Legalábbis a kései kréta korban így lehetett, mert tudósok szerint erről tanúskodik egy ősi kagyló.

A megállapítás alapja egy 70 millió éves rudista kagylóhéj kémiai anyagvizsgálata. A mára kihalt puhatestű páncéljának mikroszkopikus nagyságú rétegeit, lézerekkel vett mintavétel segítségével, úgy tanulmányozták, mint ahogy a fának az évgyűrűit szokás. Így ki tudták számítani, hogy a kései kréta időszakban 23,5 óra hosszú volt egy nap.

A Föld ekkor évente 372-szer fordult meg a tengelye körül szemben a mai 365-tel. Ez a tény nem lepte meg a kutatókat. A napok hossza ugyanis köztudottan és folyamatosan növekszik, mivel a Hold gravitációja által okozott óceáni dagályok súrlódása lelassítja a Föld forgását. A Hold évente 3,82 centiméterrel távolodik a Földtől.

A mostani vizsgálat újdonsága, hogy az eddigi becslések precízebbekké váltak általa és új módszerek kerültek a tudósok kezébe a régmúlt tanulmányozására. Az eddig a számításokat úgy végezték, hogy megvizsgálták héj növekedési rétegeit. Ez viszont az emberi szem korlátai miatt elég nagy hibahatár mellett hozott csak eredményt.

A héj kémiai elemzése azt is mutatja, hogy az óceán hőmérséklete a késő kréta korban melegebb volt, mint azt korábban gondolták. Nyáron elérte a 40 Celsius fokot, télen pedig meghaladta a 30 Celsius fokot.

A héj napi növekedése 40 nanométer vastag rétegenként történt.

Az új módszer egy lézerrel fókuszált a kis héjdarabokra és 10 mikrométer átmérőjű lyukakat készített. Ezek körülbelül olyan nagyok, mint a vörösvértestek. Az apró minták nyomelemei információt szolgáltatnak a víz hőmérsékletéről és kémiai jellemzőiről a héj kialakulásának idején. Az elemzés pontos méréseket adott a napi növekedési gyűrűk szélességéről és számáról, valamint az évszakos mintákról is. Sőt még szezonális mintázatokat is felfedeztek, melyek alapján éves ciklusokat is megállapíthattak.

Az analízis segítségével minden naphoz 4-5 adatot sikerült kötni. A kagyló nagyon erősen függött a napi ciklustól, ami azt sugallja, hogy fitoszimbiózisban élt. A napfény sokkal fontosabb volt az ősi puhatestű életmódjában, ami arra utal, hogy a kagyló elsősorban a napszakok váltakozására volt érzékeny. Ez pedig komoly bizonyíték egy szimbiotikus kapcsoltra, amiben a kagyló nagy valószínűséggel egy fotoszintetizáló algával együtt vett részt.

Peter Skelton nyugdíjas paleobiológiai oktató szerint mostanáig a rudisták esetében a fitoszimbiózisra vonatkozóan közzétett összes érv lényegében spekulatív morfológiai tulajdonságokon alapult, és egyes esetekben bizonyíthatóan hibás volt. Ez a cikk az első, amely meggyőző bizonyítékot szolgáltatott a hipotézisre. De arra is figyelmeztetett, hogy az új tanulmány következtetései a torreitákra vonatkoznak, és nem lehet általánosítani más rudistákra.

Ha pedig a napok régebben rövidebbek volt, az azt jelenti, hogy nekünk sem az a valós életkorunk, ami 🙂 🙂 Ez jó hír nem?