A disznódelfin, a világ legkisebb tengeri emlőse, a kihalás szélén áll, mert 10 vagy kevesebb él belőlük a mexikói Kaliforniai-öbölben, egyetlen élőhelyükön.

A Kaliforniai disznódelfin az emlősök osztályába, ezen belül a disznódelfin-félék családjába tartozó faj. Ha megmenekülnek az orvvadászok hálóiban bekövetkezett haláltól ezek a veszélyeztetett tengeri emlősök, akkor a beltenyészet ellenére is jó eséllyel szaporodhatnak. Legalábbis a tudósok abban bíznak, hogy megoldást találtak a világ legkisebb tengeri emlősét fenyegető bajra, a kihalásra.

Bár széles körben azt gondolják, hogy az ez az állat a kihalás szélén áll, de egy biológuscsoport új tudományos elemzése arra a következtetésre jutott, hogy a faj viszonylag egészséges maradhat. Túlélhet – ha az illegális „kopoltyúhálós” halászat azonnal megszűnik. Ugyanis a 4 és 5 láb hosszúságú kis delfinek gyakran belegabalyodnak a hálókba.

A kutatók 20 (1985 és 2017 között élt) disznódelfin genomját elemezték és számítási szimulációkat végeztek.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ha a kopoltyúhálós halászat azonnal véget ér, a delfinnek nagyon nagy esélye van a gyógyulásra, még beltenyészettel együtt is. Ha azonban a gyakorlat – akár mérsékelten is – folytatódik, a megmenekülési kilátások kevésbé optimisták.

„Más fajokhoz képest a disznódelfin nagyobb az eséllyel rendelkezik, hogy összeszedje magát egy szélsőséges populációkatasztrófa után anélkül, hogy ez súlyos genetikai következményekkel járna a beltenyészet miatt. A vaquiták genetikai sokfélesége nem olyan alacsony, hogy veszélyt jelentsen az egészségükre. Egyszerűen csak a természetes ritkaságukat tükrözi.” – mondta Jacqueline Robinson, UC San Francisco posztdoktori tudósa.

„A genetikai diverzitás a genomban a populáció egyedei között fennálló különbségek mértéke. A nagy populációk általában sok különbséget mutatnak, míg a természetesen kisebb vagy megtizedelt populációk kevesebbet, így az egyedek genetikailag hasonlóbbak. Ez a hasonlóság gyakran eredményezheti a populációt veszélyeztető káros mutációk gyakoribb előfordulását. Mivel az egyének nagyobb valószínűséggel örökölik mindkét szülőtől a tompított gént” – mondta Kirk Lohmueller, az UCLA docense.

A természetvédelmi biológiában és a populációgenetikában uralkodó nézet az, hogy a kis populációk káros mutációkat halmozhatnak fel. A kutatók azonban megállapították, hogy a disznódelfinekben valószínűleg kevesebb erősen káros mutáció rejtőzik a populációban. Ez azt jelenti, disznódelfin jobban felkészült arra, hogy túlélje a jövőbeli belterjes szaporodást, ami jót tesz az általános állományi létszámnak.

Mi védi meg a disznódelfineket a beltenyészet genetikai veszélyeitől?

A kutatók szerint ennek a fajnak mindig is kicsi populációja volt egy nagyon kis élőhelyen az öböl északi csücskében. Bár történelmi számuk ismeretlen, az első átfogó felmérés 1997-ben nagyjából 570 barnadelfint számolt össze. Ez a szám az elmúlt 25 évben folyamatosan csökkent, de kezdetben sem volt nagy. Lényegében ezek az állatok egy szigeten élő faj tengeri megfelelői.

Az alacsony abundancia lehetővé tette számukra, hogy fokozatosan megtisztítsák a rendkívül káros recesszív génváltozatokat, amelyek negatívan befolyásolhatják egészségüket a belterjes szaporodás során. (12 tengeri emlősfaj vizsgálata során azt találták, hogy ezekben a delfinekben volt a legkevesebb a potenciálisan káros mutáció. Míg a kis populációméret, a beltenyészet és a káros genetikai változatok közötti kölcsönhatás összetett, a kutatócsoport által ebben a tanulmányban alkalmazott megközelítés segíthet rávilágítani ezekre a dinamikákra.

Az is bíztató, hogy a Kaliforniai-öböl északi részén élő vaquiták aktívan szaporodnak és egészségesnek tűnnek. De mivel ez az állat egy egyedülálló evolúciós vonalat képvisel – sehol a világon nincs hasonló faj –, elvesztése megfosztaná az ökoszisztémát egy fontos lénytől, amely az egyedülálló ökoszisztémához alkalmazkodott.