Köztudott, hogy nem kevés magyar tudós járult hozzá a természettudományok különböző ágainak fejlődéséhez.
Ez megmutatkozik a híres magyar Nobel-díjasok nagy számában is. A Nobel-díj nem más, mint a világ egyik legnevesebb díja, amely a kimagasló szellemi teljesítmény legnagyobb nemzetközi elismerése. A díj megalapítója, Alfred Nobel soha nem nősült meg, gyermeke nem született, így vagyonát végrendelete alapján a Nobel Alapítványra hagyta. (Alfred Nobelről, a díj megalapítójáról, és a Nobel-díjról egy korábbi cikkünkben olvashatnak. – a Szerk.)
A magyar Nobel-díjasok köre három részre osztható:
- Magyar Nobel-díjasok (díjazott munkásságuk magyarországi tevékenységükhöz kötődik)
- Magyarországon születtek, de emigrációban lettek Nobel-díjasok
- Nem Magyarországon született díjazottak (legalább az egyik szülő magyar származású)
Mostani, harmadik és utolsó cikkünkben azokról a magyar Nobel-díjasokról írunk, akik nem Magyarországon születtek, de legalább egyik szülőjük magyar származású volt.
Bárány Róbert
Édesapja, Bárány Ignác Várpalotáról vándorolt ki Rohoncon át Bécsbe. Bárány Róbert 1876-ban született Bécsben. Apja, fia születése után, 1877-ben lett osztrák állampolgár. Édesanyja Maria Hock, egy ismert prágai tudós lánya volt. Így Bárány Róbert magyar származása egyértelmű, valamint ma is élnek rokonai Magyarországon, de ő magát osztráknak vallotta.
A Bécsi Egyetemen doktorált 1900-ban, majd Frankfurtban és Heidelbergben képezte tovább magát belgyógyászat és pszichiátria területen. 1905-ben a Bécsi Egyetem fülészeti klinikáján kezdett el dolgozni. Az emberi fül működését Bárány előtt szinte csak állatkísérletek segítségével, elméletileg vizsgálták. Bárány volt az, aki emberekre is kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszereit, amelyeket „Az ívjárat-apparátus élettana és kórtana emberben” című művében foglalt össze.
Munkája során gyakran végzett a betegein vízöblítést, a fül tisztításának céljából. Viszont felfigyelt arra, hogy a művelet után sok páciens érzett szédülést. Kutatások után rájött, hogy a szédülés az öblítő folyadék hőmérsékletétől függ. Ugyanis a belső fül ívjárataiban keringő nyirokfolyadék hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést okoz. Amikor langyos vizet használt a betegek nem szédültek, míg hideg vagy túl meleg víz használatakor szédülés jelentkezett.
A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg és (Magyarázata, hogy a belső fül ívjárataiban keringő folyadék hőmérséklete 37 fok, és ha a hőmérséklet változik, más és más ívjáratba vándorol, ami szédülést okoz.) A belső fül vesztibuláris apparátusának zavarai kóros körülmények között olyan kísérő tünetekkel járnak, mint a szemgolyók valamely irányú oda-vissza csapó mozgása ezt Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. Arra is rájött, hogy az erősebb hullámzás miatt, a nyirokfolyadék rázkódik, ami tengeri betegséget okoz.
I. világháború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra a hadikórházba, pedig gyerekkorából egy betegség révén tartós testi fogyatékossága volt. De 1915-ben orosz hadifogságba került, ahonnan a svéd Károly herceg személyes közbenjárására, valamint a Vöröskereszt segítségével szabadult 1916-ban, mint Nobel-díjas. Még abban az évben átvehette az 1914-ben neki ítélt Nobel-díjat, amelyet a belső fülben lévő egyensúly-szerv élettanával és kórtanával kapcsolatos munkáiért kapott.
A háború és a Nobel-díj után Bárány hazament Bécsbe, de nem kapott munkát, sőt az orvosok összefogtak ellene és még orvosi alkalmasságát is kétségbe vonták. Emiatt Svédországba utazott, ahol 1926-tól az egészen haláláig, 1936-ig, az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének volt tanszékvezető egyetemi tanára.
Zsigmondy Richárd Adolf
1865-ben született Bécsben. Bár szülei mindketten magyarok voltak és magyarul is tudott, mégsem volt kapcsolata a magyar kultúrával. Középiskolába Bécsben járt, ahol 1883-ban érettségizett. A kutatásokhoz való ösztöne korán megmutatkozott: hiszen már középiskolás korában kis laboratóriumot rendezett be magának, ahol első kísérleteit végezte.
A bécsi Polytechnikumban kezdte meg egyetemi tanulmányait, de Münchenben fejezte be. 1889-ben az erlangeni egyetemen doktorált szerves kémiából. Ezután rövid ideig a fizikus August Kundt segédje lett, majd Grazban volt egyetemi tanár. 1907-től pedig a híres göttingeni egyetem professzora lett.
1903-ban készítette el az ultramikroszkópot Henry Siedentopf német optikussal közösen, ami nem más, mint a kolloidoldatok egyik legfontosabb vizsgálóeszköze. A műszer segítségével, a fénymikroszkóppal már nem látható részecskék is észlelhetők. Az ő nevéhez fűződik még a kolloidkémiai és biológiai vizsgálatokban használt membrán- és ultraszűrők feltalálása is.
1925-ben ítélték neki a Nobel-díjat, „a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai során alkalmazott, a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségű módszereiért” (az ultramikroszkóp felfedezésért). A Nobel-díjjal járó pénzösszeget teljes egészében a háborús évek anyagi nehézségeivel küzdő kémiai intézetének fejlesztésére fordította.
1929. szeptember 23-án hunyt el Göttingenben. Az utókor Zsigmondy Richárd nevét a Holdon (Földről nem látható oldal) lévő É 590 K 1160 koordinátájú kráter elnevezésével örökítette meg.
Polányi János Károly/ Polanyi John Charles
1939-ben született Berlinben. Édesapja a híres polihisztor Polányi Mihály, nagybátyja pedig Polányi Károly gazdaságtörténész, társadalompolitikus. Édesanyja Kemény Magda kémikus, apai nagyanyja, pedig az a „Cecil mama”, aki Budapest legjelentősebb szellemi szalonját vezette a századelő idején. Bár mivel nem Magyarországon született és nem is itt élt, ő sohasem tartotta magát magyarnak.
Családjának Hitler hatalomra jutásakor Angliába, Manchesterbe kellett menekülnie, ahol édesapja az egyetemen vállal munkát. János így Angliában végzi tanulmányait, majd az egyetemen szerzett Ph.D tudományos fokozatot kémiából, 23 évesen.
1952 és 1954 között a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács ösztöndíjasa lett. 1954-1956 a Princetoni Egyetem tudományos munkatársa volt. 1956-ban telepedett le Torontóban, ahol azóta is az egyetem tanára.
Ő dolgozta ki az infravörös kemilumineszcencia módszerét, ami a kémiai reakciók mechanizmusának tanulmányozására alkalmazott technika. Polányi János a kémiai reakció során kibocsátott fény változásának színképelemzésével nyomonkövette a kémiai kötések cserélődését, így meghatározta a molekulák mozgási és rezgési energiájának hatását a vegyi reakciók kimenetelére.
Az 1986-ban nyerte el a Nobel-díjat D.R. Herschbach amerikai származású és Yuan T. Lee tajvani származású tudósokkal megosztva „az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért”.
1982-ben ítélték neki a Wolf-díjat, amit matematikai Nobel-díjként tartanak számon. 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.
Elie Wiesel
1928-ban született Máramarossziget városában, a mai Románia területén. Tanulmányait magántanulóként kezdte, majd a nagyváradi és debreceni zsidó gimnáziumban folytatta, miközben hagyományos zsidó vallási oktatásban is részesült.
1944 tavaszán, a második világháború idején egész családjával és a környező egyéb zsidókkal német koncentrációs és megsemmisítő táborokba deportálták. Megjárta az auschwitzi, a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat, de a családból csak ő és két idősebb nővére maradt életben. 1945-ben a felszabadult Buchenwaldból a szövetséges csapatok előmozdításával, Párizsba vitték, ahol később hivatásos újságíróként dolgozott.
A háborút követően nem beszélt háborús tapasztalatairól, egészen addig, amíg a Nobel-díjas francia író, Francois Mauriac, rá nem bírta arra, hogy nézzen szembe az életét meghatározó tapasztalattal és írjon róla. Így az újságírás mellett elkezdett könyveket írni. Leghíresebb műve Az éjszaka, 1958-ban jelent meg, és a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapul. Wiesel számos előadásán foglalkozott a zsidók és más csoportok helyzetével, akik vallásuk, faji vagy nemzeti származásuk miatt üldöztetést és halált szenvedtek.
A Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum megalapításában részt vett, valamint számos amerikai egyetemen tanított. Többek között a Bostoni Egyetemen, a Yale-en, a New Yorki- és a Columbia Egyetemen.
1986-ban kapott Nobel-békedíjat, „mert egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető volt azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára”. A mai értelmében Ő használta először a „holokauszt” kifejezést.
2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki.
2016. július 2-án hunyt el, New Yorkban.
Milton Friedman
Szülei, Friedman Jenő Saul és Landau Sára Eszter a mai Ukrajna területén található Beregszászról költöztek az Egyesült Államokba. Milton Friedman 1912-ben született New Yorkban. 1928-ban, nem sokkal 16. születésnapja előtt már le is érettségizett New Jersey-ben.
A Rutgers Egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait és diplomázott matematikából, majd a Chicagói Egyetemen tanult matematikát és statisztikát, ahol 1933-ban szerzett diplomát. 1943-tól fegyvertervezési problémákkal és hadi taktikával foglalkozott az egyetemen.
1950-ben Párizsban töltötte az őszt, a Marshall-tervet irányító amerikai kormányzat tanácsadójaként. Ez az időszak váltotta ki érdeklődését az árfolyamok lebegésével kapcsolatban. 1976-ban a fogyasztói analízis, pénzügy-történet és elmélet terén elért eredményeiért, valamint a stabilizációs politika komplex voltának megmutatásáért kapott Nobel-díjat.
1968-ban az amerikai elnökválasztási kampány során Richard Nixon gazdasági tanácsadója volt. Valamint az 1980-as elnökválasztási kampányban Ronald Reagan mellett volt, nem hivatalos tanácsadó. 1988-ban megkapta a Nemzeti tudományos emlékérmet.
1977-ben vonult nyugdíjba, és Chicagoból San Franciscoba költözött feleségével, Rose D. Friedmannal. Időskorában is aktív maradt. 2006. november 16-án halt meg 94 éves korában.
Carleton Daniel Gajdusek
1923. szeptember 9-én született a New York állambeli Yonkersben. Apja, Karol Gajdusek a szlovákiai Büdöskőről származott, anyai nagyszülei pedig Debrecenből vándoroltak ki Amerikába.
1943-ban végzett a Rochester-i Egyetemen ahol természettudományokat tanult, majd 1946-ban szerzett doktori diplomát a Harvard Egyetemen. Ezután gyermekkorházakban dolgozott és gyermekgyógyászati szakképesítést szerzett.
A Csendes-óceán térségében, éveken keresztül tanulmányozta a kuru betegséget, az agyat támadó halálos trópusi betegséget, amely 6-12 hónap alatt szétrombolja az agyszöveteket. Új-Guineaban talált egy olyan törzset, amelynek tagjainál jelentkezett a megbetegedés. Gajdusek rájött, hogy a törzsben még gyakorolt kannibalizmus útján terjedt a fertőzés.
1976-ban kapott orvosi-élettani Nobel-díjat Barusch Samuel Blumberggel megosztva „a fertőző betegségek terjedésének és eredetének új mechanizmusainak felfedezéséért”.
A Nobel-díj és más kutatásaiban elért eredményeit beárnyékolta, hogy elítélték egy gyermekmolesztálási perben, 1997-ben. A perben bűnösnek vallotta magát egy kamaszfiú szexuális zaklatásában, aminek következtében 19 hónap börtönre is ítélték. Szabadulása után Európában, Párizsban, Amszterdamban, valamint Norvégiában élt. 2008-ban, Norvégiában hunyt el.
Herskó Ferenc
Herskó Ferenc más néven Avram Hershko 1937-ben született Karcagon, viszont csak hétéves koráig élt szülővárosában. Édesapja Herskó Mózes a karcagi zsidó általános iskola tanítója volt, édesanyja Wulcz Margit angol- és zongoraórákat tartott. Apját 1942-ben munkaszolgálatra vitték, majd szovjet fogságba esett.
1944. március 19-én a németek magyarországi bevonulása után a család többi tagjával őt is előbb a helyi gettóba, majd Szolnokra vitték. A szolnoki deportáltak többségét Auschwitzba szállították, ők azonban ismeretlen okból abba a transzportba kerültek, amelyet Bécs környékére, Strasshofba irányítottak. Ennek köszönhetően menekültek meg és a strasshofi munkatáborban élték túl a deportálást, így a háború után visszatértek Karcagra, ahova az édesapa ötévi fogság után végül szintén hazatért.
1950-ben rövid budapesti évek után a család kivándorolt Izraelbe, ahol édesapja folytatta a pedagógusi pályáját. Ő írta az izraeli elemi iskolák számtankönyveit, amelyeket évtizedekig használtak.
Herskó Ferenc a jeruzsálemi Héber Egyetem orvosi fakultásán 1965-ben szerzett orvosi diplomát, majd 1969-ben PhD fokozatot biokémiából Summa Cum Laude minősítéssel. Két évig posztdoktori ösztöndíjat kapott San Franciscóban, ahol kutatómunkát végzett Gordon M. Tomkins professzor mellett.
Tomkins ajánlására kezdett el foglalkozni a fehérjék lebontásával, aminek következtében elkezdte a ma már világszerte elismert munkáját az Ubikvitin mechanizmusról. Az ubikvitin mindössze 76 aminosavból álló fehérje, amely fennmaradt az evolúció során. „Az ubiktivin – közvetített fehérjelebontás felfedezéséért” 2004-ben kapott kémiai Nobel-díjat az izraeli Aaron Ciechanoverrel, valamint az amerikai Irvin Roseval megosztva.
Magyarországi kötődése az is, hogy három fia közül az egyik a budapesti Semmelweis Egyetemen hallgatója volt. 2005-ben pedig Karcag díszpolgárává választották.
Vannak, akik a híres magyar Nobel-díjasok közé sokkal több személyt sorolnak.
Ilyen például Isidor Isaac Rabi-t, aki az Osztrák–Magyar Monarchiában fekvő Rymanówban (ma Lengyelország) született 1898-ban, de szüleivel már egy éves korában az Amerikai Egyesült Államokba költöztek. 1944-ben kapott fizikai Nobel-díjat.
De ide sorolják még Leopold Ružičkát is, aki ugyancsak az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Vukováron született 1887-ben. 1939-ben ítélték neki a kémiai Nobel-díjat.
Képek forrása:
- nobelprize.org
- magyarvagyok.hu
No Comment