyomtatás

Nos, ez nem vicc. Magyarországon is megjelent a technológia. A háznyomtatások gyorsaságát napi 150 m2 kapacitással végző 3D családi ház nyomtató robot elhozta a jövőt Magyarországra. A magyar Kp Sales House Kft. Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában kizárólagosságot szerzett a Constructions 3D háznyomtatási technológia kivitelezésére. A néhány éve még tudományos-fantasztikumnak tűnő dolgot, olyan külföldi videók váltották fel, amelyek a tudományos körökből …

0 4.4k
Share
Elektromos járművek gazdaságosabb töltési megoldása - Technika

Az ABB otthon és munkahelyeken egyaránt könnyen telepíthető, AC fali töltőkből álló termékcsaláddal bővíti a töltési megoldásokból álló portfólióját.  Az új AC fali töltőket felsorakoztató portfólió, összesen 52-féle típust fog át költséghatékony töltőpontot biztosítva a magán és üzleti használatban álló elektromos járművekhez. A könnyű kiépíthetőségének és a kompakt kialakításának (50 x 25 cm) köszönhetően az AC …

0 310
Share
Közismert, hogy a kutyák szaglása jobb, mint az embereké. 

Közismert, hogy a kutyák szaglása jobb, mint az embereké.  A kutatók éppen ezért már évek óta olyan mesterséges detektort próbálnak kifejleszteni, amely ugyanolyan jó, mint a kutya orra. Amerikában most azt jelentette be egy kínai kutatócsoport, hogy képesek utánozni egy kutya „szippantását” egy grafénalapú nanoszkópon. A kutya orrának belseje apró kapillárisok millióival van bélelve, ami szuper …

0 561
Share
Az MIT ráerősít a fúziós energia kérdéskörre

Néhány napja az MIT bejelentette, hogy egy újonnan alapított, Commonwealth Fusion Systems (CFS) vállalattal dolgozik együtt. Az együttműködés a fúziós energia területére és a korlátlan, biztonságos, szén-dioxidkibocsátás-mentes energiaforrás ígéretére koncentrál. Zach Hartwig, a mérnöki és nukleáris tudományok  egyetemi adjunktusa az intézet egyik vezetője beszélt a csoport jövőbeli terveiről. Miért szükséges ez az új együttműködés a fúziós energia támogatására? – …

0 373
Share
Biológia által inspirált mikrorobotok - TUDOMÁNYPLÁZA

A mikrorobotok, robotpókok és robotméhek úgy hangzanak mint a tudományos fikciók, de a Manchester Egyetem kutatói már dolgoznak ilyen projekteken. Dr. Mostafa Nabawy a Manchester Egyetem kutatója a Manchester Industry 4.0 csúcstalálkozón már arról számolt be, hogy a mikrorobotok lehetnek a robotika forradalma, amely a gyártástechnológia következő generációját vezeti be. A robotikus pók kutatása során egy bizonyos fajta ugráló …

0 836
Share