Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cupon
Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat. A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 …
Elérhetők a kísérleti tankönyvek az interneten
2014/15-ös tanévtől 1501 iskolában kezdenek el tanítani a kísérleti tankönyvekből, a kiadványok az interneten már elérhetők – közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Szeptembertől 27 megújuló tankönyv, valamint 21 munkafüzet és 2 szöveggyűjtemény, összesen 50 könyv (62 kötet) jelenik meg az általános iskolák 1., 2., 5., 6. és a középiskolák 9., 10. évfolyama számára. …
Magyar Népköltészeti Lexikon készül
A magyar szövegfolklór legújabb eredményeit összegzi az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontban készülő Magyar Népköltészeti Lexikon, amelyben a klasszikus műfajok mellett az élő népköltészet olyan formáiról is lehet majd olvasni, mint a falfirka vagy az sms. A hiánypótló mű szerzőgárdájának célja megmutatni, hogy a folklór több, mint történeti anyag. Nem kizárólag a feltámasztott és fesztiválokon megjelenő népköltészetet jelenti, …
Küldj 1 képet! – digitális fotó- és dokumentumgyűjtő pályázat
A Magyar mezőgazdasági Múzeum digitális fotó- és dokumentumgyűjtő pályázata „Az első világháború és a falu” A Magyar Mezőgazdasági Múzeum a száz esztendeje kirobbant első világháborúra emlékezve „Küldj 1 képet!” címmel, pályázatot hirdet, digitális fényképek és digitalizált dokumentumok gyűjtésére. A pályázatra a múzeum, a parasztság és a magyar vidék első világháborús szerepvállalásáról, a fronton és a …
Újabb csomagautomaták a Magyar Postánál
A jelenleg 35 működő csomagautomata mellett ismét újabbakat helyezett üzembe a Magyar Posta. A csomagautomata szolgáltatás jelentősen megkönnyíti a csomagátvételt, mivel a nap bármely percében, sorban állás nélkül elérhető. A hazai logisztikai cégek közül a Magyar Posta állított üzembe először csomagautomatákat forgalmas budapesti csomópontokon és a nagyobb városokban, még májusban. A Társaság, a 9 új …
Főnemesi családok múltját kutató pályázat diákoknak
A főnemesi családok múltját kutató történelmi pályázatot hirdet magyarországi és határon túli általános és középiskolás diákoknak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium. A pályázatot – amelyet 2014. június és 2015. június között kell megvalósítani – az interneten és a Facebookon is meghirdetik – mondta el Munkácsy László, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium …
A magyar társadalom negyede a legalsó rétegbe tartozik
A magyar társadalomból lényegében hiányzik a középosztály, a társadalom szerkezete az ideális rombusz helyett körtére hasonlít, az alsó rétegek a legnépesebbek – hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja (MTA TK) és a GfK piackutató intézet közös kutatásának eredményeit bemutató budapesti sajtótájékoztatón. Sugatagi Gábor, a GfK munkatársa elmondta: különleges vizsgálat az Osztálylétszám 2014, hiszen …
Hazai világújdonság az öröklődő emlőrák géndiagnosztikájában!
A Familiar Cancer nemzetközi, öröklődő tumoros megbetegedésekkel foglalkozó, elismert szaklapban a napokban jelent meg, hogy egy hazai kutatócsoport új géndiagnosztikai eljárás segítségével a világon az elsők között valósította meg az öröklődő emlő- és petefészekrák kialakulásában szerepet játszó összes ismert genetikai tényező egy időben és gyorsan történő vizsgálatát. Angelina Jolie esete óta ismertebb, hogy az emlő- …
Mengyelejev Diákolimpia – ezüst és bronzérem
Idén négy magyar diák három ezüst és egy bronzérmet szerzett a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián, amelyen Magyarország harmadik alkalommal képviseltette magát. Borsik Gábor, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium diákja, Angyal Péter, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója és Sütő Péter, a budapesti Szent István Gimnázium diákja nyert ezüstérmet, Forman Ferenc, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium …
Lendület-pályázat – 18 idei nyertes
18 új kutatócsoportot alakíthatnak fiatal kutatók az MTA kiválósági programjának támogatásával, így az intelligens anyagok fejlesztésétől a rosszindulatú daganatos betegek túlélési esélyeinek előrejelzésén át a középkori európai Magyarország-kép meghatározásáig igen változatos azon fiatal tudósok kutatási területeinek köre, akik 2014-ben alapíthatnak önálló kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának támogatásával. Az immár hatodik éve meghirdetett Lendület-pályázat …