A kutyáknál is létezik időskori szelektív hallás


A kutyáknál is létezik időskori szelektív hallás
Olvasási idő: 2 perc

Az emberekhez hasonlóan a kutyáknál is megfigyelhető, hogy koruk előrehaladtával a pozitív ingerekre figyelnek jobban.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékének legújabb kutatása szerint emiatt az idősebb négylábúak vélhetően kevesebb negatív érzelmet élnek meg, mint fiatalabb társaik. Az ELTE Etológia Tanszék Szenior Családi Kutya Programjának kutatása az öregedés és a különböző hangokra adott reakciók közötti összefüggéseket vizsgálta. Emberek esetében ismert az úgynevezett pozitivitás hatás. Ami azt jelenti, hogy az idős emberek figyelme és memóriája a negatív ingerektől a pozitívak felé fordul. Emiatt, mintha arányaiban kevesebb negatív érzelmet, például félelmet élnek meg, mint a fiatalabbak.

Bár jelenleg nincs egyetértés a kutatók között azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi áll ennek az embereknél tapasztalható eltolódásnak a hátterében.

Az etológusok arra voltak kíváncsiak, hogy a jelenség kutyáknál is megjelenik-e az öregedés során.

A vizsgálat során háromféle – pozitív (nevetés), negatív (sírás) és semleges (csuklás és köhögés) – emberi hangot játszottak le idős és fiatal kutyáknak. Majd azt figyelték, hogy a különböző töltetű hanghatásokra minként reagálnak az eltérő korú állatok. A kutatásban negyven családi kutya spontán reakcióját elemezték, miközben a gazdák újságolvasással és zenehallgatással voltak elfoglalva. Tehát ők nem hallották a lejátszott hangokat.

Ez a felállás lehetővé tette, hogy kiderítsék, vajon az idős kutyák általánosságban a hangokra, csak az érzelmekkel teli hangokra, esetleg csak bizonyos érzelmi kategóriájú hangokra adott reakciójában történik változás. Szabó Dóra kutató azt mondja, hogy az eredmények alapján, a pozitivitás hatásnak megfelelően az idős kutyák csak a negatív (síró) hangokra reagáltak lassabban. Míg a többi hangra ugyanolyan gyorsan kapták fel a fejüket és ugyanolyan hosszú ideig is figyeltek rájuk, mint fiatal társaik.

Eddig a jelenség, hogy a korosabbak kevésbé hallják meg a rossz dolgokat, kizárólag az emberek körében volt ismert. A kutya az első állatfaj ahol sikerült kimutatni a meglétét. Ezzel más megvilágításba kerülnek a pozitivitást magyarázó elméletek is. Mivel ez előbbiek alapján néhány elmélet magyarázata (például, hogy az idős egyedek tudatában vannak annak, hogy túl vannak életük delén és az élet véges) már kevésbé tűnik helytállónak.

Az eredmények alapján elmondható, hogy a kor előrehaladtával az agy érzelem-feldolgozó képessége az emberekéhez hasonló változásokon megy keresztül a kutyákban is. Dr. Kubinyi Enikő, a kutatócsoport vezetője szerint ez megerősíti, hogy a kutyák vizsgálata segíthet megválaszolni az emberi öregedéssel kapcsolatos nyitott kérdéseket.



Previous Elektronikus orr
Next Tíz új énekesmadár

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × öt =