Az 1526. évi mohácsi csatában elhunyt II. Lajos egykori tulajdonaként ismert páncél a magyar művelődéstörténet szempontjából jelentős értékű műtárgy.

A páncél 1933-ban a bécsi Kunsthistorisches Museumból, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően a műkincsek tulajdonjogát rendező velencei egyezmény keretében került Budapestre. Egy német kutató 1939-ben levéltári adatok alapján bebizonyította, hogy a páncélt 1533-ban I. Ferdinánd készíttette II. Zsigmond Ágost lengyel királyfi számára, aki 1530-ban eljegyezte a lányát, Erzsébetet. Az 1526 után készült ábrázolások java részén páncélban, lovagkirályként látjuk II. Lajost – ezek a műalkotások ugyanis a mohácsi csatában való részvételét emelik ki életének és uralkodásának eseményei közül. A portrék egy részén a király fiktív páncélt visel, a többi ábrázoláson viszont a 2021-ben Krakkóba kerülő díszpáncélban láthatjuk őt. A XVIII. század végén találkozunk először olyan alkotásokkal, amelyeken II. Lajos ezt a vértezetet viseli.

Dorffmaister István híres magyar festő az 1787 körül készített portréján az ekkor még II. Lajos egykori tulajdonának tartott, aranyozott arabeszkekkel díszített, úgynevezett Landsknecht-viselet mintájára készült manierista díszpáncélban festette le a fiatal uralkodót. A lováról leeső II. Lajos is ezt a páncélt viseli a festő mohácsi csatát ábrázoló, 1787-ben készített alkotásán, illetve az 1795–1796-ban festett történelmi képén is.

II. Lajos páncéljai

1514 és 1516 között I. Miksa császár több páncélt rendelt a dinasztikus házassági terveiben fontos szerepet játszó gyermek, II. Lajos számára. Valószínűleg ezek közé tartozik a korábban az innsbrucki ambrasi gyűjteményben, ma pedig a Kunsthistorisches Museumban őrzött gyalogtornavért. Ugyancsak a bécsi múzeumban található egy II. Lajos egykori tulajdonaként számon tartott jobb vállvért is. A korabeli beszámolók szerint a 9 éves Lajos szintén egy I. Miksától kapott aranyozott páncélt viselt, amikor 1515. július 29-én egy Bécsben rendezett ünnepségen vele együtt Bécsújhelyre lovagolt.

II. Lajoshoz köthető az az M és L (Maria és Ludwig) monogrammal jelzett, lovagi tornán használatos díszes sisak is, melyet a New York-i Metropolitan Museum of Art őriz. A sisak a budai királyi várnak a mohácsi csatát követő kirablásakor hadizsákmányként kerülhetett Isztambulba, ahonnan az 1910-es évek végén vásárlással jutott Amerikába.

Egy szemtanú beszámolója szerint 1526. július 20-án II. Lajos „teljes fegyverzetben, felette aranyszín szövetpalásttal”, „talpig felvértezve” indult kíséretével együtt Budáról a tolnai táborba. Egy 1559 körül született krónika szerint pedig a budai kivonuláskor „aranyozott páncélt” viselt, „amelyet a királyné keze által készített vörös és fehér selyemzsinórok díszítettek”.

 A páncél a bécsi császári fegyvergyűjteményben

Valószínűsíthető, hogy I. Ferdinánd ajándéka soha nem jutott el II. Zsigmond Ágosthoz. A páncél az 1530-as eljegyzéskor ugyanis még nem volt kész, az 1543-ban tartott esküvő idejére pedig a lengyel uralkodó már „kinőtte” a 158 centiméteres páncélt. A Habsburg-dinasztia tagjainak páncéljait és fegyvereit a XVI. század második felében a bécsi Stallburgban helyezték el. A páncélok egy részét később a császári fegyvertárba (Kaiserliches Zeughaus) szállították át, majd 1750 körül a gyűjtemény többi része is oda került. Néhány évvel később, az épület felújításakor az első emelet reprezentatív termeiben kiállítást hoztak létre, melyben bemutatták a gyűjtemény kincseit. Az egyik helyiség – az itt elhelyezett, II. Lajosnak tulajdonított páncél nyomán – a König-Ludwigs-Saal, azaz „Lajos király terem” nevet viselte.

Egy 1770-ben megjelent bécsi topográfia részletes leírást adott a termekről, továbbá korabeli útleírásokban is olvashatunk a Bécs legjelentősebb látnivalói közé sorolt helyiségekről. A páncélba öltözött lovagok különösen este keltettek díszes benyomást, amikor a termekben több ezer lámpa világított. A kiállított tárgyak történetét egy veterán altiszt magyarázta el a helyszínen az oda utazóknak, a Zeughaus tehát látogatható volt. A termek pompás kialakításáról képi források is tanúskodnak. 1817 és 1819 között két császári tiszt összesen 76 akvarellt készített, amelyek lényegében a Mária Terézia korabeli állapotokat mutatták be.

Az életnagyságú bábukra felöltött vértezeteket posztamenseken helyezték el, rajtuk az egykori tulajdonos nevével. A kiállítás 1846-os leírása szerint II. Lajos páncélja egy lovon ülő figurán volt. Egyelőre nyitott kérdés, hogy vajon azért tulajdonították-e II. Lajosnak a páncélt, mert felesége, Habsburg Mária révén a dinasztiához tartozott, vagy esetleg tényleg létezett valamilyen írott forrás vagy szóbeli hagyomány arról, hogy a díszes vértezet az övé volt. Dorffmaister István tehát feltehetőleg ebben az épületben láthatta azt a páncélt, amelyben az 1780-as években megörökítette az uralkodót. A Zeughaust 1848 októberében bezárták, és a XVIII. században rendezett kiállítás anyagát 1856-ban szétbontották. Az állományt az újonnan épített hadimúzeumba, az Arsenalba vitték át. 1889-re fejeződött be a kiállítási anyagátszállítása a Hofmuseumba, a későbbi Kunsthistorisches Museumba, ahonnan a páncél végül Budapestre került.

„II. Lajos páncélja” a XIX-XX. században

A műtárgy II. Lajos páncéljaként szerepelt a császári fegyvergyűjteményt bemutató, 1846-os katalógusban, de találkozunk vele egy 1864-es fényképalbumban, illetve az Arsenal katalógusában is.

Ugyancsak II. Lajos páncéljaként mutatták be a darabot az 1876 májusában a pesti Károlyi-palotában a dunai árvíz károsultjainak megsegítésére rendezett kiállításon is, ahová I. Ferenc József küldeményeként érkezett. A „császári Ház gazdag gyűjteményeiből legkegyelmesebben kölcsönzött” tárgyakat – köztük Beatrix és Mátyás reneszánszportré-párját vagy Zrínyi Miklós sisakját és kardját – az előcsarnokban mutatták be. A kiállításon még két, II. Lajoshoz kapcsolódó műalkotás szerepelt: a fiatal király portréja, illetve az ő egykori tulajdonának tartott jobb vállvért. A kiállított tárgyakról a Klösz György által készített fényképek egyikén mindhárom, II. Lajoshoz köthető tárgyat láthatjuk.

A páncél illusztrációja és leírása 1879-ben szerepelt a Vasárnapi Újságban, emellett részletes ismertetőt olvashatunk róla a bécsi Arsenal fegyvergyűjteményének magyar vonatkozású emlékeit ismertető tanulmányban is. A szerző szerint a vértezet az egyedüli olyan az ott található tárgyak közül, amelynek hitelességéhez nem fér kétség. A II. Lajosnak tulajdonított páncélról az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című történelmi sorozat is közölt egy illusztrációt.

A páncélt az 1896. évi millenniumi kiállítás alkalmából ismét bemutatták Budapesten.

Részletes leírás található róla a millenniumi kiállítás hadtörténeti emlékeit ismertető könyvben, a képe pedig megjelent az Ezredéves kiállítás alkalmából kiadott Magyar műkincsek című albumban is. Bár Szendrei János egyik írásában kifejti kétségeit a páncél eredetét illetően, kegyeleti okokból azonban nem vitatja el, hogy az egykor valóban II. Lajos tulajdona lehetett.

Ortvay Tivadar az 1914-ben megjelent könyvében viszont úgy véli, hogy a páncél nem lehetett II. Lajosé; a csata 1926-os, négyszázadik évfordulójának előkészületei között ugyanakkor szerepelt „II. Lajos bécsi vértjének és fegyverzetének” lemásoltatása. A páncél 1933-ban a velencei egyezmény keretében a budapesti Nemzeti Múzeumba került. Mivel a műtárgyelosztási programnak fontos eleme volt a XVI. századtól szervesen fejlődő ambrasi gyűjtemény egyben tartása, II. Lajos gyerekkori tornapáncélja, illetve a szintén neki tulajdonított jobb vállvért Ausztriában maradt. A Budapestre kerülő vértezetet a műtárgyakat bemutató katalógus, illetve egy 1939-es kiadvány is II. Lajos páncéljaként említi.

Bár Bruno Thomas 1939-es tanulmánya nyomán az 1970–1980-as években több hazai kutató is úgy vélte, hogy a páncél II. Zsigmond Ágosté volt, a Nemzeti Múzeum kiállításán egészen 1995-ig II. Lajos vértezeteként szerepelt.

A páncélt 2021. február 17-én Orbán Viktor miniszterelnök a krakkói Wawelben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök jelenlétében ünnepélyes keretek között adta át Lengyelországnak. A páncél tehát azért „nőhetett a szívünkhöz”, mert nemcsak a magyar művelődéstörténetben játszott kiemelkedő szerepet, hanem a keresztény Magyarország védelméért életét áldozó II. Lajos emlékezetében is szerepe volt. II. Lajos páncélja a mohácsi csata és halálának közelgő 500. évfordulója előtt ezért is különös jelentőséggel bír.

A szerző Papp Júlia művészettörténész, az ELKH BTK Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa

Eredeti forrás: BTK weboldal