Költészet, stilometria – mindenkinek van sajátos, egyedi stílusa

Bár a címben lévő állítás önmagában semmitmondó, de saját értelménél fogva igaz. Mindez tudományos szempontból azért érdekes, mert az állandó egyedi és sajátos stílus bizonyos nyelvi jellemzők alapján statisztikai eszközökkel is mérhető. Ezt nevezzük stilometriának. A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálatának projektje 2020-ban indult. Az OTKA-pályázat révén létrejött kutatócsoport vezetője Seláf Levente, …

0 769
Share
Ady Endre Székely Aladár felvétele 1915 körül.

Ady Endre a magyar irodalom géniusza volt. 100 éves évfordulójára egy kvízzel emlékezik a TudományPláza.

0 1.9k
Share

Mint korábbi cikkünkben említettük 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnus megírását. A nemzeti himnuszok elődei általában olyan fennkölt hangulatú versek, egyházi énekek voltak, amelyeket a XVI. századtól kezdve Európa-szerte énekeltek. Éppen azért volt Kölcsey műve annyira fontos, mert a magyarságnak …

0 1.2k
Share