Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Gimnazista korom óta minden évben “megpróbálom” Márait. Sosem győzedelmeskedik. Annyira kerül csak közel, mint amilyen távolra tudok én menekülni. Az Egy polgár vallomásai 1934-ben jelent meg. „Ehhez az életprogramhoz szükségtelen bárminő kommentár.”[1] Talán mégsem: „Volt egy nemzedék a harmincas években, melynek eszmélését és bukását világháborúk kísérték, melynek élete és halála egy osztály létével és krízisével forrott …

0 2k
Share
Végtagmentő applikáció

A cukorbetegek és a visszérbetegek számára Végtagmentő néven egy ingyenes alkalmazás jelent meg. Valójában csak azért néztük meg az applikációt, mert Dr. Rozsos István volt a sajtóanyag húzóneve. Ez az alkalmazás állítólag az ő álma volt. Az alkalmazás alapjául az általa, valamint Dr. Mecseky László és Dr. Vadász Gergely által kidolgozott MEROVA (Mecsky-Rozsos-Vadász) módszer szolgált. Ez a hivatalos információ …

0 729
Share
A fizika mindenkié

A fizika mindenkié rendezvényt idén ötödik alkalommal rendezik meg. Első alkalommal 2015 áprilisában szervezték meg, és azóta is minden év áprilisában sor került egy rendezvényre. Az ELFT idén 2019. április 26-27. között hirdeti meg a A fizika mindenkié 5.0 című országos rendezvényét. A rendezvény szervezőinek hitvallása szerint a fizikusoknak és fizikatanároknak, a fizikával hivatásszerűen foglalkozóknak mindenképpen …

0 625
Share
Sztrájkhullám elhozta a dolgozók és a vezetőség megegyezését a sztrájk beszüntetéséről.

Nehéz megmondani, hogy mikor volt sztrájk először Magyarországon. Annyi bizonyos, hogy a tömeges munkabeszüntetésnek sokféle alakmása volt a magyar történelemben. Gyökerei az illegalitásban kezdődnek, amikor a szervezkedés egyáltalán nem jog volt, hanem vétség a fennálló rend ellen, bűncselekmény. Ezt a tényt olyan véres példák is visszaigazolhatják, mint például az 1919. szeptember 6-án lezajlott tatabányai bányászsztrájk. …

0 484
Share
A magyar kutyafajták rendkívüliek, sokoldalúak és alkalmazkodóképességük is remek.

A magyar nép már ősidőktől kezdve olyan kutyafajtákat preferált, melyekkel jól lehet dolgozni, és az együttélés is gondtalan lehet. A magyar kutyafajták rendkívüliek, sokoldalúak és alkalmazkodóképességük is remek.  Ezért is lehet őket a munkakutyák és magas teljesítmény szavakkal legjobban jellemezni. Kilenc olyan magyar kutyafajta van, amelyek generációk óta élnek mellettünk. Ezek pedig név szerint a …

0 6.4k
Share
Az ELTE Jessup Team legyőzte az amerikai Columbia Egyetem csapatát. 1. helyet szerezve a legnevesebb nemzetközi perbeszédverseny döntőjében.

Az ELTE Jessup Team 2019. április 6-án a washingtoni döntőben legyőzte az amerikai Columbia Egyetem csapatát. Így első helyet szerzett a legnevesebb nemzetközi perbeszédversenyen. Az ELTE ÁJK Jessup Team már tavaly is óriási sikert ért el, amikor az írásbeli beadványok összesített versenyét megnyerte. Idén a döntőbe is bejutottak. A versenyt 59 éve rendezik meg (először 1960-ban rendezett …

0 881
Share

Ma már csak az idősebbeknek mond valamit az április negyedikei dátum. A vesztes világháborútól kezdve a jeles nap szimbolikája végigvonult Magyarország múlt századi történelmén. Ekkor ünnepelték, a rendszerváltás előtt, a Felszabadulás napját, amikor is a szovjet Vörös Hadsereg befejezte a hadműveleteket hazánk területén. Bár az ország vesztesként került ki a II. világháborúból, idővel a legyőzöttség …

0 1.8k
Share
Kincsem, ahogy még nem láttad - Kiállításmegnyitó

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiemelten fontos feladatnak tekinti a magyar lovas hagyományok és a hazai lóversenysport tárgyi és szellemi emlékeinek megőrzését, bemutatását. A múzeum gyűjteményének különösen féltve őrzött kincsei a hazai lóversenyzés ereklyéi. A 2019 márciusában megnyíló, tíz év után felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítás átfogóan mutatja be a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét. Továbbá a …

0 264
Share
Nobel-díjas professzor a Debreceni Egyetemen

University of Debrecen Science Impact Award díjat adományoz Arieh Warshel biokémikusnak a Debreceni Egyetem. A Nobel-díjas professzor, aki több éve dolgozik együtt debreceni kutatókkal, március 29-én, pénteken veszi át díját Szilvássy Zoltán rektortól és órát is tart a hallgatóknak. Arieh Warshel az első kutató, akit „University of Debrecen Science Impact Award” (uDEsia) díjjal ismer el a …

0 205
Share
A tudományos kutatás és publikálás elősegítése

A Wiley és a Magyar Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program partnerségi megállapodást kötött a tudományos kutatás és publikálás elősegítése céljából. A globális kutatási és oktatási kiadványok piacának egyik vezető cége, a John Wiley & Sons, Inc. bejelentette, hogy nyílt hozzáférési és előfizetési megállapodást kötött a Magyar Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Programmal (EISZ). A magyar nemzeti konzorciumként működő …

0 533
Share