Mégis lehet nyelvvizsga nélkül egyetemre jelentkezni

Egy-két hónapja még arról harsogott a média, hogy 2020-tól legalább egy B2 szintű komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat szükséges a felsőoktatásba való bejutáshoz. De most eltörölte a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét a kormány. Ha nem törlik el az azt jelentette volna, hogy a 2020-as februári felvételi időszakban már csak ezzel a feltétellel nyújthatják volna …

0 1k
Share
Nagyberuházások Különdíja a Közlekedési Múzeum terveinek

A 15. Média Építészeti Díja Nagyberuházások Különdíját nyerte el az új Közlekedési Múzeum terve. A díjat Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója vette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott ünnepélyes díjkiosztón. Az Építészfórum által szervezett rangos elismerés célja, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a közönség számára. Továbbá felhívja a figyelmet a kortárs építészet …

0 191
Share
Kovács Norbert: Lendület Szeged egyik külvárosi taván rendszeres vendég egy nagy kócsag. Mivel ott horgászni tilos, így nagyobb a halak sűrűsége, de még így is elég sokat kell próbálkoznia egy méretesebb példány elkapásához. Kisebb halakat viszont rendszeresen sikerült kifognia, így volt időm kitapasztalni, hogyan tudnám elkapni azt a mozdulatát, ahol a zsákmány lenyeléséhez nyer lendületet.

Idén 27. alkalommal a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által létrehozott legrangosabb Magyarország és Közép-Európa természetfotós pályázat díjait november 5-én adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban. A „Lenergy – Az Év Természetfotósa 2019” verseny a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan ezúttal is izgalmas eredményeket hozott. A zsűrinek több mint 3300 képből kellett válogatnia. Az utolsó fordulóban pedig …

0 1.2k
Share
A Magyar Tudomány Ünnepe 2019

A Magyar Tudomány Ünnepe idén is egy egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozat, több száz rendezvénnyel, előadással. Az országgyűlés a 2003. évi XCIII törvénnyel november 3-át – a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, lehetővé téve a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar …

0 430
Share
A Magyar Tudományos Akadémia új irányai

Hamarosan tisztújítás lesz a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A 2017 májusában megválasztott Lovász László matematikus az MTA mostani elnöke 2020 májusában már nem lehet újra elnök, hiszen kitölti a maximálisan lehetséges kétszer hároméves ciklusát. A tudományos közéletben jártasak szerint az elnöki poszt mellett számos más, például az alelnöki és a főtitkári tisztségeket is új akadémikus …

0 1.2k
Share
Magyar film kvíz! Azt hiszed láttad már mindet?

Teszteld le mozgóképes tudásodat és mutasd meg a legnagyobb filmkritikusoknak, hogy mennyire ismered a mai magyar filmeket!

0 2.8k
Share
Nyerj ötven fát az egyetemednek!

Szavazz és nyerj az egyetemednek 50 db zöldellő fát! A legtöbb szavazatot kapó felsőoktatási intézmény számára a Diákhitel Központ vállalja környezetbe illő fák elültetését a hallgatókkal közösen. Nyerj ötven fát az egyetemednek! felhívással hirdetett nyereményjátékot 2019. október 17-ig a Diákhitel Központ a felsőoktatási intézmények számára. Nem kizárólag az első hely megszerzése fontos ebben a felhívásban, hanem …

0 185
Share
Erőművek éjszakája

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csatlakozó partnereivel együttműködve 2019. október 11-én első alkalommal rendezi meg az Erőművek Éjszakáját. A villamos energia és a távhő mindennapjaink elengedhetetlen energiaforrásai. Szinte nincs olyan tevékenységünk, amelyhez ne használnánk valamilyen formában az elektromosságot. Árammal működtetjük háztartási eszközeinket, áramot használunk otthonaink és közintézményeink világításához és a közlekedéshez. Mindennapjaink kényelmét …

0 1.5k
Share
Kihirdették a PTE Bora kitüntető címet az új tanév első szenátusi ülésén.

Kihirdették a PTE Bora kitüntető címet az új tanév első szenátusi ülésén. A PTE bora verseny húszéves történetében először fordult elő, hogy mind a fehér, mind pedig a vörös kategóriában a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (SZBKI) nedűje nyerjen. A Pécsi Tudományegyetem 2000-ben döntött úgy, hogy a régió meghatározó intézményeként határokon innen és túl egyaránt méltó …

0 536
Share
Szeptember végével, ahogy azt már megszokhattuk, idén is megrendezik a Kutatók Éjszakája programot.

Szeptember végével, ahogy azt már megszokhattuk, idén is megrendezik a Kutatók Éjszakája programot. Kicsik és nagyok az ország több pontján több száz változatos program közül válogathatnak. Az „Új tudás” Európa versenyképességének új záloga. Annak az előfeltétele, hogy az európai kutatások, fejlesztések és innovációk jövőbeli fejlődését tudják biztosítani, amihez kimagasló tudással rendelkező fiatalokra van szükség. Ezért …

0 194
Share