Ökoszisztéma-térkép


Ökoszisztéma-térkép
Olvasási idő: 2 perc

Egy újonnan született térinformatikai adatbázis, egy ökoszisztéma-térkép segíti a természetvédelmet és az ökológiai kutatásokat.

Az Ökológiai Kutatóközpont tájékoztatása szerint a 2019. november 11-én nyilvánosan elérhetővé és letölthetővé vált a „Magyarország Ökoszisztéma alaptérképe” nevet viselő térinformatikai adatbázis. Segítségével részletesen vizsgálhatóvá válik, milyen élőhelyre van szüksége az egyes fajoknak és milyen szolgáltatásokat nyújt a természet az emberiség számára.

Magyarországnak tagállamként az EU 2020-ig tartó Biodiverzitás Stratégiájához kapcsolódóan feladata az ökoszisztémák és állapotuk, valamint az általuk az emberiség számára nyújtott szolgáltatások értékelése és térképezése. Ez jelenleg az Agrárminisztérium (kiemelten a Természetmegőrzési Főosztály) koordinálásával, az Ökológiai Kutatóközpont és számos más szervezet részvételével, széleskörű együttműködésben zajlik.

A folyamat első lépése és alapja az ökoszisztémák országos térképének elkészítése.

Tulajdonképpen egy raszteres folttérképről van szó. Olyan térbeli egységek megjelenítésére szolgál, ahol az élővilág, illetve az élőhely jellege hasonló, azaz ökoszisztémákat alkot. A 2015-ös állapotot mutató térkép készítése 2017-ben kezdődött, és 2019 júniusára fejeződött be.

Az „ökoszisztéma-térkép” megnevezés részben a nemzetközi elnevezéshez igazodik, részben azt célozza, hogy a térképet megkülönböztesse a hagyományos módon, terepi felvételezéssel készült élőhely térképektől. Utóbbiak általában finom térléptékben készülnek, és nagy szerepet játszanak például a természetvédelmi munka során. De az elkészítés erőforrás-igénye miatt jellemzően kisebb területeket fed csak le.

A most közzétett térkép készítésénél fontos szempont volt, hogy az ország teljes területét lefedő (mesterséges felszínek és agrárterületek is), szükségszerűen rendszeres időközönként aktualizálható legyen. Ezért a terepi felvételezés nem jöhetett szóba. Így a térkép már létező, egyéb célokra létrehozott, és folyamatosan frissülő adatbázisokra alapozva készült el.

Már korábban is léteztek hasonló térképek, adatbázisok, például az európai felszínborítási térkép (Corine Land Cover). Ezt a kutatásban és a tervezésben is sokoldalúan használják, de az új térkép mind térben, mind a megjeleníthető kategóriáit tekintve lényegesen részletesebb.

A térkép az eddigi visszajelzések alapján jól használható kutatástervezéshez (pl.: mintaterületek kiválasztása), konkrét kutatási kérdések megválaszolásához (egyes fajok élőhely-igényeinek modellezése). Segít döntés-előkészítési folyamatokban, valamint a gyakorlati életben is (vizekkel kapcsolatos kockázatok felmérése során).

Az interaktív térkép bárki számára elérhető.



Previous A tengerszint emelkedése
Next Gerincvelői eredetű izomsorvadás-kezelés Pécsett

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük