Az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport és a Genti Egyetem kutatói felfedezték, hogy csont- és porcszövet furcsa keveréke segíti a kiskacsák végtagcsontjainak fejlődését.
A mai madarak az egyetlen dinoszauruszcsoport, mely túlélte a földtörténeti kréta időszak végén bekövetkezett tömeges kihalást. Illetve közöttük találhatók meg a leggyorsabb növekedésű gerinces állatok is. Hogyan növekedtek és kaptak szárnyra az első madarak és Theropoda dinoszaurusz őseik? Prondvai Edina vezetésével egy nemzetközi kutatókból álló csoport az élő leszármazottakat vizsgálta.
Kiskacsák végtagcsontjainak szöveti szerkezetét vizsgálták egyedfejlődésük különféle fázisaiban.
A kacsafélék, mint például a tőkés récék, futásra és úszásra kész lábakkal kelnek ki a tojásból. Ám szárnyaik aránytalanul aprók, így azokkal csak kifejlett korukra képesek repülni.
„Ez az egyedfejlődési tulajdonság tökéletes kutatási alannyá teszi őket, hogy kideríthessük, a szárny- és lábcsontok szöveti felépítése hogyan tükrözi ezeket a funkcióban és növekedési ütemben látható különbségeket. Ezt követően hasonló tulajdonságok ugyanígy tanulmányozhatók a fosszilis madarakban és egyéb dinoszauruszokban is” – magyarázta Prondvai Edina, aki a kutatás ideje alatt a Genti Egyetem Biológia Tanszékén dolgozott, jelenleg pedig az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tagja.
A fejlődésben lévő végtagcsontok szövetének vizsgálata során a kutatócsoport – melynek további tagjai a Genti Egyetem professzorai, Eckhard Witten, Ann Huysseune és Dominique Adriaens, illetve Anick Abourachid, a Párizsi Természettudományi Múzeum kutatója – teljesen váratlan felfedezést tett.
A szövet, amely összezavarta a kutatókat, nem a végtagcsontokra jellemző általános csontszövet volt – inkább egy furcsa keveréke a csont- és porcszövetnek, melyet chondroid csontnak neveznek.
Witten és Huysseune szerint „régóta tudunk a chondroid csont létezéséről, mely például néhány gerincesnél ismert speciális struktúrákban, illetve a csontok patológiás elváltozásaiban is előfordul. Azonban jelenléte ilyen nagy mennyiségben egészséges madarak végtagcsontjaiban váratlan és jelentős felfedezés.
A szerzők úgy vélik, hogy ez a speciális szövet porcszerű tulajdonságainak köszönhetően nagyon gyors növekedésre képes.
Így a hagyományos csontszövet növekedési üteméhez mérten jelentősen felgyorsítja a végtagcsontok vastagságbeli növekedését. Ez azt sugallja, hogy a chondroid csont kulcsfontosságú szerepet játszhat a madarak extrém gyors növekedésének evolúciójában.
Egyelőre azonban a felfedezés több kérdést vet föl, mint amennyit megválaszol. Vajon a chondroid csont jelenléte általános a madarak körében? Esetleg már a mai madarak Theropoda dinoszaurusz őseiben is jelen volt? Prondvai Edina szerint „nagyon is lehetséges, hogy a chondroid csont beépítése a csontváz fejlődésének folyamatába olyan fontos evolúciós lépés volt. Ez lehetővé tette más dinoszauruszok, mint például az ikonikus Tyrannosaurus rex rendkívül gyors növekedését”. A mai madarak és kihalt dinoszauruszok további vizsgálataival ez az érdekfeszítő hipotézis is tesztelhető lesz.
No Comment