Egyre több ország kezdi el finanszírozni az űrprogramját vagy csatlakozik egy ezirányú transznacionális szervezethez.

De mi a helyzet Észak-Korea űrprogramja vagy inkább tevékenysége kapcsán, amely az elmúlt évtizedben szintén a rakéták miatt került a hírekbe? A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) a megalakulása pillanatától kezdve zárkózott ország, amely a minimálisnál is kevesebb információt oszt meg a külvilággal saját magáról. Ez a hidegháború végeztével még jobban lecsökkent, kivéve néhány propagandisztikus és fenyegető bejelentést a rakétaindításokkal kapcsolatban. Természetesen ezeket az információmorzsákat is fenntartásokkal kell kezelnünk.

Ennek oka pedig a KNDK egyensúlyozó stratégiájában rejlik. Ugyanis az országnak a hidegháború után nem maradt baráti szövetségese. A Kimek rezsime csak úgy élhet túl, ha országa renitens, fenyegető marad közvetlenül déli szomszédjára és közvetetten a térség többi országára, áttételesen pedig a világra. A dinasztia fenyegetőzése világossá teszi Kínának, hogy védenie kell őket, hiszen a nyugatiak „megpuccsolhatják”, ugyanakkor a rezsim túlzott veszélyessége rontja Kína nemzetközi pozícióit; esetlegesen tehát ők is eltávolíthatják az ország vezetését. Ennek eszköze a harcászati atomprogram is. Okulva az indokínai országok hatalomváltásaiból, a KNDK tudja, hogy egyszerre kell nélkülözhetetlennek látszódnia Kína és a nyugati világ felé is.

Ha a Kim-dinasztia bukik és a két Korea egyesül, nem mindegy, hogy vörös vagy kék színezetű lesz!

Észak-Korea tehát azért a térség fekete báránya, mert ha békés külpolitikát folytatna, akkor esetleg Kína és az USA megegyezhetnének a Kimek kiiktatásában és semleges, mindkét félnek egyaránt elfogadható új vezetést juttathatnának hatalomra. Tehát a kommunista országnak eléggé fenyegetőnek kell lennie a nyugatiak irányába, ugyanakkor csak olyan mértékben, amit Kína – amely köldökzsinóron tartja őket – még tolerál a régióban. Koreának stratégiai célja egyesíteni a félszigetet, ugyanakkor sem Kínának, sem Dél-Koreának, sem a nyugati hatalmaknak nem mindegy, hogy milyen színezetű lesz a leendő irányítás!

Az atomprogram presztízsnövelő és stratégiai hozadéka lehet az űrprogram, Hiszen Észak-Korea űrprogramja ugyancsak nagy hatótávolságú hordozórakétákat igényel. Sikeres űrprogram esetén műhold-rendszert hozhatna létre, ami zavarhatná a többi nagyhatalom már meglévő műholdjait és űrmisszióit. Továbbá sikeres fellövésekkel a felsőbbrendűségüket is bizonyíthatnák a világ többi részéhez képest! Természetesen egy űrprogram finanszírozása nagyon költséges, nem csak anyagiakban, de szürkeállományban is. Nem beszélve a speciális alkatrészek beszerzéséről, amelyhez az embragó-listák és szankciók miatt Észak-Koreának különösen nehéz hozzáférnie. Azonban a KNDK nincs egyedül; számos renitens államra, terrorszervezetre, szervezett bűnözői csoportra és a feketepiac kereskedőire is számíthat.

A szürke és fekete zónákat pedig ki is használja, pláne ha ekkora jelentőségű dologról van szó!

A Koreai Űrtechnológiai Bizottság (KCST) állami irányítású űrhivatal. Ehhez mérten kevés elérhető információ áll rendelkezésre róla és az általa futtatott programokról. Valamikor az 1980-as években alapították és valószínűleg szoros kapcsolatban áll a Koreai Néphadsereg Tüzérségi Irányító Hivatalával. 2009-ben lépett a szélesebb körű nyilvánosság elé, amikor március 12-én csatlakozott a Világűr Egyezményhez, valamint a Regisztrációs Egyezményhez. Bejelentette műhold felbocsátási szándékát és az ezzel kapcsolatos előkészületeit. A KCST által működtetett két kilövő állomás az ország átellenes pontjain, a Japán-tengerhez, illetve a Sárga-tengerhez közeli Musudan-ri Tonghae és Pongdon-ri Tongcsang-dong központok.

Az már kiderült, hogy a diktatúra elvégzett egy műholdindítást 1998. augusztus 31-én. Ekkor a Taepodong-1-es közepes hatótávolságú hordozórakéta segítségével állították Föld körüli pályára a Kwangmjongsong-1 (Fényes Csillag) elnevezésű műholdat. A hordozórakéta – űrutazáshoz pláne – elavult szovjet technológiát képviselt, nagyrészt a SCUD-rakéták felépítményét használva, amelyhez valószínűleg iráni vagy iraki közvetítéssel jutottak. A rakétát Musudan-ri indítópadjáról lőtték fel, 12 óra után. Sikerült átrepülnie Japán Honsu-szigete felett, majd az óceánba csapódott.

1998. szeptember 4-én a KNDK médiája mégis sikeres pályára állításról számolt be, alig 5 perccel a start után!

Nem csoda, a kommunistáknak szüksége volt a sikerre, hiszen szeptember 9-ére esett az államalapítás hivatalos, 50. évfordulója. Persze az amerikaiak egyből közzé tették, hogy nem észleltek semmit, ráadásul a japánokat is sikerült felbosszantani annyira, hogy provokációnak tekintsék az esetet. A nyugati hatalmak egyértelműen arra a következtetésre jutottak, hogy a műholdindítás csak álca volt, a tényleges cél egy olyan rakéta kifejlesztése lehetett, amely eléri Japánt. Vagy leendő későbbi fejlesztései az Egyesült Államok nyugati partjának nagyvárosait, esetleg a Guamra és Hawaii-ra telepített katonai bázisokat.

Észak-Korea továbbra is bizonygatta a sikeres fellövést. Szerinte Japán a leváló második fokozat óceáni becsapódását észlelte, továbbá a műhold 27 MHz-es jeleket küld, amiket az amerikaiak nem tudnak befogni, mivel ez a civileknek fenntartott sáv, ezért tűnhet úgy, mintha nem is lenne fent a mindössze 6 kg-os műhold. A fantasztikus magyarázatok után, a kezdetben a koreai sikert elismerő Oroszország is meghátrált.Közzétette, hogy ő sem észlelt semmit az objektumból. Mindazonáltal a koreai vezetés nyomatékosította, hogy a szatellit a tudományos kutatásokat és az űr békés felhasználását fogja szolgálni. Mindezt úgy, hogy a szerkezet forradalmi himnuszokat közvetít egész nap, hogy lelkesítse az ország polgárait munkájukban a bölcs Kim Dzsong Il vezetése alatt.

Ezután nem érkezett több rakétaindításról hír az elzárt országból a külvilág felé!

A következő műhold felbocsátásra 2009-ben került sor. Koreai állítások szerint egy következő generációs hordozórakétával az Unha-2-vel (Tejút). Arról azonban a világ nincs meggyőződve, hogy ez egy újabb fejlesztés lenne, inkább a Taepodong egyik változatáról lehet szó, ezért nyugaton Taepodong-2 néven utalnak rá. Stílszerűen a műhold is a Kwangmjongsong-2-es nevet viseli. A startra 2009. április 5-én, 11 óra 20 perckor került sor, szintén a Musuda-ri indítópadról. A fellövés az elsőhöz hasonló véget ért. A KNDK lépését elítélte az USA, az EU, Japán, Dél-Korea és Oroszország is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Elnöki Nyilatkozatot is kiadott, felróva az 1718-as (2006) határozatának megsértését. Észak-Korea szerint ez a határozat nem írhatná elő nekik a korlátozást, főleg úgy, hogy részei az nemzetközi űrszervezeteknek és kivonultak az ENSZ tárgyalásokról, ugyanakkor ENSZ tagságukat nem mondták fel.

Ugyanebben az évben viszont Irán sikeresen felbocsátotta az Omid adatfeldolgozó mesterséges holdját, amit Észak-Koreával együtt fejlesztettek ki. Irán ezzel megszerezte a 9. helyet az űrnemzetek sorában és hivatalosan is fény derült a két ország szoros együttműködésére. A koreai média közzé tette, hogy a hadsereg és az ország, Irán sikereit a magukénak érzi és a következő cél, hogy űrhajóst juttassanak fel, esetlegesen újrafelhasználható rakéta eszközökkel. Irán 15 szakértőt küldött az országba, no meg a korábbi elnök Mahmud Ahmadinezsád szívélyes üdvözletét levélben. Természetesen a közvélemény számára ezt a programot is sikeresnek interpretálták és propagandaanyagokon szerepeltették.

2011-ben elhunyt a bölcs vezér, Kim Dzsong Il, Igaz-Korea gyászba borult.

A stafétát Kim Dzsong Un vette át, aki szintén fontosnak tartotta folytatni apja megkezdett munkáját. A feladatokat hátráltatta, hogy az ország permanens gazdasági válságát már egyre kevésbé lehetett fenntartani parancsuralmi rendszerekkel és egyre kevésbé volt hasznos együttműködni a korábbi partnerekkel. Ahmadinezsádot 2013-ban Hasszán Rohani mérsékeltebb elnök váltotta; dúltak az arab-tavasz nyomán kialakuló polgárháborúk. A Kim-rezsim elszigetelődött a legális partnereit tekintve.

Azért Észak-Korea űrprogramja nem szünetel. 2012-ben tervezték a Kwangmjongsong-3 felbocsátását, az Unha-3-al. Mivel a lakosságot már szükségtelen volt lenyűgözni, külföldieket is hívtak, elsősorban orosz és japán részről. Ők visszamondták a megjelenést a pár évvel ezelőtti ENSZ határozat megsértése miatt. Észak-Korea ennek ellenére megtett mindent: másik, Japánt elkerülő útvonalat határozott meg a Filippínó-öbölben, előre jelzett a légtérfigyelő szervezeteknek és a sajtónak lehetővé tette a műhold megtekintését. Elmondásuk szerint a mesterséges hold 200 kg-os és időjárási adatokat fog közvetíteni, valamint 2 évre tervezik a működési idejét.

A fellövés 2012. április 13-án sikerrel indult, aztán a rakéta felrobbant a levegőben.

Észak-Korea űrprogramja lendületben volt, még ez év decemberében sort kerítettek a következő indítására. A hivatalos indok az áprilisban fellőtt műhold cseréje, meghibásodás miatt. Hasonlóan a korábbiakhoz, a felbocsátás az Unha-3-as rakétát használta, míg a szatellit a Kwangmjongson-3 második verzió programnevet viselte. Végül rájuk mosolygott a szerencse és a rakéta feltalált az űrbe! Ezzel Észak-Korea 10. országként – amely képes saját indítóállásból az űrbe jutni – csatlakozott az űrbe jutottak elitklubjába. Arról, hogy a műhold sikeresen pályára állt volna, nincs közvetlen bizonyíték, de ezt a nagyhatalmak tényként kezelik.

Ez volt az első eset, amikor a környező országok a kilövés napján aktiválták elhárító rakéta-rendszereiket és teljes egyetértésben ítélték el a kommunista országot. Ettől kezdve minden régiós ország és az USA is közvetlen veszélyként jelölte meg az Észak-Koreát. Nem csoda, az Unha-3 hatótávolsága 4-10 000 km között szóródik, ami már majdnem egy Phenjan-New-York (10 923,2 km; Phenjan-Budapest 7976,4 km) távolság. A vészharangok kongásában szünetet csak az USA 45. elnöke hozott.

Donald Trump külpolitikájára egyfajta kaotikus pragmatizmus volt jellemző. Iránt kőkeményen büntette az atomprogramja miatt; de érdekes módon Észak-Koreával más hangnemet próbált megütni. Úgy vélhették (Trump, a Nemzetbiztonsági Tanács és Pompeo külügyér), hogy elsősorban diplomáciai sikereket kell felmutatni, nem konkrét, hosszútávú programot. Első elnökként találkozott is Kim Dzsong Unnal és utóbbi jelentősen mérsékelte is a rakétakísérleteit, az űrügyeket azonban folytatta.

Még a kapcsolatok felvétele előtt került sor 2016. február 7-én a második sikeres fellövésre.

A szintén Unha-3-al felvitt Kwangmjongsong-4 már deklaratíve megfigyelő/hírszerző műhold volt. Érdekesség, a világnak meg talán fricska, hogy az eredetileg tervezett 8-14. közötti dátumot előbbre hozták és 7-én meg is történt a start. A történteket óriási sikernek könyvelte el Észak-Korea, noha a műhold működését egyáltalán nem tartják magától értetődőnek. Az amerikaiak szerint az első sikeres objektum csak makett, míg a második egy tömör test, ami csak kering az orbitális pályán és nem közvetít adatokat a Földre. Tény azonban, hogy Dél-Koreát sikerült lepipálni a régiós űrversenyben.

A presztízs okok miatt hajszolt fellövések egy időre szüneteltek. Észak-korea hivatalos elmondása szerint, a rakéta továbbfejlesztésein dolgoznak. Ráadásul az intermisszió nem jelenti azt, hogy kényszerszünetről lenne szó. A Trump és Pompeo találkozók (2018 Szingapúri csúcs) ideje alatt az északiak gesztusként leállítottak minden látványosabb tesztet 2019-ig. Bár a diplomácia nem érte el a célját és az ország nem állította le az atomprogramját, amelyhez szuverén országként ragaszkodik, de az űrkutatásban látványos leállításokat eszközölt. Például az ország nyugati részén lévő pongdong-ri-i telepet elbontotta.

A lépés természetesen blöff, ugyanis arról a helyről nem történt rakétaindítás! Pusztán üzemanyag és terhelési-próbák.

2019-ben a megállapodás esélye zéróra csökkent. Ekkor Észak-Korea bejelentette, hogy újjáépíti Pongdong-ri-t. Azóta nincs hír sem Észak-Korea űrprogramja, sem újabb típusú rakéták terén sem. Azóta a teljes rakétaprogram rejtőzködik, csak provokatív propagandabejelentések törik meg a tabloid sajtó egyhangúságát. Persze beszédes, hogy Észak-Korea járművekről is képes közepes vagy nagy hatótávolságú rakétákat indítani, s bár a pontosság nem jobb, mint a Hamász rakétái esetében, a veszély fenntartható.

Azt nem tudni biztosan, hogy a gazdasági bajok, a Biden-adminisztráció, Kína keményebb hangneme és a nem létező koronavírus-járvány miként hat Észak-Korea űrprogram és az űrkutatás koreai jövőjére.  

Forrás:

• aerospace.csis.org
• spacelegalissues.com
• youngpioneertours.com
• lowyinstitute.com
• koreaherald.com
• thediplomat.com
• Haditechnika 2012/6