Komondor és puli az űrben - Canes venatici

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az exobolygók elnevezésére kiírt pályázatán elfogadta a magyar csapat javaslatát. A Nemzetközi Csillagászati Unió 2022-ben harmadik alkalommal írta ki azt a pályázatot (NameExoWorlds 2022), amelyen a résztvevők exobolygók (a Naprendszeren kívül található planéták) és központi csillagjuk elnevezésére lehetett javaslatot tenni. Idén 20 exobolygórendszer kapott új nevet, amelyekért több mint 8800 …

0 280
Share
Űrkutatás a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetemen már korábban is zajlottak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek. A mikrogravitációban végzett kísérletek és az űr-orvoslás mellett most az informatika területén, egy műholdon az űrbe juttatott eszköz fejlesztésében vettek részt az SZTE kutatói. A BME projektjéhez kapcsolódva, annak jelentős anyagi támogatásával, egy űrkutatási projekthez kapcsolódnak az SZTE TTIK informatikusainak fejlesztései. Így a Szegedi Tudományegyetemen …

0 163
Share
Óriás mágneses örvények a Szaturnusz mágneses terében 

A Németh Zoltán az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) kutatója óriás mágneses örvényeket fedezett fel a Szaturnusz mágneses terében. A felfedezett mágneses örvények teljesen új megvilágításba helyezi az óriásbolygók magnetoszférájának szerkezetéről szóló ismereteinket. Amikor az óriásbolygók erős mágneses tere kölcsönhatásba lép a napszéllel, vagyis a Napból folyamatosan kifelé fújó töltött részecskeáramlattal, egy hatalmas mágnesezett …

0 653
Share
Bizonyított a Kordylewski-porholdak létezése

Előrelépés történt a rejtélyes Kordylewski-porhold vizsgálatában. Mivel Horváth Gábor asztropolarimetriai kutatócsoportja (Slíz-Balogh Judit, Mádai Attila, Sári Pál, Barta András és Horváth Gábor) ismét észlelte a Föld-Hold rendszer L4 és L5 Lagrange-pontjainak gravitációs csapdázóképességét, végképp bizonyított a bolygóközi porból összegyűlt Kordylewski-porholdak létezése. Egy közös tömegközéppont körül keringő égitestpár gravitációs terében 5 pont van, ahova, ha megfelelő …

0 340
Share
A Gaia Kollaboráció elnyerte a 2023. évi Berkeley-díjat

A CSFK kutatóit is a tagjai között számon tartó Gaia Kollaboráció a Tejútrendszer forradalmian új háromdimenziós térképének elkészítéséért elnyerte a 2023. évi Berkeley-díjat. Számos magyar kutató képviseli hazánkat abban a konzorciumban, amelynek a 2023-as Lancelot M. Berkeley − New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban” díjat odaítélték. Az elismerést a Gaia-projekt megvalósításáért felelős konzorcium …

0 248
Share
Tervezd meg a következő magyar űrhajós programját! - Diákpályázat

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) pályázatot hirdetett fiataloknak, melynek keretein belül megtervezhetik a következő magyar asztronauta programját. Zajlanak a HUNOR űrhajós program előkészületei, így 2024-ben vagy 2025-ben ismét magyar kutató űrhajós utazhat a Nemzetközi Űrállomásra. Neki lehetősége lesz, hogy hazánk űrkutatói és mérnökei által kidolgozott tudományos-technikai kísérleteket hajtson végre. Az Űrkutatás Napja alkalmából idén is …

0 257
Share
James Webb űrteleszkóp – Lencsevégen a Teremtés Oszlopai

A James Webb űrteleszkóp ismét lenyűgöző felvételeket készített az érdeklődők legnagyobb örömére. A James Webb űrteleszkóp már a fellövése óta eltelt rövid idő alatt is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Korábban részletes felvételeket láthattunk egy exobolygóról. Most pedig a Teremtés Oszlopait ismerhetjük meg közelebbről. A találóan elnevezett Teremtés Oszlopai, a ködön belüli aktív csillagképző régió …

0 684
Share
A BME Suborbitals kiváló teljesítménnyel képviselte hazánkat

Európa legjobb 10 rakétafejlesztő csapata között a BME Suborbitals. Kiváló teljesítménnyel képviselte hazánkat Európa legnívósabb nemzetközi rakétaversenyén a Budapesti Műszaki Egyetem fiatal mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals csapata. A Portugal Space Agency (Agência Espacial Portuguesa) és az European Space Agency által szervezett European Rocketry Challenge-re október 11-18. között került sor a Portugál Ponte de Sor-ban. Itt …

0 359
Share
Oroszország 2024 után kilép az ISS projektből

Megszületett a döntés. 2024 után kivonják az Orosz Föderációt az ISS projektből. Ezt Jurij Boriszov, a Roszkozmosz új, július 15-én kinevezett vezérigazgatója jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése után. Bár Boriszov hangsúlyozta, hogy eleget tesznek minden kötelezettségüknek partnereik felé, de a döntés és a 2024 utáni kivonulás erről az állomásról megszületett. Ezzel együtt 2024-re …

0 289
Share
A Szegedi Tudományegyetem kutatói is megkezdik a munkát az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói is megkezdik a munkát az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával. Július 11-én, hétfőn Joe Biden elnök jelenlétével nyilvánosságra hozta a James Webb Űrteleszkóp egyik első képét a washingtoni Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón. Ezzel a NASA 10 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópja tudományos ciklusát hivatalosan 2022. július 11-én kezdte meg.   Szegedi és szegedi …

0 302
Share