spirit of hungary - Fa Nándor hajója

Elkészült és március 23-án 12-17 óra között megtekinthető is volt Fa Nándor új hajója, a Spirit of Hungary, amellyel visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz. A háromszoros földkerülő vitorlázó vasárnap, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18,28 méter hosszú, 5,65 méter széles, 4,3 tonna tőkesúlyú, 4,5 méter merülésű) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában …

0 877
Share
Amit biztosan nem tudott eddig - 1848. március 15.

Gyerekkorunk óta ezerszer hallottuk már, mi történt a március 15-ei, mégis akadnak olyan érdekességek, melyeket még a történelemkönyvek sem említenek. Ezekből állítottunk össze egy kis csokrot. Tudta-e, hogy Petőfi Jókaival bérelt közös lakást a mai Dohány utcában? Sajnos az épület ma már nem látható, mert az idők folyamán lebontották. Itt írták meg a sajtó felszabadításának …

0 2.3k
Share
Agykutatási program

Tizenkétmilliárd forintos kormánytámogatással Nemzeti Agykutatási Program indul a felfedező kutatások, a megelőzés, az innováció, az orvosi ellátás hatékonyabbá válása, a gyógyszerfejlesztés, valamint a hazai tudományos eredmények ösztönzése érdekében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Freund Tamás, a Nemzeti Agykutatási Program elnöke, az MTA Kísérleti …

0 273
Share
A világon egyedülálló adatokat gyűjtöttek be munkájuk során a Föld legmagasabb aktív vulkánján, a chilei-argentin határon fekvő, 6893 méter magas Ojos del Saladón dolgozó magyar kutatók, akik nemrég érkeztek vissza Magyarországra a különleges expedícióról.

A világon egyedülálló adatokat gyűjtöttek be munkájuk során a Föld legmagasabb aktív vulkánján, a chilei-argentin határon fekvő, 6893 méter magas Ojos del Saladón dolgozó magyar kutatók, akik nemrég érkeztek vissza Magyarországra a különleges expedícióról. A Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció tagjainak célja az volt, hogy a korábban telepített műszerek és terepi vizsgálatok adatainak begyűjtésével olyan fontos információkhoz …

0 239
Share
Döntött a kormány a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrehozásáról

A magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására Magyar Nyelvstratégiai Intézetet hoz létre a kormány. Az április 1-jén felálló új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el. A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) főbb feladatai között van a középtávú …

0 241
Share
Kutatószobát alakítottak ki a KSH Szegedi Főosztályán, amit sajtótájékoztató keretében mutattak be a meghívottaknak. Képen: Lengyel Imre professzor, Németh Zsolt, KSH elnökhelyettes a kutatószobában. Fotó: Karnok Csaba

A főváros után már Szegeden is lehetőség nyílik a statisztikai adatok tudományos célú vizsgálatára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szegedi főosztályának épületében nyílt kutatószobában – tájékoztatott Holka László, az intézmény sajtóreferense. A KSH központjában 2008 májusában nyílt meg a statisztikai adatok tudományos célú kutatásának helyet adó kutatószoba, ahol az egyedi statisztikai adatok kiemelt szintű védelme, …

0 248
Share
2000-2001 körül az adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt

Oroszi László, az úgynevezett „irányítósávos futballcipő” váli feltalálója 2014. január 30-án jogerősen pert nyert az Adidas sportszergyártó cég ellen. A szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik. A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az Adidas a Precision és a Mania fantázianevű futballcipői esetében elbitorolta …

0 732
Share
higgs-boson

Patkós András fizikus vehette át Az év ismeretterjesztő tudósa díjat szerdán a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) budapesti székházában. „Minden díjnak az igazi lényegét és fontosságát a kitüntetettek szakmai munkája, minősége szabja meg” – hangoztatta Vizi E. Szilveszter akadémikus, a TIT elnöke az elismerés átadásakor. Hangsúlyozta: a magyar tudományos újságírók munkájának lényege, hogy magyar nyelven, közérthetően tegyék …

0 606
Share
Kutatási program a siket jelnyelv egységesítésére

Kutatási program indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében a magyar siket jelnyelv egységesítésére. Becslések szerint Magyarországon a siket népesség alkotja a harmadik legnagyobb nyelvi és kulturális kisebbséget. A 334 millió forintos forrású, JelEsély elnevezésű – az Új Széchenyi Terv keretében induló – projekt azt készíti elő, hogy 2017-től – a törvényi előírásnak megfelelően – …

0 1.9k
Share
Korhatár nélkül lehet jelentkezni márciustól a Diplomamentő programra - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium egy közleményben.

Korhatár nélkül lehet jelentkezni márciustól a Diplomamentő programra – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium egy közleményben. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár döntése értelmében ugyanakkor bekerül a választható nyelvek körébe a német és az angol mellé a francia nyelv, továbbá nem lesz állampolgársághoz kötve a programba való belépés. A január 22-én bejelentett Diplomamentő programmal a kormány annak a …

0 334
Share