Az alvás egészséges


A legalább hét órás éjszaki alvás erősíti az egészséges életmód szívvédő hatásait
Olvasási idő: < 1 perc

A legalább hét órás éjszaki alvás az egészséges életmód szívvédő hatásait erősíti – állítja egy hosszú távú, európai kutatás.

A hétórás vagy annál hosszabb alvás 24 százalékkal csökkenti a szívroham és a szív- és érrendszeri zavarok (CVD) kockázatát – idézi a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása a tanulmányt. Aki a többi, hagyományos tanácsot is követi az már 83 százalékkal mérsékli a szívroham rizikóját. Például abbahagyja a dohányzást, kevesebb alkoholt fogyaszt, rendszeresen mozog és egészségesen étkezik.

Az European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint az alvás ugyanolyan fontos, mint a másik négy életmód tényező. Hiszen megelőzheti a szív- és érrendszeri eredetű halálozást. Egy holland kutatócsoport 14 ezer, a húszas éveiben járó fiatalnál vizsgálta tizenkét éven keresztül a krónikus betegségek kialakulásának esélyeit. A kutatás végére körülbelül 600 ember szenvedett szívbetegségtől, vagy esett át szélütésen, 129-en haltak meg.

Az eredmények szerint azoknál, akik mind a négy életmódtanácsot követték, 57 százalékkal kevesebb volt a CVD kockázata. Valamint 67 százalékkal kisebb a valószínűsége annak, hogy szívroham áldozatává váljanak. A legalább hétórás éjszakai alvás az egészséges életmód védőhatásait is fokozta, és 65 százalékkal mérsékelte a CVD, és 83 százalékkal a szívproblémák okozta halálozás kockázatát. „Az alvás a szív- és érrendszeri betegségek rizikócsökkentő tényezői közé tartozhat” – mondta Monique Verschuren, a kutatás vezetője, a holland Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet munkatársa. „A kutatás bebizonyította, hogy a jó éjszakai álom és a helyes életmód védi a szívet.

„Ám a rossz alvók ne essenek kétségbe. Azt nem állítják a tudósok, hogy az álmatlan éjszakák szívbajt okoznak” – tette hozzá Doireann Maddock, a Brit Szív Alapítvány szakértője.



Previous A fogyás javítja az agyi teljesítményt
Next Kísérleti sulyomgyérítést végeztek a Tisza-tavon

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy + 1 =