Kutyája rosszul viseli, ha egyedül hagyják? Nyüszít, ugat, bepiszkít a lakásba, tárgyakat rongál?

Valószínűleg a szeparációs szorongás a magyarázat. Hogy ez miért alakul ki, annak egyik lehetséges okát vizsgálták az ELTE Etológia Tanszékének kutatói legfrissebb tanulmányukban.

„A szeparációs szorongás kialakulásában a személyes tapasztalat mellett valószínűleg genetikai és hormonális tényezők is szerepet játszanak. De számos más ok is állhat a háttérben. Ezek közül egyet vizsgáltunk, a gazdával való viszony jellegét” – mondta Faragó Tamás, a Tanszék tudományos munkatársa, az MTA Prémium posztdoktori ösztöndíjasa, egyben a kutatás vezetője.

Kutya és gazda viszonyát meghatározza a kötődés. Erről etológiai értelemben akkor beszélünk, ha keressük a másik közelségét és hiányában stresszesen viselkedünk. A legtöbb faj esetében ez a jelenség a  kölyökállat anyja iránti kötődésében nyilvánul meg.

A kutyák a háziasítás következtében ugyanúgy kötődnek az emberhez, mint ahogy a kisgyerekek az anyjukhoz. Gazda hiányában stresszviselkedést mutatnak, ez az úgynevezett szeparációs stressz. A gazdi visszatértekor a kutyák örömtelien üdvözlik azt, és próbálnak a közelében maradni.

„A gyerekek esetében azonban tudjuk, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Attól függően, hogy az anya mennyire nyújt biztonságot a csecsemő számára, mennyire kiszámítható, más és más kötődési stílus alakul ki a kisgyerekben” – tette hozzá Konok Veronika tudományos munkatárs (CELSA projekt), a tanulmány egyik szerzője.

Ha az anya kiszámíthatóan reagál a gyerek jelzéseire és kötődési igényére, akkor a gyerek biztonságos kötődést alakít ki. Vagyis bízik másokban és biztonságban érzi magát. Ha azonban az anya nem kiszámítható módon reagál a gyerek jelzéseire (vagyis nem „válaszkész”), akkor a gyerek is bizonytalan lesz a kötődés során. Vagy kerülni fogja az intimitást, mert nem bízik az emberekben (elkerülő kötődés). Vagy állandóan attól fog félni, hogy elhagyják, elutasítják (szorongó kötődés).

A szeparációs szorongás, amely gyerekeknél is létező pszichés zavar, sokkal inkább jellemző a szorongó kötődésű gyerekekre, mint a biztonságos vagy az elkerülő kötődésűekre. A szülő válaszkészsége attól is függ, hogy ő maga mennyire alakított ki (még gyerekként) biztonságos kötődést. Vagyis szülőként kötődési stílusunkat akaratlanul is átadhatjuk gyermekünknek.

De vajon gazdaként kutyánknak is?

Vajon a kutyáknál is létezik a biztonságos, az elkerülő és a szorongó kötődési stílus? És ha igen, náluk is az utóbbiak a szeparációsan szorongók?

A kérdések megválaszolásához  125 gazdát kértek meg egy kérdőív kitöltésére. Arról kérdezték őket, kutyájuk hogyan viselkedik a távollétükben és visszatértükkor. Illetve mennyire aggódnak, amikor egyedül hagyják a kutyát. Ezután a kutatók egy olyan statisztikai eljárást használtak, mely az adatokban jól elkülöníthető csoportokat keres. Azt vizsgálták, hogy csoportosíthatóak-e valahogyan a kutyák a kötődési (szeparációs és üdvözlési) viselkedése (és a gazda hozzáállása) mentén. Illetve, hogy ezek a csoportok illeszkednek-e az embereknél megfigyelt biztonságos, elkerülő és szorongó kötődési stílushoz.

A kutatás eredményéről Marx András elmondta: „Az embereknél megfigyelt biztonságos és kétféle bizonytalan kötődési stílus a kutyáknál is elkülöníthető volt. A biztonságos kötődésű kutyák azonban két csoportot alkottak, melyet csak a gazdájuk szeparációhoz fűződő érzelmei különítettek el.” A várakozásnak megfelelően azoknál a kutyáknál volt a leggyakoribb a szeparációs szorongás, amelyek bizonytalan-szorongó kötődést mutattak. Ők azok, akik látványos vagy éppen hangos stresszviselkedéssel adják a gazda és a szomszédok tudtára, hogy nem érzik jól magukat egyedül.

A kutatás azt is megmutatta, hogy (a gyerekekhez hasonlóan) a kutyáknál is vannak olyan egyedek, akik csendben szoronganak (nem ugatnak, nem nyüszítenek). Bár nem is szedik szét a lakást, mégis testi tünetek árulkodnak arról, hogy stresszesen élik meg, amikor egyedül maradnak. Ők lehetnek az elkerülő kötődésű kutyák. Mivel náluk emiatt nehéz felismerni a szeparációs szorongást, az ilyen kutyák gazdáinak többsége nem is gondolja, hogy a kutyának problémája lehet.

A szorongó és az elkerülő kötődésű kutyák esetében is úgy tűnik, hogy a gazdák nem annyira aggódnak, ha kutyájukat egyedül hagyják.

Sokan nem is érzik problémásnak a kutyájuk viselkedését, ami a kutatók szerint abból is fakadhat, hogy ezek a gazdák elkerülő kötődésűek lehetnek. Egy korábbi kutatás azt mutatta, hogy az elkerülő kötődésű gazdák kutyája nagyobb eséllyel szenved szeparációs szorongástól.

Ez abból fakadhat, hogyha a gazda nem válaszkész, vagyis nem reagál a kutya jelzéseire. Ilyenkor a kutyában nem alakul ki a biztonság érzése. Érdekesség, hogy míg a szülő-gyerek viszonylatban a szülő elkerülő és szorongó kötődése is bizonytalan kötődést vált ki a gyerekből, addig a kutyák csak az elkerülő kötődésű gazda esetében alakítanak ki bizonytalan (akár elkerülő, akár szorongó) kötődést. Ellenben a legnagyobb csoport esetében, annak ellenére, hogy a kutyák csak mérsékelten mutatnak stresszviselkedést egyedül hagyva, a gazdák mégis nagyon aggódnak, ha egyedül kell hagyniuk őket. Ez arra utal, hogy ezek a gazdák szorongó kötődésűek lehetnek.

„Nem szeretnénk azt állítani, hogy minden szeparációsan szorongó kutya esetében baj van a gazda viselkedésével. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a népszerű elmélettel szemben, miszerint ezek a kutyák túlzottan kötődnek a gazdához és legjobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a kontaktus iránti igényüket, sok esetben a biztonság és kiszámíthatóság fontosabb lehet számukra. Tudatosítanunk kell, hogy akárcsak a gyerek-szülő kapcsolatban, a kutya kötődési viselkedése sem független a gazda kötődési viselkedésétől” – tette hozzá Faragó Tamás.