Először figyelték meg egy gázóriás magját


Először figyelték meg egy gázóriás magját
Fotó: NASA
Olvasási idő: 2 perc

Egy távoli csillag körül keringő, eddig ismeretlen típusú objektumra bukkantak brit csillagászok.

Feltételezéseik szerint a Jupiterhez hasonlatos gázbolygó magja lehet, ebben az esetben először nyújthat betekintést ezeknek az órásoknak a belsejébe. A Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonlatos gázbolygóknál a hidrogén és héliumgáz vastag burka alatt szilárd mag bújik meg. Eddig azonban semmilyen ismeretekkel nem rendelkezett a tudományos világ ezekről a magokról.

Most a csillagászok úgy vélik, felfedezték egy óriásbolygó kőzetmagját, mely körül hiányzik a légkör. David Armstrong, a brit Warwicki Egyetem csillagásza és munkatársai a Tess űrteleszkóp által gyűjtött adatokban lefuttatott programmal kutattak szabadon lévő bolygómagok után.

A Chilében lévő Harps spektrográf segítségével megmérték a különböző objektumok tömegét. Armstrong elmondása szerint a TOI 849 b nevet kapott objektum különösen nagy tömegűnek tűnt, jóval nagyobbnak, mint amekkorára előzetesen számítottak. Amikor elkezdték közelebbről megismerni az objektumot, úgy vélték, talán egy kettős csillag lehet. A további adatok azonban világossá tették, hogy egy bolygóról van szó, mely méretéhez képest különösen nagy tömegű.

Átmérője csak mintegy 3,5-szer nagyobb, mint a Földé, tömege azonban 39-szer nagyobb.

Egy Naphoz hasonlatos csillag körül kering, a Földtől 730 fényévnyi távolságra. A mag olyan közel kering anyacsillagához, hogy egy éve csupán 18 órából áll, felszíni hőmérséklete pedig mintegy 1527 Celsius-fok. A kutatók nem biztosak abban, hogy a mag egy ütközés során veszítette-e el a légkörét vagy sohasem volt neki. Ha a Jupiterhez hasonlatos gázbolygó volt egykor, akkor több úton is elveszíthette gázburkát.

Armstrong szerint az egyik fő információ erre vonatkozóan, hogy a bolygót a „forró Neptunuszi-sivatagban” találták meg, ahol nem jellemzőek a bolygók. Ez arra utal, hogy meglehetősen szokatlan evolúción esett át, ami azt jelenti, hogy sokkal valószínűbb, hogy elveszítette a légkörét. De ennek bizonyítására több megfigyelésre lesz szükség. Ezek a további megfigyelése segíthetnek ellenőrizni azokat az elméleteket is, melyek a gázóriások fejlődésére vonatkoznak. Ez az első bizonyítéka, hogy ilyen bolygók léteznek és meg lehet őket találni.



Previous Ősi tárnák óriás köre Stonehenge közelében
Next Ezek az állatok kerültek fel a kihalás szélén állók listájára

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 4 =