Az már senki számára nem újdonság, hogy számtalan mérgező növényt nevelünk a kertünkben és a legtöbbről még csak nem is tudjuk, hogy az.

Sokunkat megfognak a külső, megkapó tulajdonságok, de arra már nem szánunk időt, hogy utánajárjunk, vajon mérgező-e a növény a kertünkben vagy sem. Amikor azonban rádöbbenünk egy-egy növényünk mérgező voltára felmerülhet bennünk a kérdés, vajon miért fejlődtek ki a mérgező növények, vagy miért válik mérgezővé egy adott faj? Erre az evolúciós folyamatok és Megyeri Szabolcs kertészmérnök adják a legpontosabb választ.

Azt tudjuk, hogy a növények számtalan tényezővel kerülnek szembe, melyekre reagálnak, és valamilyen formában alkalmazkodnak is hozzájuk. Ezek közé sorolhatjuk a változóban lévő klímaviszonyokat, az élőhelyek változásait, degradálódását, de akár a növényevő állatok jelenlétét is. A növények és az őket elfogyasztó állatok kapcsolatát több szinten is vizsgálták és vizsgálják a mai napig is, hiszen ezeket nevezik meg az egyik okként a méreganyagok megjelenésére. A két csoport között, ahogy más élőlénycsoportok között is, jelenleg is zajlanak a koevolúciós folyamatok. A növény el akarja kerülni, hogy elfogyasszák, míg a növényevő ennek ellenére el kívánja fogyasztani a növényt, így folyamatos védekező fejlődésre sarkallva a másikat.

– Minden növény ugyanazt a méreganyagot tartalmazza?

– A növények méreganyagait fitotoxinnak nevezzük ez, minden mérgező növényben közös. De ennél árnyaltabb a kép. A növények a méreganyagokat legtöbbször a másodlagos anyagcsere-folyamatok során állítják elő. Ezek között három nagy csoportot különítünk el: az alkaloidokat, a terpéneket és a fenolokat. Az alkaloidokon belül további osztályokat találunk. A legmérgezőbb csoportot a tropán-alkaloidokat a Solanaceae család (burgonyafélék) több tagja tartalmazza. Például maga a burgonya termése (amely nem egyenlő az általunk fogyasztott talajban lévő gumókkal). Vagy említhetném az erősen mérgező növényként számon tartott Atropa belladonnát (nadragulya), a Hyoscyamus nigert (bolondító beléndek) vagy a Datura stramoniumot (csattanó maszlag).

– Ezeket a boszorkányok és a régi vajákos emberek jól ismerték, a mai emberek viszont kevésbé.

– Igen. Ráadásul mivel gyakran gyomként ütik fel a fejüket, ezért különös odafigyeléssel szabad csak közelíteni feléjük. Az ezekben a fajokban jelenlévő szkopolamin, atropin, hioszcinamin vegyületek kifejezetten erős hallucinációkat, delíriumos állapotot idéznek elő, súlyosabb esetben halált is okozva. Az alkaloidok közé tartozik az efedrin is. Úgy tudom, a csikófark (Ephedra distachya L.) nevű növényből nyerték ki először Kínában a Han-dinasztia korában, ahol Ma Huang néven ismert gyógynövényként használták. Ez mutatja, hogy a fitotoxinokat nem egy esetben alkalmazzák gyógyászati célra is.

– Az alkaloidot tartalmazó, mostanra az olvasó által rettegettnek tűnő, növények között találunk olyanokat is, melyek nem fenyegetnek bennünket halálos veszéllyel, sőt feldolgozás után szinte napi szinten fogyasztunk.

– Nem is hinné az ember, de az életünk fontos részét képező kávé (Coffea sp.) is alkaloidtartalmú növény (koffein), ahogyan a kakaó (Theobroma cacao), vagy a tea (Camellia sinensis) is. Az ezekből a növényekből készült termékek növelik a koncentrációs képességet, csökkentik a fáradtságérzetet és hangulatjavítóként is ismertek.

– A fitotoxinok második csoportját a terpének alkotják, ezekről mit lehet tudni?

– Ezek között akadnak kellemetlen ízt adó, de kevésbé toxikusak, illetve vannak erősen mérgezőek is, például a glikozidok. Ezt a kategóriát jól jellemzik Paracelsus szavai: „Ami kis mértékben gyógyszer, az nagy mennyiségben méreg”. A glikozidok alapvetően segítik a tápanyagok felszívódását a szervezetben és szabályozzák a szívműködést is. Ez utóbbiak külön csoportot képeznek a kategórián belül, mégpedig a szívglikozidok csoportját. Ebbe tartozik a hazai erdeinkben is megtalálható gyűszűvirág (Digitalis sp.) digitoxin és digoxin glikozidja, vagy a Convallaria majalis (májusi gyöngyvirág) növényekben található ugyancsak szívre ható szaponin. A tavaszi időszak egyik halált hozó faja lehet a sok helyen szőnyegszerűen nyíló Adonis vernalis (tavaszi hérics), amelynek glikozidjai halálosan mérgezők. Ezeket a hatásokat már évszázadok óta ismerjük, ugyanis a történelem is számos mérgezéses esetről számol be, így például 2004 óta tudjuk, hogy Cangrande della Scala híres olasz hadvezérrel a Digitalis purpurea (piros gyűszűvirág) végzett. Elfogyasztása során a pulzusszám megszaporodik, szájszárazság, légzési nehézség, izzadás, fulladás lép fel.

– Ahogy mindig, ebben a kategóriában is akadnak kivételek, léteznek fajok, amelyek glikozidtartalma nem jelent halálos fenyegetést az emberi szervezetre?

– A legjobb példa erre a nagy „karriert” befutott, Salix alba (fehér fűz), melynek a kérgéből kivont szalicin például kiváló gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatással bír. Emiatt a szintetikus úton való előállítás is megkezdődött a XIX. században, majd a Bayer gyógyszergyár kezdte meg az acetilszalicilsav-tartalmú Aspirin gyártását. Egy másik, gyakran alkalmazott glikozidokat tartalmazó, növény az Arctostaphylos uva-ursi (orvosi medveszőlő). Ez hatékony megoldást nyújt húgyúti fertőzésekre és fertőtlenítő hatással is bír.

– A fitotoxinok harmadik nagy csoportját a fenolos vegyületek alkotják. Ezekre mi jellemző?

– A fenoloidok kontaktallergén vegyületek, amelyek nagy része bőrt, illetve nyálkahártyát ingerlő hatással bír. Az urushiolt tartalmazó Cotinus coggygria (cserszömörce) dermatitiszt válthat ki, amely a növény puszta érintésétől is kialakulhat. A növény egy részét vagy egészét elégetve a keletkező füst gyomornyálkahártya-gyulladást is kiválthat, mely egy egészen új persepktívába helyezi ezt a fajt. A Melilotus officinalis (orvosi somkóró) fajban megtalálható a kumarin. Az „orvosi” névelőtag arra utal, hogy gyógynövényként is alkalmazták friss hajtásait, virágját, keringési zavarok és emésztési panaszok esetén. Azonban mellékhatásaihoz, nagyobb dózisban fogyasztva, májkárosító-hatás is társul, így fogyasztása nem javallott. Ez is rávilágít arra, mennyire fontos, a növényeink minél mélyrehatóbb ismerete. (Legmagasabb kumarintartalma a Daphne odora (Thymelaeaceae) Boroszlán nevű növényünknek van.) A friss növényben melilotozid található, amelyből száradás során keletkeznek a kumarinok. A növény helytelen tárolása során keletkezik a dikumarol, amely a véralvadásgátló, a patkányméreg alapja és kemoterápiás szer is.

– A mérgező növények nem csupán a méreganyag típusa szerint csoportosíthatók, hanem aszerint is, hol halmozódik fel bennük a méreg.

– Igen, a következő kategóriákat különíthetjük el: 1. a teljes növény mérgező, például a leander (Nerium oleander), 2. a levele, szára mérgező, például a mérges szömörce (Toxicodendron radicans), 3. a föld alatti része, hagymája, gyökere, gumója mérgező, például a nárcisz (Narcissus sp.). Azonban vannak olyan növények is, melyek szinte teljes egészében mérgezőek, mégis valamely részüket fogyasztjuk, használjuk. Ilyen például a sokak által kertben vagy épp balkonon nevelt paradicsom, melynek csak a termését fogyaszthatjuk biztonsággal. Vagy említhetném, a szintén csucsorfélék nemzetségébe tartozó burgonyát is, melynek csak föld alatti gumója fogyasztható.

– Az eddigiekből kitűnik, hogy a mérgező növények számos rendszertani kategóriából kerülnek ki. Így csak ismereteink bővítésével, a kertünk és környezetünkben található növények jobb megismerésével tudjuk biztosan megmondani egy növényről, hogy mérgező-e vagy sem.

– Sajnos, ránézésre egyik sem árulja el ezt a titkát. A teljesség igénye nélkül érdemes szót ejteni néhány érdekes és végzetes növényfajról, melyek között akadnak ismertek és kevésbé ismertek is. Az érdekes nevű Abrus precatorius (olvasóbokor vagy olvasólián) a világ egyik legveszélyesebb méreganyagát, az abrint tartalmazza. A növény apró méretű, dekoratív bogyóit ékszerek, rózsafüzérek készítésére használták, viszont a termések puszta érintése is számos esetben halált okozott. Egy ilyen ékszer viselése nagy kockázattal járt. Ricinmérgezéshez hasonló tünetei vannak. Gyermekeknél egy-két mag elfogyasztása is halálos! A nyári szezon gyönyörű növénye a Nerium oleander (leander), melyet Srí Lankán az öngyilkosok növényének is neveznek. Egy kis mennyiségű növényi rész elfogyasztása is halált okozhat. De a hazánkban is őshonos, kertjeinkben, közterületeinken is gyakori faj a Taxus baccata (tiszafa) is minden részében mérgező. Ez alól egyetlen kivétel van a piros színű magköpeny (arillusz). A magköpeny feltűnő, puha és édes, a kisgyermekek előszeretettel nyúlnak hozzá, ám a magköpeny által rejtett mag halálosan mérgező. De 50-100 tűlevél elfogyasztása halálos felnőtt esetében is.

A teljesség kedvéért felsorolunk még néhány mérgező növényt: aranyeső, mahónia, hóbogyó, keleti életfa, nyugati tuja, ricinus, kínai lilaakác, babérmeggy, madárbirs, tűztövis, angyaltrombita. Ezekről is hamarosan írunk egy cikkünkben. A mérgezést azonban befolyásolja a dózis, a vegyületekkel való érintkezés ideje és módja, valamint az egyéni érzékenység is. Érdemes mindenesetre figyelni arra, hogy mihez nyúl hozzá az ember vagy mit fogyaszt el! Mert sok esetben a mérgező növények szinte már túl csábítóak. És, akkor még a szobai dísznövényekről nem is szóltunk egy szót sem!