Rejtett vízszennyeződések megfigyelésére alkalmas eszköz


Rejtett vízszennyeződések megfigyelésére alkalmas eszköz
Olvasási idő: < 1 perc

A közel 605 millió forintos uniós támogatást kapott egy veszprémi kutatócsoport a felszíni vizeknél használható medermonitor-rendszer fejlesztésére.

Cserfalvi Tamás, a fejlesztést végző Homér projekt vezető kutatója elmondta, hogy a berendezés megvalósításában a gyakorlott pályázó Aqua-Terra Lab Kft. (ők a projektet vezető intézmény) mellett részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását végző VRIC Nonprofit Kft. is részt vesz.

Hivatalosan a mintegy 604,78 millió forintnyi pályázati támogatást felszíni víztestek mozgó hordalékfázisának online monitorozására alkalmas mintavevő és az ehhez kapcsolódó anyagvizsgálati és biológiai rendszer kialakítására nyerték el. A tervek szerint a 2020-ban megvalósuló fejlesztés segítségével a korábban nem vizsgálható, de mégis súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatóak és vizsgálhatóak lesznek. A vízgyűjtő területeken ugyanis az üledék felső, mozgó rétegének, azaz a rejtetten mozgó szennyeződés-áramnak a megfigyelésére jelenleg nincs még megfelelő mintavételi és méréstechnikai eszköz. A fejlesztés központi eleme a medermonitor, ami a mederfenékre telepített és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, illetve a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből, és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll.

Az elképzelések szerint a berendezés keresett lehet a nemzetközi piacon is, amire jó esélyt kínál a Duna vízminőségét 6 évente felmérő uniós projekt, amely legközelebb 2019-ben zajlik majd, és abban szerepet kaphat a fejlesztés alatt álló, akkor már tesztelhető eszköz is.



Previous Az év hala a balin
Next Az idei év madara a vándorsólyom

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy − 9 =