Az állatkísérletek csaknem egyidősek az orvostudománnyal.

Kezdeti felértékelődésüket a külső megfigyelés indokolta, amit később az emberi szervezet reagálásának modellezése váltott fel. E négylábú alanyok negyven évvel ezelőtt világnapot is kaptak, igaz nem hivatalosan. Az azóta több mint negyvenszer eltelt április 24-e óta, a kísérleti állatok egyre jobban az etika és a tudomány iránt érdeklődők figyelmének középpontjába kerültek. Szükséges áldozatok-e az orvostudomány színterén?

Az állatkísérletek jelentősége a tudományban igen nagy. Ezek közül magasan kiemelkedik az orvostudomány, amely leginkább az emberi tesztelést megelőző, úgynevezett preklinikai fázisban veszi a legnagyobb hasznát az állati alanyoknak. Különféle gyógyszerek hatóanyagának, illetve gyógyító terápiáknak elsődleges barométerei az állatok. A bejáratott módszerek az orvostudomány robbanásszerű fejlődésével kezdődtek, amikor a világi és egyházi törvények már nem kötötték gúzsba az orvosok kezét az emberi test megismerésében, ami a boncolás és a sebészet előretörésében mutatkozott meg. Majd előtérbe került egyfajta humanista meggyőződés is, miszerint az emberkísérletek etikátlanok.

A történelem nagy egészségügyi katasztrófái, világjárványai rádöbbentették az orvosokat, hogy a kórokozók – fejlődésük során – akár több állat közvetítésével kerülnek be az ember szervezetébe és fejtik ki romboló hatásaikat. Később, az orvostudomány és a mikrobiológia fejlődésével rendelkezésre állt az a tudományos háttér, amiből közvetlen párhuzamot tudtak vonni az orvosok egyes állatfajok, illetve emberek megbetegedésekor. Rájöttek, hogy bizonyos kórokozók egyaránt fertőzik az állatokat és embereket, míg némelyek csak egyiknél fejtik ki káros hatásaikat. E felismerés legfontosabb tapasztalata, hogy szövettani és élettani szempontból, egyes állatok szinte emberi szervezetnek feleltethetőek meg.

Ez utóbbi felismerés hozta el a gyógyszerkísérletek aranykorát!

A modern klinikai vizsgálatok során, adott betegség kórokozóját – jellemzően egy vírus- vagy baktériumtörzset – a számára legmegfelelőbb közegben tenyésztik ki. Ez a közeg egyaránt lehet minket körülvevő, hétköznapi anyag a környezetünkből, vagy biológiai szövetfajta. A tenyészet megfelelő mennyiségű kórokozót tartalmaz, bejuttatható az élő szervezetbe, hogy ott kifejthesse a hatását. Ennek során a kutatók képet kapnak a betegség terjedéséről, tüneteiről és lefolyásáról, miközben észlelik az immunreakciókat és a gyógyászati hatóanyagok közvetlen hatását, mellékhatását. Terminus technikus szerint tehát, ezek az állatok modellszervezetek.

Erre a szerepre alkalmassá teszi őket az összes földi élőlénnyel közös leszármazás, valamint az evolúció folyamán létrejövő anyagcsere- és fejlődési útvonalak hasonlósága, illetve a genom megőrződése! A kísérleti állatok bevonására minden klinikai esetben szükség van. Miután megfertőzték az alkalmasnak kiválasztott kísérleti alanyt, megvizsgálható, hogy az adott kórokozó milyen szinten károsítja az állat szervezetét, illetve hasonló tüneteket és immunválaszt ad-e rá, mint ahogyan az az emberben előfordult. A hatóanyagok birtokában, a laboratóriumok az állatok testébe juttatják gyógyszereiket és megfigyelésnek vetik alá őket, hogy tudják: milyen hatásfokkal, milyen mellékhatások mellett működik szérumuk. Ha az állatkísérlet megfelelt különféle biztonsági kritériumoknak, valamint gyógyhatása végső igazolást nyert, csak akkor léphetnek tovább az emberi teszteléshez.

Az állatokon végzett beavatkozások igencsak sokrétűek!

Alkalmazták és alkalmazzák őket terápiás célból, például veszettség tüneti leírása kutyák és nyulak esetében. A kutyák hasonlóan szenvedik el az angolkórt, mint az emberek, míg a tatu képes terjeszteni a leprát. Előbbi értelemszerűen az összehasonlítás, utóbbi a különbségek vizsgálata miatt fontos. A diftéria legyőzésében szerepe volt a lovaknak, míg a járványos gyermekbénulás, bárányhimlő és kanyaró tekintetében a majmoknak lehetünk hálásak. Az orvosi beavatkozások körülményeinek javításakor szintén az állatokat használták, akik első alanyai ma is az aneszteziológiának és az újfajta invazív sebészeti eljárásoknak.

Sokféle betegség sokféle állaton vizsgálandó és vizsgálható. Ugyanakkor a kísérletek legtöbbet ,,foglalkoztatott” alanya a házi egér.

A házi, vagy laboratóriumi egér (Mus musculus) több szempontból is a kísérletezők kedvence. Igénytelen állatként alacsonyak a tartási költségei, valamint a szaporaságuk miatt könnyedén pótolhatóak. Nagy egyedszámuk miatt pedig könnyen hozzáférhetőek. Orvostudományi értéküket leginkább az adja, hogy génmódosításokkal elég sok tulajdonságukat meg tudják változtatni, – transzgenikussá tenni – ami sokféle szempontú vizsgálatsorozathoz teszi őket alkalmassá. Ugyanis előfordul, hogy a kórokozó csak egyik szervében tesz kárt, vagy meg se fertőzi az állatot. Ezért a génmódosítás mellett gyakori a kórokozó ,,becsomagolása” adenovírusba, trójai falóként.

A házi egérhez hasonlóan jó kísérleti állat a rokon tengerimalac, patkány, házinyúl, vadászgörény és aranyhörcsög.

Szintén genetikai és embriológiai kísérleteknél hasznosítják a gerinctelenek közül való talajférgeket és egyéb primitív állatokat. Előnyük a gerincesekkel szemben, hogy rövid életűek és adaptív immunrendszerrel rendelkeznek. Előbbi a patológiás vizsgálatoknál hasznos, utóbbi például a gyümölcslégy és a molylepke esetében a vírus fertőzőképességének megállapításakor jelentős. Bár az orvostudomány fő fókusza a gerinceseken van, a gerinctelenek vizsgálata során képesek a kutatók olyan kezdetleges fejlődési állapotokat modellezni, amelyek egyes gerincesek fejlődési szakaszainak feleltethetőek meg, sejtbiológiai szinten.

Fontos alanyok, szükséges áldozatok még a hozzánk igencsak közel álló kutyák, macskák és lovak is.

A macskák szerepe a neurológiai kísérletekben van. Direkt gyógyászati kutatásokban, a kardiológia és az endokrinológia területén használják a kutyákat, közülük is leginkább a beagle fajtát, a könnyen kezelhetőség miatt. A lovakat főleg vakcinatesztelésre használják, amikor is antitesteket érlelnek bennük. Hasonló felhasználásúak a szárnyasok is; rajtuk főleg az állatokat érintő betegségek vizsgálata zajlik. Ők is szükséges áldozatok.

Ha már állatkísérletekről van szó, kihagyhatatlanok az emberszabásúak.

Rendszerint ők az alanyai a legvégső szakaszban lefolytatott állatkísérleteknek. Erre nemcsak az teszi őket alkalmassá, hogy a génszerkezetük az emberéhez nagyon hasonlatos, hanem rendkívül jól elkülöníthetőek egymástól a kísérlet során. Legtöbbször a makákókat használják. Talán legismertebb képviselőjük a Rézuszmajom. De a selyemmajom, oroszlánmajmocska, pók- és mókusmajom, csimpánz, valamint orángután „felhasználása” is jelentős. Őket a gyógyszerészeti és vakcinateszteléseken kívül, különféle betegségekkel is tesztelik, mint például HIV, Parkinson-kór, malária, polio- és retrovírusok. Közreműködésük a közvetlen kísérletekben erőteljesen lecsökkent, ma már inkább a kognitív kísérletekben hasznosítják őket.

Az állatok kísérleti felhasználását több állatvédő civil szervezet részéről folyamatos kritika éri. A viták középpontjában az állatoknak okozott fájdalom és az emberiség haszna áll.

Az utóbbi néhány évben a kormányok olyan állatvédelmi törvényeket alkottak, amelyek körülhatárolják az állattartás és kísérleti felhasználás szinte minden módozatát. (Magyarországon ezt az 1998. évi állatvédelmi törvény és egy kormányrendelet is szabályozza.) Céljuk a fájdalom csökkentése és az állatok repatriálása eredeti környezetükbe. Éppen ezért a fejlettebb, gerinces emlősállatokat csak a legszükségesebb kísérleteknél használják ma már az orvostudomány területén, hogy csökkentsék a szükséges áldozatok számát. A parciális vizsgálódások esetében a tudósok igyekeznek fejletlen gerincteleneket használni, amelyek nem éreznek fájdalmat, vagy máshogy érzékelik a külvilágot, bonyolult idegrendszer híján.

Az állatvédők civilizatórikus érveiken kívül megjegyzik, hogy sok esetben a kísérleti állatok számára előidézett, szükségtelen fájdalommal és testi elváltozással járó beavatkozások jórészt feleslegesek. James Hickman, biomedikai mérnök szerint:

„Több mint 200 betegséget gyógyítottunk már meg patkányokon és egereken, ezeket a gyógymódokat viszont nem tudtuk alkalmazni az embereken. Egész egyszerűen azért, mert más a fizikai felépítésünk és mások az alapvető funkcióin. Tudják, nagyon sok dolog van, amelyben első ránézésre hasonlítunk. A problémát a kis változók jelentik; a sejtek receptorai és a kapcsolódásuk egy kicsit különbözik attól, ahogy mi működünk. Azonban ezek már jelentős eltéréseket jelenthetnek a gyógymódokban.”

Szerencsére mindkét félnek optimális alternatíva a biokémiai tudomány fejlődése, a sejtklónozás és szervnyomtatás. Ehhez azonban az állatvédőknek fel kell adniuk néhány bioetikai álláspontjukat, mert lesznek még szükséges áldozatok.

Források:

• Dr. Nagy Sándor: Az állatkísérletek etikai vonatkozásai és törvényi szabályozása
• hvg.hu
• thelancet.com
• bbc.co.uk
• hsi.org
• peta.org