10+1 sikeres transznemű nő


Fallon Fox transznemű MMA harcos.
Olvasási idő: 3 perc

A transzneműség nem új keletű jelenség, de míg korábban tabusítás és kirekesztés övezte, ma már egyre több transznemű ember fut be komoly karriert, válik közéleti személyiséggé, modellé, színésszé vagy sportolóvá.

A transznemű kifejezés átfogó gyűjtőfogalom: mindenkire vonatkozik, akiknek nemi identitása valamilyen okból eltér a születéskor meghatározott biológiai nemétől. Ezen belül transzszexuálisnak nevezzük, ha valaki egyértelműen férfiként vagy nőként azonosítja magát, de ez nem egyezik meg a biológiai nemének besorolásával. Ebben a cikkben tíz olyan híres nőt veszünk sorra, akiket születésükkor hímneműként ismerhettünk meg.

1) Az Oscar-díjas A dán lány című filmből sokaknak ismerős lehet Lili Elbe neve és története. Az Einer Wegener néven született festőművész az első transznemű nő volt, aki nemi helyreállító műtéten is áteshetett. 1904-ben vette feleségül a szintén festő Gerda Gottliebet, akinek híressé vált Lili-festményeinek modellje volt. 1930-ban Németországban vetette alá magát az akkor még kísérleti fázisban lévő operációknak, amelyek rövid idővel később az életét követelték, de csak azután, hogy szinte csodával határos módon jogilag elismertette a nevét és a nemét.

Lili Elbe az első transznemű nő.

2) Az ifjabb George William Jorgensen harcolt a második világháborúban, majd szolgálata lejárata után Dániában folyt le a tranzíciója. Ennek hála Christine Jorgensenként tért haza, és vált valódi hírességgé az 50-es években, mint az első amerikai transzszexuális nő. 1959-ben házassági engedélyért folyamodott, hogy hozzámehessen vőlegényéhez, Howard J. Knox-hoz, ezt azonban nem kapta meg, mivel a születési anyakönyvi kivonatán továbbra is férfiként szerepelt.

Christine az első amerikai transznemű nő.

3) Az Angliában nevelkedett Caroline Cossey 1954-ben született Klinefelter-szindrómával. Emiatt a kromoszómazavar miatt már kamaszkorától egyértelmű feminin jegyeket mutatott, ezért 15 évesen abbahagyta az iskolát, ahol a társai folyamatos zaklatásának volt kitéve, majd Londonba költözött és hormonkezelést kezdett. 1974-től, az operációja után sikeres modellé vált, és olyan magazinok címlapján jelent meg, mint a Harper’s Bazaar, a The Sun vagy a Playboy. Szerepet kapott az 1981-es Szigorúan bizalmas című James Bond-filmben, de a premier után egy brit bulvárlap címlapon hozta a múltját – azóta a transzszexuálisok házasodási jogainak szószólója és két önéletrajzi kötete is megjelent a tapasztalatairól.

 

Caroline Cossey, a transznemű Bond-lányként híresült el.

4) Andrej, immár Andreja Pejic ausztrál modellt 16 évesen fedezték fel, és androgün szépsége miatt már a karrierje kezdetétől alkalmazták férfi és női ruhák hirdetésére is. Szerepelt a Vouge-ban, és olyan márkák ruháiban vonult a kifutókon, mint Jean-Paul Gaultier, Marc Jacobs és Michalsky. 2011-ben egyike volt a top 50 férfimodellnek, és még ugyanabban az évben beszavazták a 100 legdögösebb nő közé is. 2014-ben volt a nemi rekonstrukciós műtéte, és ekkor változtatott hivatalosan nevet is.

Andreja Pejik transznemű modell.

5) Fallon Fox az első nyíltan transznemű professzionális kevert harcművészetek (MMA) versenyzőként vonult be a sportág történetébe. 2013-ban, egy interjú során mesélt a testi átmenetéről, és azóta sok vita tárgyává vált azzal kapcsolatban, hogy nincs-e igazságtalan előnye a többi női harcossal szemben, és nem kellene-e kizárni a versenyből. Fallon érvelése szerint mivel sem heréi, sem petefészke nincsen, valószínűleg kevesebb a tesztoszteronja (így az ereje és kitartása), mint a versenytársainak.

Fallon Fox transznemű MMA harcos.

6) A hatalmas példányszámnak örvendő, főleg bulvártémákkal foglalkozó amerikai hetilap, a People Magazin volt főszerkesztője, Janet Mock 2011-ben sokkolta a világot azzal, hogy felvállalta transzszexualitását. 16 évesen még szexmunkásként próbált megélni, de végül bejutott a Hawaii Egyetem divat-értékesítő szakára, majd a New Yorki Egyetem újságíróképzésén is diplomát szerzett. 18 évesen, Thaiföldön műttette meg magát, majd 2014-ben jelentette meg önéletrajzi könyvét A valóság újradefiniálása címen.

A People magazin egyik korábbi főszerkesztője is transznemű.

7) A világ egyik legfiatalabb nyíltan transznemű lánya, a youtuber Jazz Jennings hét évesen került a figyelem középpontjába, ugyanis 2007-ben interjúalany volt Barbara Water oknyomozó újságíró transz gyerekekkel foglalkozó műsorában. A családja támogatásával azóta a nemét jogilag elismertető Jazz egyik vezetője egy transzszexuális fiatalokat támogató alapítványnak (Transkids Purple Rainbow Foundation), aminek célja, hogy érzelmileg és anyagilag is támogassa a hasonló helyzetben lévő kamaszokat.

Az egyik legfiatalabb transznemű lány 16 éves.

8) Larry és Andy Wachowski közös forgatókönyvírói és rendezői munkásságának olyan filmtörténeti klasszikusokat köszönhetünk, mint a Mátrix-trilógia, a V, mint Vérbosszú vagy a Felhőatlasz. A testvérpár idősebb tagja, Larry 2012-től Lanaként folytatta tevékenységét a filmiparban – ekkor a transzgender közösség Láthatósági Díját is megnyerte. Alig két hónappal ezelőtt pedig fiatalabb testvére is nyilvánosságra hozta a testi átmenetét, és új nevét: Lilly-t.

A Wachowski-testvérek mindkét tagja transznemű.

9) A Netflix nagy sikerű sorozata, az Orange is the New Black egy női börtön mindennapi drámái és örömei közé kalauzolja a nézőket. A transzszexuális Sophiát megformáló Laverne Cox alakítása valószínűleg azért is olyan hiteles, mert ő is hasonló tapasztalatokkal rendelkezik – leszámítva persze a hitelkártya-csalást. Ő volt az első tranzíción átesett színésznő, aki Emmy-díjat kapott, illetve szerepelt a Time magazin címlapján. Az egyre elsöprőbb hírnévnek örvendő Laverne a transz, és általában LMBTQIA közösség jogainak is lelkes harcosává vált.

Laverne Cox személyében először nyert transznemű színésznő Emmy-díjat.

10) Az amerikai Bruce Jenner éppen 40 évvel ezelőtt, Montrealban a tízpróba olimpiai aranyérmese lett. A XXI. század eleje valóságshow-szereplőként érte (házassága révén ő is tagja az elhíresült Kardashian-családnak), 2015 nyarától viszont már Caitlyn Jennernek szólítja a világ. Nemi átmenete tulajdonképpen az első olyan volt, amit a nyilvánosság lépésről lépésre, a bejelentéstől a megvalósulásig nyomon követhetett, amivel Caitlyn megváltoztatta a transznemű személyekről alkotott képet.

Bruce-ként olimpikon, Caitlynként transznemű hősnő.

10 sikeres férfi, aki nőnek született című cikkünk itt olvasható.



Previous Amerikai ötdolláros Martin Luther King arcmással
Next Hogyan hat a kétnyelvűség az agyra?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × egy =