Az első fotonok a MATISSE interferométeréből

Megint közreműködtünk valami újban és izgalmasban továbbá az eszköz is kifogástalanul működik. Először észleltek csillagfényt az Európai Déli Obszervatórium új berendezésével az észak-chilei Paranal Obszervatóriumban. A MATISSE a világ legnagyobb teljesítményű, közép-infravörös hullámhosszokon működő interferometrikus berendezése, amely az obszervatórium négy távcsövének fényét kombinálja. Ez lehetővé teszi, hogy a 3-13 mikrométeres tartományban a valaha készített legélesebb …

0 242
Share
Szuperhold, vérhold, kék hold és holdfogyatkozás - TUDOMÁNYPLÁZA

Ma van egy különleges és látható jelenség a szuperhold, vérhold, kék hold és holdfogyatkozás. Ez a 150 éve nem látott esemény a NASA tájékoztatása szerint magyar időt nézve délután 12.48 és 14.29 között történik. A Hold épp ott tart a pályáján, ahol a legközelebb van a földhöz, vagyis a szokásosnál legalább tíz százalékkal nagyobbnak tűnik, ezért …

0 636
Share
Újabb magyar műhold állhat pályára

Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, de ez valószínűleg tolódik majd. Bár az eredeti tervek szerint az olasz UNISAT-7 műholddal került volna fel egy Dnyepr rakétával már 2017-ben, ez azonban az orosz-ukrán viszony miatt lehetetlenné vált. Közben három az UNISAT-7 műholdra szerződött cubesat készítő felmondta …

0 379
Share
Föld 2.0 - Élet után kutatnak egy bolygón -

Egy hűvös, Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprendszer viszonylagos közelségében és élet után kutatnak a tudósok. A mindössze 11 fényévre lévő, a Chilében lévő La Silla Csillagvizsgálóban a nagypontosságú színképelemző (HARPS/High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) segítségével felfedezett Ross 128 b jelet viselő bolygó tulajdonságai alapján a kozmoszbeli élet utáni kutatás fő célpontjává vált. …

0 1.2k
Share
Gyűrűt fedeztek fel a Haumea törpebolygó körül

Gyűrűt fedeztek fel a Neptunuszon túli Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével. A Neptunuszon túli, távoli égitesteket az okkultáció, a csillagfény kitakarásának hossza alapján tudják a szakértők részletesebben megismerni, amelyhez tiszta égboltra van szükség. A Haumeát a Nemzetközi Csillagász Egyesület 2008-ban fedezte fel, ez lett az öt törpebolygó egyike a Pluto, a Ceres, az Eris és a Makemake …

0 392
Share
Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét Fertőbozon

Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Sopron melletti Fertőbozon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetének (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma területén csütörtökön. A zéró mágneses tér laboratóriumban földi körülmények között válik lehetővé az interplanetáris térben jellemző mágneses környezet vizsgálata. A laboratórium építésére az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, …

0 303
Share
Panorámafelvételek a Nemzetközi Űrállomásról - TUDOMÁNYPLÁZA

A Google térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazása, a Street View, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült. Úgy tűnik, az emberrel történő első holdra szállás 48. évfordulójának és az elmúlt napoknak ez a  legnagyobb híre. Mármint, hogy lehetővé vált a Google felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját, és …

0 691
Share
Magyar részvétellel indul exobolygó-kereső program

Az Európai Űrügynökség Tudományos Programtanácsának döntése eredményeként útjára indulhat a PLATO exobolygó-kereső program. Ráadásul a huszonhat távcsőből álló rendszer összeállításában és a mérési módszerek fejlesztésében fontos szerepet kap a magyar kutatók és mérnökök munkája. A PLATO (Planetary Transits and Oscillations of stars, vagyis Bolygótranzitok és csillagoszcillációk) programot 2014 februárjában választotta ki az Európai Űrügynökség (ESA) öt javasolt …

0 374
Share
Van egy 10. bolygó?

Csillagászok úgy gondolják, hogy talán egy 10. bolygó kering a Nap körül, a Naprendszer Plutón túli részén. A bolygóméretű objektum a Nap körül keringhet, a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában. A következtetésüket az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának (LPL) tudósai arra alapozták, hogy egy egyelőre nem látható objektum rejtőzhet a Kuiper-övben, a Neptunusz mögötti kisbolygóövben, ahol többezernyi jeges …

0 953
Share
Különösen intenzív sarki fények az Uránuszon

A jeges Uránusz valaha észlelt legintenzívebb sarki fényeit figyelte meg, és egyben a bolygó korábban „elveszített” sarkait találta meg újra a Hubble űrteleszkóp. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) csillagászati műholdja segítségével a csillagászok a Naptól az Uránusz felé áramlott két erőteljes napszél-kitörés okozta bolygóközi lökéseket és ezeknek az Uránusz sarki …

0 332
Share