Az atomóra a világ egyik legpontosabb időmérő eszköze

Atomórának olyan típusú órát nevezünk, melyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására. A frekvenciát számlálóba vezetik, amely másodpercet és abból származtatott nagyobb időegységeket mutat. Atomórákkal már a XX. század elején kísérleteztek. Az első, cézium-133 atommal működő atomórát 1955-ben Louis Essen építette meg Angliában, a Nemzeti Fizikai Laboratóriumban. Ezek után fogadták el nemzetközi egyetértéssel az atomóra …

0 3k
Share
Az óraátállítás érdekességei, téli-nyári időszámítás

Az óraátállítás története egészen az 1700-as évekre vezethető vissza. Az óraátállítás gondolata először Benjamin Franklin fejében született meg 1784-ben. Majd 100 év elteltével George Vernon Hudson arra is rájött, hogy az óraátállítással pénzt, valamint energiát is meglehetne spórolni. Az ő elképzeléseik szerint van egy évben kétszer óraátállítás. Eszerint megkülönböztetünk nyári, illetve téli időszámítást. George Vernon …

4 2.5k
Share