
II. Ptolemaiosz templomára bukkantak Egyiptomban
Ptolemaiosz egyiptomi király több mint 2000 éves, mészkőből épült templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban. A decembertől kora májusig tartó ásatási szezonban a Kairótól mintegy 120 kilométerre délre fekvő Beni Szuf ásatási területen találták meg a templom maradványait. Mohamed Ibrahim régészeti miniszter az al-Ahram napilap online kiadásának elmondta, ez nagyon fontos felfedezés, …

Szexuális úton terjedő betegség a prosztatarák okozója?
A prosztatarákot talán – ezt azért kiemeljük: csak talán – szexuális úton terjedő betegség okozhatja egy új amerikai kutatás szerint. Más szakértők ugyanakkor úgy vélik, erre nincs elég bizonyíték, még akkor sem, ha a Kaliforniai Egyetem kutatói laboratóriumban teszteltek emberi prosztatarákos sejteket és azt állapították meg, hogy a trichomoniázis nevű nemi betegség elősegítette a rákos növekedést. …

A Proton-M hordozórakéta katasztrófája
Csendes beletörődéssel vették tudomásul az oroszok, hogy május 16-án este megint mellélőttek, és így a legújabban felküldeni próbált Proton-M hordózórakétájuk mellett mostmár az űrkutatásuk is mélyrepülést vett. A sikertelen rakétaindítások már-már megszokottá váltak Oroszországban, az újabb Proton-M hordozórakéta felrobbanása azonban az egész orosz űrkutatásra katasztrofális hatással van – vélte a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapban …

Befejeződött az első kínai bioregeneratív kapszula tesztelése
Az első kínai bioregeneratív kapszula 105 napos tesztelése során három önkéntes élt a zárt kabinban és evett laboratóriumi körülmények között termesztett zöldségeket, illetve rovarokat. A kísérlet zárónapján, 2014. május 19-én egészségesen tértek vissza a hétköznapi életbe – adta hírül a kínai média. Ez volt Kína első olyan tesztje a „Holdpalota 1” elnevezésű 500 köbméteres egységben, amelybe …

A 2014-es év európai múzeuma isztambuli
Orhan Pamuk Nobel-díjas török regényíró Az ártatlanság múzeuma című regényének tárgyi illusztrálására hivatott, azonos nevű isztambuli gyűjteményt tüntette ki a 2014-es Év Európai Múzeuma díjjal az Európai Múzeumi Fórum (EMF) nevű szervezet. A díjátadást Észtországban, a tallinni Észt Művészeti Múzeumban tartották. A fődíjjal járó vándortrófeát, Henry Moore A tojás című alkotását egy évig teheti közszemlére saját …

Ljuba, a mamutbébi bemutatkozik
Kiállításon mutatja be a londoni Természettörténeti Múzeum Ljubát, a 42 ezer éves mamutbébit, amelyre hét éve bukkantak az észak-oroszországi Jamal-félszigeten. A 130 centiméter magas nőstény gyapjas mamutcsecsemő 50 kilós tetemére jégbe fagyva, rendkívül jó állapotban találtak rá Nyugat-Szibériában, a Juribej folyó partján 2007 májusában. Tetemét szinte teljes egészében megőrizte az örökfagy, egyetlen hiányossága a farka, …

A mediterrán étrend vérnyomáscsökkentő hatása
A mediterrán étrend vérnyomáscsökkentő hatása abban áll egy brit kutatás szerint, hogy a telítetlen zsírsavak és a nitritben gazdag zöldségfélék együtt védenek a magas vérnyomástól. A mediterrán étrendben használt olívaolaj, diófélék és az avokádó telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, a spenót, a zeller és a sárgarépa pedig nitritekben és nitrátokban bővelkedik. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az ilyen …

Lendület-pályázat – 18 idei nyertes
18 új kutatócsoportot alakíthatnak fiatal kutatók az MTA kiválósági programjának támogatásával, így az intelligens anyagok fejlesztésétől a rosszindulatú daganatos betegek túlélési esélyeinek előrejelzésén át a középkori európai Magyarország-kép meghatározásáig igen változatos azon fiatal tudósok kutatási területeinek köre, akik 2014-ben alapíthatnak önálló kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának támogatásával. Az immár hatodik éve meghirdetett Lendület-pályázat …

Világszerte átlagosan hat évvel nőtt a várható élettartam
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbb közzétett jelentése szerint világszerte nőtt az emberek várható élettartama: a 2012-ben születettek átlagosan hat évvel tovább élnek, mint az 1990-ben születettek. A világszervezet éves statisztikai jelentéséből kiderül, hogy a globális átlag alapján egy 2012-ben született lány várhatóan 73 évig él, míg egy fiú 68 évig. A legnagyobb fejlődést a szegény országok …

A cápa bőrének hatékonysága
Háromdimenziós nyomtatóval készült modellen mutatták be tudósok, milyen hatékonyan segíti a „fogazatszerű” bőrlapocskák borította cápabőr a ragadozó úszását. Közelebbről szemlélve látszik, hogy a cápa bőrét apró „fogacskák” borítják, amelyek segítik a ragadozót az úszásban. A szakemberek úszóruhák, sőt versenyautók tervezésénél is sikereket értek el a cápák bőrének imitálásával. A fogacskákat azonban még soha nem sikerült …