Egyetlen kristályból áll a 21 dekás aranyrög
Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen kristályból áll, értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek. John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium tudósainak segítségével vizsgálta meg a nehéz aranyrögöt. Megállapították, hogy az egyetlen aranykristályból áll. …
Klímakalauz a települések levegőminőségének javítására
Városklíma-kalauzt készítettek szakmai és civil szervezetek, amely útmutatóul szolgálhat az önkormányzatoknak, tervezőknek a települések levegőminőségének javítására – adta hírül Németh Ákos éghajlati szakértő. A dokumentum az új építkezéseknél javasolja egyebek mellett az uralkodó szélirány fokozott figyelembe vételét, az épületek tetején és a villamos sínek között a zöld felületek növelését. A kalauz olyan gyakorlati tanácsokra is kitér, …
Génmódosított növényekkel próbálkoznak Kínában
Kína legdélibb tartományában Hajnan szigetén hónapokig elhallgatták, hogy illegális kísérleti parcellákon génmódosított kukoricát és gyapotot találtak, illetve gyűjtöttek be – számolt be a China Daily című angol nyelvű napilap szerdai számában. A beszámoló szerint 107 mintából 9 volt génmódosított (GM), s a tartományi kormányzat szakfelügyeletének közleménye azt állítja, hogy ezeket azonnal meg is semmisítették, míg …
Az erdei fenyők illata enyhítheti a klímaváltozás hatásait
Az erdei fenyők erőteljes illata enyhítheti a klímaváltozás hatásait – állapították meg amerikai és finn kutatók. Sikerült azonosítaniuk a folyamatot, amely során a fenyők által kibocsátott illatanyagok aeroszolokká alakulnak. A klímaváltozásra vonatkozó tudományos ismeretekben tátongó egyik legnagyobb lyuk azzal kapcsolatos, hogy a légköri aeroszolok – a levegőben áramló egyszerű részecskék vagy folyadékcseppek – milyen mértékű hatással …
Egyedülálló adatokat gyűjtöttek a magyar kutatók
A világon egyedülálló adatokat gyűjtöttek be munkájuk során a Föld legmagasabb aktív vulkánján, a chilei-argentin határon fekvő, 6893 méter magas Ojos del Saladón dolgozó magyar kutatók, akik nemrég érkeztek vissza Magyarországra a különleges expedícióról. A Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció tagjainak célja az volt, hogy a korábban telepített műszerek és terepi vizsgálatok adatainak begyűjtésével olyan fontos információkhoz …
Alexander von Humboldt amerikai feljegyzései
Március 4-én bemutatták Berlinben Alexander von Humboldt köztulajdonba került páratlan értékű feljegyzéseit, amelyeket a német felfedező és természettudós amerikai expedíciója során készített a XIX. század elején. A 4000 oldalas iratköteget a század legfontosabb tudományos kéziratai között tartják számon. Egy állami alapítvány, a berlini Porosz Kulturális Örökség Alapítvány vásárolta meg a tudós leszármazottjától, Ulrich von Heinztől. A …
Átlagnál nagyobb felmelegedés Európában
Európa nagy részén nagyobb lesz a felmelegedés a globális átlagnál, ha a földfelszíni hőmérséklet az ipari forradalom előttihez képest két Celsius-fokkal emelkedik – derítették ki francia kutatók. A 2009. decemberi koppenhágai ENSZ-klímacsúcson megfogalmazott egyezmény a globális felmelegedés mértékének két Celsius-fokon belül tartását tűzte ki fő céljául az ipari forradalom előtti szinthez képest. Ha a globális átlagos …
Mitől ónos az ónos eső?
Télen sokkal többet hallunk az ónos esőről, amelynek nyomában csúszós jégpáncél marad. Reméljük, az idén már nem jön vissza a tél, nem kell tartanunk a fagytól és az ónos esőtől, mint tavaly. Biztosan senki sem szeretné a csúszkálást, a mostani tavaszias időjárás után. Az ónos eső sok balesetért felelős a téli időszakban, de nem csak …
A folyami kavics kopásának modellje
A folyami kavics alakváltozását írták le magyar matematikusok és egy amerikai geofizikus, felfedezésük segítségével a Marson talált kavicsok formájából könnyen lehet következtetni a hajdan ott folyó víz sebességére és más jellemzőire. A folyók medrében található kavicsok az alsóbb szakaszokban többnyire kisebbek és gömbölyűbbek. A kavicsok felülete simára kopik, ahogy a folyó sodorja őket. Ám vitatták …