Google Science Fair – A tudomány vására


Google Science Fair - A tudomány vására
Olvasási idő: 3 perc

A Google Science Fair egy olyan nemzetközi, online tudományos verseny,

amely 13-18 év közötti fiatalok számára biztosít teret azért, hogy a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika alkalmazásával találjanak megoldást a világ valós problémáira.

A világ különböző tájairól érkező pályamunkákat vezető technológiai szervezetek, valamint a STEM-területekhez (természettudomány, technológia, műszaki tudományok és matematika) köthető szervezetek képviselőiből álló zsűri bírálja majd el. Az idei verseny ugyan véget ért, de biztosan lesz újabb. A fődíj 50 ezer dollár, a versenyt a CERN, a Lego, a Virgin Galactic, a National Geographic és a Scientific American is szponzorálja.

A Google nem zárja ki azokat sem, akik helyi vagy regionális szinten már bemutatták ötleteiket. Ezeket az embereket is bátorítja arra, hogy méressék meg magukat egy globális mezőnyben is. Mivel a verseny fő részében személyes jelenlétre nincs szükség, ezért valóban bárkinek van esélye. Az egyéni indulás mellett lehetőség van csapatban is jelentkezni, maximum három fővel. A verseny teljes egészében online bonyolított, amely megkönnyíti a nevezést a tudomány világában. 

A 2011-es, első versenyre több mint 10 000 pályamű érkezett 90 országból.

A témák között volt olyan, amelyik a rák gyógyításával foglalkozott, akadt aki egy robotnak tanított volna angolt, de szociális, egészségügyi vagy környezetvédelmi projektek is akadtak.

A dél-afrikai Kiara Nirghin 50 000 dollár összegű ösztöndíjat nyert „Gyümölccsel az aszály ellen” című pályázatával, amelyet egy Dél-Afrikában tapasztalt súlyos aszály ihletett. A jelentős terméskiesést és állatpusztulást okozó jelenség hatására a Johannesburgban tanuló Nirghin három kísérletet folytatott 45 napon keresztül, amelyek eredményeképpen kitalálta a „narancshéj-keveréket” a drága és biológiailag nem lebomló szuperabszorbens polimerek (SAP-ok) alternatívájaként.

Egy másik évben egy tizenhét éves lány, a floridai Sarasotában élő Brittany Wenger szintén elnyerte a fődíjat az általa tervezett mellrákot kimutatni képes számítógépes alkalmazással. Az általa készített alkalmazás alapját mesterséges neutrális hálózat képezi. Ez egy olyan számítógépes program, aminek struktúrájának elkészítésekor az agysejtek kapcsolódását vették alapul.

Három ír fiatal lány is nyert, mert rájött, hogy egy bizonyos baktériumtörzs alkalmazásával egyes haszonnövények növekedésében változás figyelhető meg. Tesztelték a baktérium hatását búzán, zabon és árpán, és kiderítették, hogy a kezelt növények akár 50 százalékkal is gyorsabban csíráztak. Az árpa esetében 74 százalékkal növekedett a termés. Ez a módszer segíthet legyőzni az éhezést szerte a világban.

Danyil Kazantszev orosz fiatal azzal nyert, hogy fejlesztett egy rendszert, amely értelmezni tudja a jelnyelvet és helyettesíti a jelnyelvi tolmácsot.

Korosztályos kategóriák és a fődíj mellett több ösztöndíj is van, amit el lehet nyerni.

Angelo Casimiro az előrelátó filippínó tinédzser elektromos áramot termelő cipőjén már 5 éve dolgozott, amikor a Google Science Fair-en bemutatta és nyert. A piezoelektromos kristályok segítségével a fiúnak olyan energiatermelő talpbetétet sikerült kifejlesztenie, mely elég elektromosságot termel pusztán sétálással ahhoz, hogy elemet, vagy okosruházatot töltsön.

Kenneth Shizuoka is nyertes. Olyan tinédzser New Yorkból, akinek nagyapja Alzheimer-kóros és képes elmenni otthonról az éjszaka kellős közepén. A legegyszerűbb ötlet a leggyakorlatiasabb, ami egy lábra szerelhető nyomásérzékelő. Amikor Kenneth nagyapja felébred és kikel az ágyból, a lábára szerelt nyomásérzékelő Bluetoothon keresztül küld egy jelet felesége telefonjára. Hat hónapnyi folyamatos tesztelés során nagyapja összes ágyból kikelését sikerült „elkapni”, egyetlen téves jelzés nélkül.

Arsh Dilbagi egy alternatív kommunikációs eszközt fejlesztett ki, ami a légzésmintákat beszédre fordítja. A készüléknek két funkciója van, így a páciens kiválaszthatja, hogy betűzni akar, vagy kifejezéseket kiválasztani. A jelenlegi készülékek, amikkel a fogyatékkal élők beszélhetnek, több mint 1000 dollárba kerülnek. De ez az eszköz kevesebb mint 100 amerikai dollárért előállítható lenne. Emellett ez a szerkezet legalább 300 százalékkal növeli a páciens beszédrátáját is.

Az idei fődíjat egy 18 éves ír ifjú nyerte, aki arra talált megoldást, hogyan lehet kiszűrni az ivóvízből a mikroműanyagokat. 

A West Corkból érkezett Fionn Ferreira megoldása, hogy öntsük a vízbe olaj és magnetitásvány-por keverékét, amire rátapadnak a mikroműanyagok. Majd egy mágnessel emeljük ki a vízből az így keletkezett hulladékot. Ferreira módszere ezer teszt után átlagosan 87 százalékos eredményességet ért el – ez bőven elég volt a Google első helyéhez. A tinédzser ősszel kezdi meg tanulmányait a Groningeni Egyetemen, tanulmányát a nyereményéből tudja majd finanszírozni.



Previous Ausztrália és az energiatermelés
Next Növényvédőszerek az étkezésünkben

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 + 1 =