Mi volt az Apple szerepe az okosóra forradalomban?

Az Apple az első okosóra bevezetésével nemcsak belépett az addig gyerekcipőben járó okosóra piacra, hanem teljesen új irányt is szabott neki. Az első Apple Watch 2015-ös megjelenésével a cég egy olyan eszközt alkotott meg, amely valódi értéket nyújt a felhasználók számára. A kezdeti innovációkat azóta folyamatosan fejlesztették, így mára az Apple Watch az egyik legismertebb …

0 127
Share
A jövő most van – okos kiegészítők és társaik

Az újabb és újabb technikai újítások a mindennapi élet legváltozatosabb szféráit alakítják át, lépést tartani pedig nem egyszerű. Az okostelefonokon túl már a legváltozatosabb okos kiegészítők állnak rendelkezésre, amelyek az élet egészen változatos területein jelennek meg. Akad kifejezetten szórakoztató céllal készült, az agyhullámokkal mozgatható cicafül, vagy éppen interaktív, érintésre dobhangokat kiadó póló. Ugyanakkor többek között …

0 494
Share
Pebble okosóra

A Pebble óra tervezői felismerték, hogy a mobil telefonok sokkal hasznosabbak, ha nem kell őket elővenni a zsebből. Eric Migicovsky nem feltétlenül „viselhető számítógépre” vágyott, amikor öt évvel ezelőtt a holland Delft városban a Műszaki Egyetem iparművészeti hallgatójaként először elképzelte, milyen is lenne a Pebble okosóra. Csak azt akarta, hogy anélkül használhassa az okostelefonját biciklizés …

0 724
Share