Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával indított Királyok–Szentek–Monostorok kutatási program keretében befejeződtek a tervezett ásatások a bakonybéli bencés monostor területén.

A rendház udvarán végzett ásatások sok fontos és részben meglepő adatot adtak hozzá a Szent István által alapított szerzetesközösség évszázados történelméhez. Az eredmények szerint a terület túlnyomó része az Árpád-korban beépítetlen volt, így feltételezhető, hogy a templom és a középkori rendház központi része ezen a területen kívül helyezkedett el. Ebből arra lehet következtetni, hogy a templom és a központi épület valószínűleg a ma is álló barokk épületek alatt fekszik. Elsőre talán nehéz elhinni, de igaz, hogy bár Bakonybél az egyik legkorábbi monostor volt a Magyar Királyságban, az egykori bencés épületeket és tárgyi emlékeket korábban tudományos szempontból nem igazán vizsgálták. Az ELKH által támogatott kutatási program keretében 2022-ben először nyílt lehetőség olyan régészeti tervásatásra, amelyet nem feltétlenül kellett különféle építési munkák igényeihez igazítani.

Szent László és kortársai

A bakonybéli bencés monostor jelenlegi déli udvarán megfigyelhető jelenségek a terület használatának változásait tárták fel az Árpád-kortól az új- és modern korig. Bár államalapító királyunk korából származó leletek nem kerültek elő a kutatás során, de a középkori szerzetesek hagyatékát a legkorábbi időkig visszanyúló leletek gazdagítják. Az előkerült őskori edénytöredékeknél, római érménél és késő avar kisszíjvégnél is van érdekesebb lelet. A bencés múlt szempontjából izgalmasabb az az ezüstpénztöredék, amelyen a [+LADIS]LAVSRE[X] körirat van, ami így a szent királyunk idején jelentős birtokállománnyal rendelkező rangos apátság működéséről tanúskodik.

Az érem azonban nem az egyetlen emléke a kolostor XI. századi jelenlétének. Az ásatás legnyugatibb végén négy különböző, részben vagy teljesen ép sírt, valamint sok bolygatott koponyát és csontkupacot találtak, ami arra utal, hogy legalább kétszer annyi embert temettek el itt. Az elhunytak között találtak egy gyermeket, egy férfit, aki élete során súlyos sérüléseket szerzett és valakit, akinek sírját kövekkel vették körül. A kutatók megfigyelései szerint a XI. századi temetkezések – esetleg a XII. század első felének temetkezései – egyértelmű irányt mutatnak. Az újabb sírokat a régi sírok déli oldalára ásták, vagyis a temetkezésre használt terület fokozatosan dél felé bővült.

Szerzetesek temetője vagy világi sírok?

A temetőrész vizsgálata és régészeti feltárása néhány nagyon izgalmas kérdést vet fel. Kézenfekvő magyarázata lehet, hogy a 40 méterrel arrébb feltárt harminchárom síros temetőrészlettel alkotott egy egységet. Rainer Pál 2010-ben az építési munkákhoz kapcsolódó előzetes feltárás során a templomot körülvevő szolgálónép számára alakított temető részeként azonosította az akkor talált sírokat. Eközben az újonnan feltárt szakaszon a sírokat csak egy körülbelül 2,5 m széles, észak-déli irányú sávban ásták le, mintha a sírok mégsem a „külső” temető részei lennének, hanem egy viszonylag szűk kerengőszerű fedett tér. Ebben az esetben a laikusok helyett, inkább a bencés szerzetesek nyughelye lehet. A következtetésekkel kapcsolatban azonban érdemes óvatosnak lenni, mert a kutatók eddig csak egy 3 méteres szakaszon tártak fel sírokat. Így kérdéses, hogy az egy sávban való elhelyezés általánosítható-e.

Építkezések és tűzvészek a késő középkori monostorban

A feltárási terület legkorábbi kézzelfogható épületét egy kősor jelezheti, amely szabályos kialakítása miatt egy felmenő szerkezetű favázas épület kőalapja lehet. Később, az épület elbontása után újabb, habarcsba rakott kőfalú késő középkori épület készült. Ennek többször megújított padlószintjére jellegzetes szén- és vörös paticsos törmelék borult. Az omladék egy agyaggal tapasztott, vasszegekkel összefogott faszerkezet helyben történt leégésére utal. A tűz okozta pusztítást követően az égett omladékot elegyengették, s talán ez a káreset is hozzájárult, hogy később, de még szintén a XIV.–XV. század során, az épület elbontása mellett döntöttek. Helyére egy új, bizonyára nagyobb, emeletes épületet húztak fel, szintén észak-déli tengellyel. A feltárt leletek szerint az új épület több mint 8 méter hosszú és több mint 4,5 méter széles volt.

Belső tisztaság – külső szemétkupac

A nagy épület keleti külső falától mintegy 8 méterre kelet felé egy a többivel azonos észak-déli tengelyű alapfalmaradványt találtak. A falazat nagy valószínűséggel a bakonybéli bencés monostor épületegyüttesét keletről lezáró, nagyjából mindössze 0,7 méter széles kerítésfal maradványa lehet. Meglepő módon a fal keleti oldalán egészen más régészeti rétegek figyelhetők meg, mint a nyugati, belső oldalon. A bencés monostor tisztán tartott belső területén talált leletek bősége azt bizonyítja, hogy a kerítésfalon túl egy külső, beépítetlen tér lehetett. Valamint a fal mellett lévő faszenes, kerámia- és állatcsonttöredékben gazdag kupac egy szeméthalom részletére utalhat, ahova a konyhai hulladékokat szórták ki.

Kívülről, azaz keleti oldalról egy nagyon mély alapozású, közel 4,5 m belső méretű épület is hozzátoldottak. Az épület kerítésfalon kívüli elhelyezkedése és a szemétkupac közvetlen közelsége gazdasági vagy kiszolgáló jellegű térre enged következtetni. Nem ritka, hogy a keletkezési terület közelében szórják a konyhai hulladékot szét, így elképzelhető a helyiség ilyen jellegű szerepe. Ebben az esetben az impozáns alapfal egy kémény lehet, amely elvezeti a sütés-főzés füstjét.

Sötét idők: monostorból erősség, apát helyett várnagy

A feltárás egyik fontos eredménye, hogy az épület feltárt falával párhuzamosan egy keskeny és mély árkot találtak, amelyet a középkor végén kiszórt szemétbe ástak bele. A kőfal külső oldalán, egymástól 10-20 cm-re az árokba 20-25 cm átmérőjű függőleges cölöpöket helyeztek el, a közöket agyaggal, földdel, valamint kisebb-nagyobb kövekkel tömték ki. A feltöltés tele volt sok festett és faragott téglatöredékkel, valamint festett díszű vakolt, talán kvádermustrás falazókővel. A festett téglák és kövek jól mutatják, hogy az egykor díszes apátság épületei már a cölöpárok ásásakor is súlyos károkat szenvedhettek. A paliszádfalat az árkokban elhelyezett cölöpökből alakították ki, amely a monostor külső falát kívülről erősítő földtöltést támaszthatta meg. Ezzel a gyorsan kivitelezhető erődítéssel a bakonybéli bencés monostor kőfalai jobban ellenálltak a háborúban egyre fontosabb szerepet játszó tűzfegyverekkel szemben.

A bakonybéli bencés monostor történetében, a XVI. század elején, drámai változások következtek be, amik szintén jól láthatóak. Az oklevelek szerint 1534-ben Bakics Pál, I. Ferdinánd kapitánya lerohanta az apátságot, bebörtönözte az apátot, a szerzetesek pedig kénytelenek voltak Pápára költözni. Az épületegyüttest erősséggé alakították, melynek irányítására várnagyot neveztek ki. A Ferdinánd és Szapolyai János, valamint hívei között zajló belháború idején – vagyis jóval a török hódítás előtt – megerősítették a monostor külső kőfalait, és a megszentelt épületekből néhányat istállónak használtak.

Újrakezdés buktatókkal a török kiűzése után

A XVI. század eleji belháborúk után a bakonybéli bencés monostor gyorsan elhagyatottá vált. Az élet csak a törökök kiűzése után indult újra itt. A kutatók újkori vonatkozású megfigyelései több ponton is összeegyeztethetők a történeti források szerint kirajzolódó képpel. Sőt, egy korábban ismeretlen, félbemaradt építkezés emléke is napvilágra került. Majdnem pontosan a középkori kerítésfal vonalában egy szembetűnően széles, nagyjából 1,3 méteres kő-tégla vegyes falazat került elő, melynek alapozását többször megismétlődő vissza- és előreugratásokkal csorbázatosan alakították ki. Ez a kiképzés önmagában is jelzi a továbbépítés meg nem valósult szándékát, de ugyanezt igazolja egy dél felé még legalább 3 m hosszan folytatódó, egyszerűen visszatöltött alapozási árok is. Méreteinél és az alapozás mélységénél fogva a falmaradvány valamilyen jelentős, el nem készült épülethez – templomhoz, a rendház egy emeletes szárnyához vagy akár egy toronyhoz ‒ tartozott.

Hol állt az Árpád-kori bakonybéli bencés monostor?

A kutatók az ásatás számos érdekes eredménye mellett fontos, többnyire közvetett adatokhoz jutottak a teljes középkori monostor épületegyüttesről. Megfigyeléseik szerint a jelenleg vizsgált terület nagy része – keleti négyötöde – nem az Árpád-korban épült. Vagyis feltételezhető, hogy nemcsak templom, hanem a középkori rendház magja is kívül esett ezen a területen. Mindezt Rainer Pál 2010-es ásatási eredményeivel is összevetették. Így megállapítható, hogy a templom és a központi épület valószínűleg a ma is álló barokk épületek alatt található.

A terepi munka befejeztével a vizsgálat a feldolgozás szakaszába lépett. Most számos természettudományi módszer segíti majd az eredmények kiértékelését. Többek között az emberi vázmaradványok fizikai antropológiai vizsgálata, a keltezés pontosítására szolgáló szénizotópos vizsgálatok, a talajminták mikromorfológiai elemzése és a terület újabb talajradaros vizsgálata kerül majd előtérbe.