Indul a világ első fúziós erőművének következő tervezési fázisa


Indul a világ első fúziós erőművének következő tervezési fázisa
Forrás: EUROfusion
Olvasási idő: 2 perc

2020 novemberében független szakértői nézte át az EUROfusion (európai magfúziós kutatásokat összefogó szervezet) kutatás-fejlesztési és tervezési munkáját a DEMO-val összefüggésben.

A DEMO egy újonnan létesítendő demonstrációs fúziós erőmű. Ez lesz az ITER utódja. Az ötfős nemzetközi testület magyar tagja Dr. Aszódi Attila professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének munkatársa, vezetője.

Az EUROfusion konzorcium munkájában Magyarországról az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont vesz részt, főként plazmafizikai kutatásokkal és technológiai fejlesztésekkel. Bár most a kutatások és fejlesztések többsége a jelenlegi berendezések és az ITER kísérleti berendezés megvalósítására irányul, fokozatosan a DEMO tervezése kerül majd előtérbe. A berendezést az európai fúziós közösség az ipar bevonásával tervezi meg.

Az EUROfusion konzorcium az Európai Unió, Svájc és Ukrajna kutatóit egyesíti azzal a céllal, hogy a lehető leghamarabb meg lehessen valósítani a tiszta, alacsony szén-dioxid-kibocsátású fúziós energiatermelést. A végső cél egy demonstrációs fúziós erőmű, a DEMO megtervezése és megépítése. Ez a maga nemében világelső és egyedülálló létesítmény azt mutatja majd be, miként lehet több száz megawattnyi villamos energiát termelni, illetve olyan alapvető technológiákat alkalmazni, mint amilyen a tríciumtenyésztés vagy a távvezérelt karbantartás.

Az EUROfusion többlépcsős megközelítést alkalmaz a DEMO tervezésében, az egyes lépcsők közti ipari szabványokat figyelembe vevő szakértői felülvizsgálattal.

Így a DEMO csapata tanulni tud az ITER tapasztalataiból, továbbá garantálja, hogy a DEMO-projekt a teljes európai fúziós közösséget bevonhassa. Természetesen így élvezik mindazon vállalatok támogatását, amelyek részt vesznek a tervezésben és megépítésben.

Aszódi Attila szerint a DEMO terveinek áttekintése rendkívül érdekes feladat, amiből sokat lehet tanulni a korszerű fúziós technológiáról, és remélhetőleg a fúziós közösség is fontos visszajelzéseket kap tőlem a biztonsággal, az engedélyezéssel, a tervezéssel, a mérnöki feladatokkal és a tudásmenedzsmenttel kapcsolatban. A DEMO a következő nagy lépés a fúziós energia kereskedelmi hasznosításának irányába. Európa ilyen irányú K+F-tevékenységének felgyorsítása egy új korszak kezdete ezen a területen, mely sok munkát ad a kutatóintézetek és az egyetemi laboratóriumok számára.



Previous David Rice Atchison egynapos elnöksége
Next Milyen egy magyarországi banánérlelő?

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük